2024. május 7., kedd

Halasi diákok a Gion Nándor Emlékházban

Magyarországon továbbra is sikeresen működik a Határtalanul! program, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma finanszíroz. A program keretében több mint 40 ezer magyarországi és határon túli magyar diák és tanár utazására van lehetőség, a 2015/2016-os tanévben 1,2 milliárd forint támogatást szántak erre a célra.

A Határtalanul! program célja a magyar‒magyar kapcsolatok építése, a határok lebontása, személyes kapcsolatok kialakítása és elmélyítése elsősorban a középiskolások körében. A program keretében a határon túli magyar iskolák tanulói Magyarországra látogatnak, az ottani diákok pedig a szomszédos országok magyarlakta területeit keresik fel, ezáltal pedig személyes tapasztalatokat szereznek a külhoni honfitársainkról – magyarázta lapunknak Pősz Attila, a kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnázium német nyelv szakos tanára. Mint mondta, az országos programban részt vevő több tízezer diák tanulmányaikhoz kapcsolódó oktatási-nevelési jellegű és kulturális programokon vesz részt úgy, hogy egy adott témakörhöz tartozó nevezetességeket látogatnak meg.

− Az ország összes hetedik osztályosai, akik ezt igénybe veszik és pályáznak, azok részt vehetnek a Határtalanul programban, azaz a Magyarországtól elcsatolt területeket nézhetik meg, Erdélyt, Vajdaságot, Szlovákiát. Minden évben részt veszünk ebben a programban. Jelen pillanatban a 7. b osztály Erdélyben van, a 7. a osztály pedig Vajdaságban. A programunk ötletes, az osztályfőnök állította össze, különféle emlékhelyekre, trianoni, 48-as emlékhelyekre megyünk el, ezenkívül felkeressük költőknek, íróknak a szülőhelyét, például Gion Nándor Emlékházát is meglátogattuk Szenttamáson, Újvidéken a városközpontot, és elmegyünk Maradékig. A maradéki református közösségnek kapcsolata van a kiskunhalasi közösséggel, oda adományokat viszünk az óvoda részére. Visszafelé még a karlócai várat is megtekintjük, Magyarkanizsára is bemegyünk, továbbá Palicsra az állatkertbe, így alakul ez az ötnapos program keddtől szombatig. Egy egész osztály vesz részt benne, harmincegy tanuló, három kísérővel – hallottuk a gimnázium tanárától.