2024. május 6., hétfő

„Sokkal messzebb van a teljesítőképességünk határa, mint azt gondoljuk”

Beszélgetés a magyarkanizsai Bognár Anna kajakozóval, quadratlon-világbajnokkal

Bognár Anna Magyarkanizsán él családjával, jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának másodéves hallgatója, pszichológia szakon. Kilenc éve kajakozik, rendszeresen fut, de az úszás és a kerékpározás sem áll távol tőle. Május 15-én részt vett az Orfűn megrendezésre került Középtávú Quadratlon Világbajnokságon, amelyen saját korcsoportjában első, míg az összesített női mezőnyben a negyedik helyen végzett. A quadratlonról és sportról beszélgettünk Annával.

• Milyen sportokat űzöl, mióta része az életednek a versenyszerű testmozgás?

– Kilenc éve kajakozok, 2015-ig a magyarkanizsai Testvériség Kajakklubban edzettem, 2016-tól a zentai Tiszavirág Kajakklub színeiben evezek, 2015 óta az EDF Démász Szeged Vízisport Egyesületben is kajakozok. Az egyik kanizsai edzőm, Molnár Gizella biztatott a futásra, amikor először lefutottam vele a Horgos–Kanizsa minimaratont, azóta viszonylag rendszeresen futok is. 2014-ben Szegeden kezdtem tanulni, és részt vettem ott egy futóversenyen, amelyen első helyezést értem el. Az egyetemi futócsapat felfigyelt rám, és hívtak, hogy csatlakozzak hozzájuk. A csapat nagy része egy másik sportklubnak is a tagja, a Duna Aszfalt Tiszakécske TVSE-nek, és az egyetemi futók hívtak ide is edzeni, 2015 óta itt is aktív vagyok.

• Hogy szereztél tudomást a quadratlon világbajnokságról, honnan jött az ötlet, hogy nevezz a versenyen?

– Említettem, hogy 2015 óta Szegeden egy nagyon jó kis csapatban vagyok, Kovács László irányításával edzek. Télen egy elég komoly felkészülésünk volt: úsztunk, spinningeltünk, rengeteget futottunk. Egy hónapja az egyik ismerősöm, aki tudta, hogy a kajakozás mellett futok is, szólt, van egy ilyen verseny, de bizonytalan voltam a qudratlont illetően. Aztán egy olyan véletlen történt, hogy ellopták Szegeden a biciklimet, és helyette sikerült egy használt országúti kerékpárt beszereznem, azzal jártam ki mindennap az edzésekre a Maty-érre. Tíz kilométer egy irányban, tehát a napi két edzéssel már megvolt a negyven kilométer. Utána volt, hogy Magyarkanizsára is hazabicajoztam, egyszerre megtettem a 40 km-t, majd egyre gyakrabban jártam kerékpárral, egyre gyorsabb is voltam, ezért úgy gondoltam, kipróbálom magam egy ilyen összetett versenyen. Kajakoztam, futottam és kerékpároztam rendszeresen, az úszás pedig megmaradt a téli felkészülésből. A tiszakécskei csapat színeiben neveztem a versenyre, ők támogattak, hogy részt tudjak venni ezen a neves megmérettetésen.

• Hogy edzettél? Mert ezeket a sportokat külön-külön űzted ugyan eddig is, a versenyen viszont egymás után, szünet nélkül kellett teljesíteni.

– A kajakozást az edzőm edzésterve szerint folytattam, a futásra és a kerékpározásra pedig igyekeztem tudatosabban készülni: résztávoztam, hosszabbakat futottam, próbáltam olyan edzéseket összeállítani, hogy elmentem kerékpározni, és utána rögtön futottam egy hosszabb távot.

• Mesélj a versenyről! Hogyan zajlott, kik vettek részt, te személyesen hogy élted meg?

