2024. május 6., hétfő
KÉZILABDA – FÉRFI-BL

Sikerül-e a Veszprémnek?

A hétvégén Kölnben, a Lanxess Arénában döntik el, melyik Európa legjobb férfikézilabda klubcsapata. A BL négyesdöntőjébe a hazai környezetben játszó Kiel, a lengyel Kielce, a francia PSG és a magyar Veszprém jutott be, s talán először egységesen az a vélemény, hogy nincs toronymagasan kiemelkedő csapat, hanem valahány együttes egyformán esélyes a végső győzelemre. Érdekesség, hogy egy leheletnyi előnyt a final fourban újonc párizsiaknak adnak, de a „szentek” idén (is) bebizonyították, hogy tudnak ők azért nagyon rosszul is játszani. A négy csapat közül csak a Kiel érezhette meg eddig a győzelem mámorát, hiszen történetében három alkalommal is elhódította a legértékesebb trófeát, a többi három csapat egyelőre csak álmodozik erről. Az elődöntőben a Veszprém a németeket kapta, ami nem rossz jel, hiszen tavaly pont őket ütötték ki az elődöntőben, ugyanakkor senki sem lehet elbizakodott, hiszen a Kiel Németországban a kupát és a bajnoki címet sem szerezte meg, s olyan bizony 2003 óta nem történt meg velük, hogy semmit sem nyertek. Alfred Gíslasonnak, a Kiel izlandi mágusának a sok sérült és távozott helyettesítését kell megoldania, de a német csapat pont az összeszokottságáról ismert, s ezt a címvédő Barcelona kiverésekor is megmutatta. Összességében a Veszprémnek erősebb a kispadja, ezáltal nagyobb a variációs lehetősége, a hűséges szurkolók százával kísérik el őket, tehát csak rajtuk múlik az újabb siker.

A Kielce–PSG-összecsapás kapcsán a szakértők azt emelik ki, hogy a franciák soraiban több olyan játékos van, aki már nem egyszer megjárta a final fourt, tehát a tapasztalatuk talán nem engedi meg, hogy elragadtassák magukat a pokoli hangulatban. Ugyanakkor a Kielce védelmét tarják a legkeményebbnek, s ha meg tudják állítani Karabatićot és a gólzsák Hansent, akkor lehet esélyük.

A négyes döntő műsora, szombat: Kielce–PSG (15.15), Kiel–Veszprém (18). Vasárnap: a 3. helyért (15.15), döntő (18).