2024. május 12., vasárnap
TÓTHFALUI BOGRÁCSFESZTIVÁL

Zentára került a vándorfakanál

Ötven versenyző vett részt a falu napjának megünneplése keretében megrendezett I. Tóthfalui Bográcsfesztiválon. A posta előtti zöldterületen már a kora délelőtti órákban javában rotyogott a hús a bográcsokban, mellettük pedig jókedvű társaságok beszélgetéssel, iszogatással ütötték el az időt a jóféle étkek elkészítéséig.

Ötven versenyző vett részt a fesztiválon (Horváth Zsolt felvétele)

Ötven versenyző vett részt a fesztiválon (Horváth Zsolt felvétele)

A falu első főzőversenyét a Rákóczi Szövetség helybéli szervezete rendezte meg. Bálint Árpád, a főzőverseny egyik szervezője lapunknak elmondta, hogy a rendezvénnyel elsődleges céljuk az, hogy a falu lakosságát kicsit felvidítsák, ami sikerült is nekik, s a jövőben is meg szeretnék szervezni a gasztronómiai versenyt.

A Rákóczi Szövetség helyi ifjúsági szervezete három évvel ezelőtt alakult meg a faluban, a felnőtt szervezetük pedig már tizennyolc évvel ezelőtt megalakult – ecsetelte a szervező, s hozzáfűzte, hogy az ifjúsági szervezet elsődleges célkitűzése az, hogy az itt élő fiatalokat itthon marasztalja, s egyben reményének adott hangot, hogy az általuk szervezett kirándulásokkal a fiataloknak be tudják mutatni az anyaországot és a Kárpát-medence egész területét is.

A vasárnapi verseny fődíját, illetve az idén először odaítélt Vándorkanalat a zentai Élj, Ahogy Tudsz! csapat nyerte.

A pörköltek kategóriájában a magyarországi Viharsarki Betyárok és a helybéli István, a Király csapat győzedelmeskedett, a második helyezést a csókai Banka Bácsi és a zentai Élj, Ahogy Tudsz! csapat szerezte meg, a harmadikok pedig a Zentai Nyugdíjasok és Gergely Gyula és Unokája lettek.

A levesek mezőnyében az első és második helyezést a zentai Élj, Ahogy Tudsz! csapat érdemelte ki a főztjével, a harmadik pedig a csókai Banka Bácsi lett. A rendezvény pálinkaversenyén a topolyai Fekete Ibolya aratta le a babérokat, a kalácsok kategóriájában pedig a zentagunarasi Mag Hagyományőrző Egyesület süteményét hirdették ki a legjobbnak. A legszebb főzőhelyért járó díjat a hódegyházi Lila Akác csapata érdemelte ki.