– Világbajnokság volt, több ország képviseltette magát, többek között Szlovákia, Spanyolország, Franciaország, Németország és Magyarország. Szombaton felutaztunk Pécsre a családommal, regisztráltam, átvettem a rajtcsomagot, a helyszínen lehetett kajakot is bérelni. Igazán felkészültek voltak a szervezők, kifogástalan volt maga a szervezés. Viszont az időjárás nem kedvezett: a verseny vasárnap délelőtt kezdődött, végig esett az eső és fújt a szél. Az úszás a Pécsi-tóban zajlott, ezzel kezdtünk, 1,5 km volt a táv. Nem volt sajnos megfelelő felszerelésem, mivel a versenyzők többsége triatlonos is, felkészültebbek voltak: neoprén ruhát viseltek, ami vízhatlan és melegíti a testet, én viszont egy egyszerű, nyári fürdőfelszerelésben álltam rajthoz, a 14 fokos vízhez. Egyébként is az úszás volt a gyenge pontom, de ez még rátett egy lapáttal, lemerevedtek a verseny kezdetén az izmaim. Utána következett a kerékpározás, 40 km-t tettünk meg a környező településeken keresztül, országúton, elég kemény emelkedőkkel, ami alföldi lányként jócskán megviselt, nem ilyen terephez vagyok szokva. Itt viszont már kezdtem felzárkózni, de hideg volt nagyon, és ez megnehezítette az utat, sokan kiálltak, feladták a versenyt. Ezután jött a kajak, 8 km, ekkorra kicsit át is melegedtem. Az evezés volt az én Jolly Jokerem, ez ment legjobban, ezt éreztem is. Ez adott egy kis önbizalmat, mert láttam, hogy a többieknek lassabban megy, és folytattam a felzárkózást. A kajakozás után jött a futás, ami 10 km volt, itt már éreztem, hogy fáradok, de az a lendület, amit szereztem a kajaknál, megmentett. Annak ellenére, hogy hideg volt, sokan szurkoltak az út mellett, biztattak bennünket, ez hatalmas segítséget jelentett így a végén.

Négy óra egy perc alatt teljesítettem az egész versenyt, az abszolút női mezőnyben negyedik lettem, a 23 év alattiak között pedig első. Egyedül álltam fel a dobogóra, mert amikor az eredményhirdetés zajlott, a többiek még versenyben voltak, nagyon szétszóródott a mezőny.

• Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál, kipróbálnád -e magad máskor is ilyen jellegű versenyen?

– Mindenképpen kipróbálnám máskor is, annak különösen örülnék, ha jobb időjárási körülmények között zajlana mindez. Megmutatta nekem ez a verseny azt, mennyire fontos, mit gondol az ember: hogy amit elhatároz, azt meg tudja csinálni és igenis végigviszi, amit elkezdett. Az elején megfordult az én fejemben is, hogy rossz az idő, nincs is megfelelő felszerelésem, lehet, le kellene mondani az egészet, de végül megpróbáltam, hátha kisül belőle valami jó.

Nagyon fontos az, ha az ember elhiszi, hogy képes valamire és meg akarja csinálni, akkor azt meg is tudja csinálni. Sokkal messzebb van a teljesítőképességünk határa, mint azt gondoljuk.

• Mi az a plusz, amit a sportnak köszönhetsz?

– A sport segít egy rendszert kialakítani az életemben. Nehéz összehangolni az iskolával, főleg, ha valaki komolyan veszi az edzéseket és versenyezni akar, de rákényszerít arra, hogy beosszam az időmet, és küzdjek azért, amit el akarok érni. A sport engem arra tanít, hogy meg kell dolgozni azokért a dolgokért, amit el akarok érni, semmi sem lehetetlen. Kitartás és sok munka kell csupán hozzá.

• Tervek az elkövetkező időszakra?

– Jövő héten futok egy félmaratont Tiszakécskén, azután jön a Vajdaság-bajnokság, augusztus végén pedig az országos bajnokság. Közben a kisebb, zentai, kanizsai, és más klubversenyek. A kajakos szezon most kezdődik tulajdonképpen, és a vizsgaidőszak is most tart. Van mit tenni tehát, minden színtéren.