Kora reggel már tűzött a nap, mikor kiértünk Horgosra, a határzár tövében veszteglő menekültek ideiglenes táborába. A tábor a senki földjén található, szögesdróttal körülvéve. Pár méteren hiányzik a szögesdrót, ott lehet bemenni, a magyar oldalon két kiskatona őrzi az utat fémbottal. A táborban színes, kisebb-nagyobb túrázó sátrak. Rengeteg gyermek, aki a virágos mezőn szaladgál. Szüleik és az idősebb gyerekek sorban állnak.
A Vöröskereszt munkatársai egy hónapja mindennap egyszer ételcsomagot osztanak (Molnár Edvárd felvétele)
Épp ételosztásra érünk a sátortáborba. A horgosi Vöröskereszt két munkatársa és a menekültek között egy kempingasztal, arra szolgálják fel egy papírpohárban a forró vizet, amibe belekerül az ízesített szárított tészta. Ez a leves. Emellett egy vekni kenyeret és egy csomag tartósított élelmiszert kapnak. Banános csokit, egy csomag kekszet, 3 halkonzervet és 2 halpástétomot, valamint ivóvizet tartalmaz a tasak.
– Ezt borzasztóan szeretik, ezt a forró vízzel készített készlevest. Ők magginak hívják – meséli Cseszkó Mónika, a magyarkanizsai Vöröskereszt titkára. A Vöröskereszt munkatársai egy hónapja mindennap egyszer ételcsomagot osztanak. Ottjártunkkor 180 adag ételt osztottak szét, de nem volt elég. Az asztal mögött maradt még vagy 20-30 ember, nekik ma nem jutott csomag. Panaszkodtak, de nem hangosan. Egyik kisfiú a barátjának kér üres poharat. A rendőr, aki arabul szétzavarja a tömeget, a fiúval néhányszor kimondatja a „čaša” szót, amit Mónika megért, és a fiú boldogan viszi is a teához. Mert teafilter is van a csomagban, viszont a vizet maguk forralják hozzá. A reggelizés után több helyütt is kis tüzeket raknak a férfiak a kézzel kivájt rögtönzött tűzhelyen, és forralják a vizet a teához. A rendőrökkel tegnap kivételesen volt egy arabul beszélő kollégájuk is. Ő tanácsokkal látta el az ételosztást követően a Vöröskereszt munkatársait. Arra kérte őket, mondják meg a donátoroknak, sokkal több teát küldjenek, mert 7 hónapot töltve a šidi menekülttáborban azt tapasztalta, hogy a meleg italra van leginkább szükségük, naponta akár többször is. Nekünk nem voltak hajlandók a rendőrök elárulni, hány menekült tartózkodik a táborban, de más információt sem adtak. Mónikával egyeztetve kiderült, 270-en voltak összesen aznap.
A 17 éves afganisztáni Mohamed és családja 22 napja vannak a táborban. Panaszkodik a higiéniás körülményekre. Mondja, nincs illemhely, nincs zuhanyzó. Kérdem, mégis hol végzik fizikai szükségleteiket, mondja elmennek a „dzsungelbe” – mutat a közeli akácosra. Rámutat egy, a sátrától nem messze egy pokrócokból és faágakból összetákolt építményre, amelyet valószínűleg illemhelyként használnak. Van még egy ilyen a tábor másik oldalán, valamint találtunk egy nyitott variánsát is ennek a tákolmánynak, melyben éppen egy férfi tisztálkodott, egy ötliteres műanyag flakont használva. A tábor területén egy helyen van vízcsap, ott mosnak, mosakodnak, hűtik magukat, és onnan szereznek vizet a teához.
Körülbelül 270-en lehettek pénteken a menekültek ideiglenes táborában (Molnár Edvárd felvétele)
A tea elfogyasztása után azok, akik legrégebben tartózkodnak a táborban, felsorakoznak a kapuhoz, ahová lassan érkeznek a magyar oldalon a bevándorlási hivatal munkatársai. Van egy lista, amelyre érkezési sorrendben kerülnek fel a migránsok nevei. Megtudtuk, naponta egy szír és két afgán családot engednek át a kapun. Pénteken két családot és egy egyedülálló férfit engedtek át. A fiatal férfi azért mehetett tovább, mert egy családapa nem szerette volna elhagyni feleségét és két gyermekét. Megígérték nekik, hogy ma ők lesznek az elsők, akik átjutnak. Akik átléphettek a forgóajtón, mosolyognak, integetnek, az egyik apa nagyon meghatódik. Itt a vége a szenvedéseiknek. A többiek csak nézik őket a túloldalról, és integetnek, 15 névvel előrébb kerültek a listán.
Pénteken nem jutott át a határzáron az a 17 éves afganisztáni Ahmed sem, akit már korán reggel a kapu mellett találunk ülve. Azt állítja, a lista elején van a héttagú családja, négy család előzi meg őket. Olyan információi vannak, hogy a szerb kormány felszámolja ezt a senki földjén lévő tábort, és Szabadkára szállítják őket, reméli, ők már akkor nem lesznek itt. Svájcba készülnek, ahol barátaik már várják őket. Megkínál a maggival, nem tűnt túlzottan finomnak.
A pakisztáni Ahmed egy hónapja van a táborban, családja otthon maradt, egyedül indult útnak. Bárhol letelepedne, ahol biztonságban érzi magát, akár Magyarországon is. Sajnos neki tovább kell várakoznia, mint a családoknak, az egyedülálló férfiak csak nehezen jutnak át a határzáron. Ő is a szabadkai menekülttáborról kérdez, és hogy tudom-e, hány menekült érkezik még ide a határzár mellé.
A táborban tapasztalt nyugalom mellett érezni a menekültek bizonytalanságát is karnyújtásnyira a céltól.
Vulin: Ez itt nem Idomeni
Hans Friedrich Schodder, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) szerbiai misszióvezetője, valamint Aleksandar Vulin szerb szociális ügyi miniszter pénteken ellátogattak a Horgos és Röszke közötti országhatárnál található ideiglenes migránstáborba. Schodder aggodalmának adott hangot a tábor higiénés körülményei miatt. Elmondta, vagy jobb körülményeket teremtenek számukra, vagy megfelelő megoldást kell találni továbbengedésükre.
Vulin kijelentette „ez itt nem Idomeni”. – Annak érdekében, hogy ne váljon azzá, a szerb kormány megoldásokat keres. Azért vagyunk ma is itt, hogy ezeket az embereket a befogadó központokba, például Szabadkára irányítsuk, ahol biztosítottak számukra a megfelelő életfeltételek – mondta Vulin. Hozzátette, tárgyalnak a magyar hatóságokkal arról, hogy csak bizonyos, előre meghatározott időpontban nyissák meg a tranzitközpont ajtaját, ezzel meggyőzve a migránsokat arról, hogy nem érdemes állandóan a senki földjén tartózkodniuk.
