2024. május 7., kedd

A legkisebb jótett is sokat jelent

A hétvégén humanitárius akciót szervezett a Fokus szervezet

A Szeretet akcióba lép elnevezésű, a belvárosban megtartott utcai fellépésnek az volt a célja, hogy szolidaritásra, jótettre és együttérzésre buzdítsa a polgárokat. Tanja Ilijazović, a Fokus szervezet projektkoordinátora elmondta, még a legkisebb jótett is pozitívan hat arra, akinek szánják.

– Szeretnénk felhívni polgártársaink figyelmét arra, hogy figyeljenek oda szeretteikre, mert az utóbbi időben egyre kevesebb időt szánunk egymásra. Hiányzik belőlünk az együttérzés, egyre többet foglalkozunk saját magunkkal, sok a munkánk és az elfoglaltságunk, s közben elfelejtjük, hogy azért még senki sem maradt szegény, mert odafigyelt embertársaira – mondta a Szeretet akcióba lép projekt koordinátora.

– Amikor azt mondjuk, hogy jótett, azonnal arra gondolunk, az biztos pénzbe kerül, és azzal védekezünk, hogy erre sajnos nem futja, kicsi a fizetésünk. Nagyon kevesen értik meg, hogy a kis jótettekhez nincs szükség pénzre, elegendő, ha szeretetből vagy szolidaritásból segítünk valakin. Biztos vagyok abban, hogy mindenki rászánhat egy óra hosszát a szabadidejéből arra, hogy pl. segítsen barátjának a tanulásban, vagy kimeszelni a lakást – mondta Ilijazović.

A pénzügyi segítség természetesen mindig jól jön, még akkor is, ha szimbolikus összegről van szó. Attól még senki sem megy tönkre, ha segít azokon, akik valóban rászorulnak. Az országunkban hiánycikknek számít a szolidaritás és az együttérzés. A Fokus aktivistái az utcai fellépésükkel arra szeretnénk ráébreszteni polgártársaikat, segítsenek egymáson, mert így saját magukon is segítenek, Újvidék pedig jobb hely lesz mindenki számára.

– A projekt már hat éve tart, ez alatt az idő alatt rengeteg akciót hajtottunk végre, egyre többen megértik, miért fontos a jótett és a szolidaritás. Az utcán is sokszor felfigyelünk, amikor valaki a Szeretet akcióba lép feliratú kitűzőt visel. Minél többen hajlandók segíteni polgártársaikon, szeretteiken, annál jobb – magyarázta a Fokus szervezet projektkoordinátora.