2024. május 8., szerda

Szijjártó Péter a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításáról egyeztetett

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn fogadta Vang Hsziao-taót, a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság (NDRC) elnökhelyettesét, akivel a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításáról egyeztetett - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) hétfőn az MTI-vel. 
A közlemény szerint a felek megállapodtak, hogy olyan jogi megoldást dolgoznak ki, melynek nyomán a beruházás teljesen megfelel az európai jogszabályoknak. 
A tárca hangsúlyozta: ez a beruházás jelentősen erősíteni fogja Magyarország pozícióját a versenyben, amely azért folyik, hogy Közép-Európa mely országain szállítják át az árukat Nyugat-Európa irányába. Ezek az áruk vízi úton érkeznek Kínából Görögországba. Ezzel Magyarország megtartja vezető szerepét a Kína-Közép-Európa versenyben - írják.