2024. május 8., szerda

Alltech Nyári Esték

Új rendezvénysorozat Zentán

Május 27-étől új színnel bővül Zenta nyári rendezvénysorozatainak palettája, az Alltech Szerbia Kft. ugyanis minden hónap utolsó péntekén a Főtéren zenés, táncos programot szervez a kikapcsolódni vágyó polgárok számára.

A rendezvénysorozat kapcsán Újvári Tibor, az Alltech Szerbia Kft. vezérigazgatója napilapunknak elmondta, hogy a zentaiak arra számíthatnak, hogy a cégük nemcsak a gazdasági élet szereplőjeként, hanem különböző társadalmi feladatokat támogató cégként az elkövetkezőben egyre aktívabban kapcsolódik be a község társadalmi életébe. Ennek jegyében eldöntötték, hogy a nyári időszakban a város központjában, az Alltech nyári pavilon környékén különböző kulturális rendezvényeket szerveznek. Így is népszerűsíteni szeretnék cégüket, illetve ezzel is hozzá kívánnak járulni ahhoz, hogy színvonalas műsor mellett kapcsolódhassanak ki a zentaiak és a környékbeliek.

Az igazgató elújságolta azt is, hogy mind a négy rendezvénynek tematikus jelleget adnak. Így a 27-én megrendezésre kerülő műsort a retró jegyében tartják meg, a júniusi a hagyományőrzés, a júliusi a balkáni stílust követi majd, a negyedik est pedig az ír stílust tükrözi majd.

Ennek megfelelően május utolsó péntekén a hatvanas, a hetvenes és a nyolcvanas évek zenéjén, stílusán lesz a hangsúly, ez mind a táncban, mind a zenei produkcióban megjelenik majd. Az est folyamán két együttes lép fel, de a szervezők szeretnék bemutatni a multinacionális céget is, ezért a vállalat munkatársai az anyavállalatról és annak termékeiről is szólnak majd, továbbá árusítani fogják azokat a söröket, melyeket cégük az Egyesült Államokban gyárt. Ezenkívül kürtőskalácsot, vattacukrot és rostélyost is lehet majd venni.

A szervezők természetesen gondoltak a gyerekekre is, számukra trambulint és légvárat is üzemeltetnek, és ezek használatáért nem kell fizetni – nyilatkozta Újvári.