2024. május 6., hétfő
UTCAZENÉS ELŐZETES

A tükör démona

Fotó: Szögi Csaba

Fotó: Szögi Csaba

Május 13-án, jövő pénteken 18 órakor rendezik meg a zentai Művelődési Ház színháztermében az Énekelt Versek Zentai Fesztiváljának versenyprogramját, amelyet idén huszonegyedik alkalommal tartanak, ezúttal A tükör démona címmel, s díszvendége ezúttal Ladik Katalin költő, performer, színész lesz, akinek egyik versét megzenésítve elő fogják adni a versenyben részt vevő zenekarok és szólisták.

Tegnap reggel a zentai piacon ezt a rendezvényt harangozták be a Zentai Magyar Kamaraszínház fiatal művészei, Papp Arnold és Virág György, akik három megzenésített verset adtak elő, közben a szervezők szórólapokat is osztogattak.

A figyelemfelkeltő akciót vasárnap délben meg fogják ismételni a zentai vásártéren rendezett birkanyíró és birkapörköltfőző fesztiválon is.