2024. május 6., hétfő

A német Tönnies megvásárolná a Matijević húsüzemet

Petar Matijević: A cég többségi tulajdonától is megválnék, ha jó ajánlattal rukkolnak elő

Már egy ideje komoly tárgyalások folynak a Matijević és a német Tönnies húsüzemek vezetői között, az újvidéki cég egy részének eladásáról – erősítette meg a B92 egyik tévéműsorában Petar Matijević tulajdonos.

Mint elmondta, kész vállalatának negyvenkilenc százalékától megválni, de az ötvenegy százalékra is rábólint, ha jó ajánlattal rukkolnak elő a németek.

– Az eddigi egyeztetések hosszúak és kimerítőek voltak, viszont a legutóbbi látogatáskor a vendégek körbejárták a céget és az üzemeket és meg voltak elégedve a látottakkal. A következő hónapban én fogok elutazni hozzájuk, hogy tárgyalásokat folytassunk. Ha minden jól halad, két hónap múlva ki is egyezhetünk az adásvételben – nyilatkozta a cégtulajdonos.

Arra a kérdésre, hogy konkrét pénzösszegekről esett-e szó a találkozók során, Petar Matijević megjegyezte, hogy egyelőre nem volt szó ilyesmiről, viszont a Tönniesben is tudnak arról, hogy cégének mekkora az értéke.

– Az éves adómentes profitunk tízszerese, tehát körülbelül 200–250 millió euró a vállalat értéke. Korszerűen felszerelt húsfeldolgozó komplexumról van szó, amely naponta csaknem 5 ezer sertést képes feldolgozni. Öt farmon 150 ezer jószágot tartunk, és 135 üzlethelyiségünk van – fejtette ki, majd hozzátette: – Ez azt jelenti, hogy a Matijević cég körül összpontosul a szerbiai húspiac húsz százaléka.

A Tönnies az újvidéki húsfeldolgozó megvásárlásával modern üzemhez jutna, Matijević a német tőkével és kapcsolatokkal pedig jó lehetőséget arra, hogy az európai piacon terjeszkedjen.

Mint a húsüzem tulajdonosa megjegyezte, az említettek mellett a Tönnies a tranzakcióval nemcsak neki, hanem az egész Szerbiának hasznot hozhat.

– Több olyan termékünk is van, amelyet nem importálhatunk, mivel az országban továbbra is kötelező a vörös szél elleni védőoltás, amelyet az Unióban már betiltottak. A Tönnies biztos találna megoldást arra, hogy megkezdődjön a kivitel, ezáltal pedig növelni lehetne Szerbiában a termelési kapacitást, így a kiviteli mutatókat is, ezenkívül szakemberekről is gondoskodna a cég. Nekem egy állattartási szakértő azt mondta egyszer, nehezebb első osztályú sertést nevelni, mint egy Mercedest összerakni. Ez igaz. Engem nem a kényszer hajt az eladásra, a német vállalat pedig így is, úgy is terjeszkedni kezdett volna Szerbiában. A Tönnies betörésével korszerű technológiát, tudást és jó nyersanyagot kap az ország, és erre égető szükség van – magyarázta Matijević.

Mint ismeretes, a német cégóriás már pár éve beharangozta, hogy terjeszkedni szeretne a szerbiai piacon, emellett arról is említést tett a sajtó, hogy csaknem 300 millió eurót tervez befektetni. Eddig azonban több akadály is jelentkezett ebben a folyamatban.