2024. május 6., hétfő

A zombori tejgyár ismét csökkentette a kvótát

A gazdák egyre kilátástalanabbnak látják helyzetüket, egyesek a disznók elé öntik a tejet

A zombori Somboled csökkentette a kistermelők irányába a tejkvótát. Az eddig átadott tej mennyiségétől függően a csökkentés napi 5-20 liter között alakul termelőként.

A termelők elmondása szerint a bizonytalanság nehezíti meg leginkább életüket. Soha nem tudják, hogy a Somboled hogyan dönt a tejkvótáról, így az sem biztos, hogy másnap ugyanannyi tejet adhatnak át, mint ma.

Branislav Racić Berić tizenkét tehenet fej. Nagyjából 240 liter tejet adhatna át minden nap, a Somboled azonban 195 literben határozta meg kvótáját. A fennmaradó tejet elajándékozzák, sajtot készítenek belőle, amit szintén elajándékoznak, valamint kevesebb élelmet adnak a teheneknek, hogy kevesebb tejet adjanak, nyilatkozta a férfi a Vajdasági Rádió és Televíziónak.

Kristo Kusić ennél is elkeseredettebb, ő már a disznókat is tejjel eteti, mert hiába készít a felesleges tejből sajtot, még mindig marad felesleg, mert a Somboled folyamatosan csökkenti a kvótát.

Jovan Batalo is azt mondta, hogy nem marad más hátra, a disznók elé fogja önteni a tejet.

A zombori Jelena Stanić korábban napi száz liter tejet adott át. Ma már csak tizenkettőt vesznek át tőle.

Mind a négy termelő egyetért azzal kapcsolatban, hogy ennek a hozzáállásnak hosszú távú következményei lesznek: a gazdák kevesebb tehenet fognak tartani és veszélybe kerülnek a gazdaságok, amelyeket a családok generációkon át építettek.

– Mindent ebbe fektettünk. Senkitől nem kértünk semmit és senki nem is adott semmit. Csak azt kértük, hogy vegyék át a tejet, amit megtermelünk. Kész terméket kínálunk, ami már senkinek nem kell – panaszolta Racić Berić.