Ha nem akarta volna, akkor is meg kellett volna ismerkednie a labdarúgással, mivel minden karácsonyra focilabdát, mezt vagy focicipőt kapott ajándékba a zentai Nemanja Nikolić, aki a franciaországi Európa-bajnokságról való hazatérése után Zentán pihente ki a felkészülés és a kontinensbajnokság fáradalmait. A 28 éves játékos remek idényen van túl, Lengyelországban mindent megnyert, így nem meglepő, hogy ő és csapata, a varsói Legia, amely ingyen szerződtette, a jó eredmények nyújtotta esélyt ki szeretné használni.
Míg tavaly ilyenkor Nikolić kikötötte, csakis Európában hajlandó játszani, az idén már ez módosult, úgyhogy az ókontinensen kívüli klubok ajánlatait is figyelembe veszi. A csatár szerint Dárdai Pálnak már a megjelenése felejthetetlen volt, mivel ahogy belépett az öltözőbe, sugárzott belőle a magabiztosság, az elszántság, az önbizalom.
• A Norvégia elleni pótselejtezős párharc óta alapjaiban változott meg a magyar labdarúgók, a magyar foci megítélése.
– A norvégek elleni párharc megnyerése után igazi eufória uralkodott el a szurkolók körében, sokan kérdezgették, mire számítunk, mit érhet el a magyar válogatott. Igyekeztünk felkészülni és foglalkozni a jövővel, de nem volt könnyű, mert valamennyi játékosnak eleget kellett tennie a klubkötelezettségeinek, annál is inkább, mert a hétről hétre mutatott forma alapján választotta ki a kapitány azt a 23 játékost, akik Franciaországban magukra húzhatták a címeres mezt. Én egy majdnem tökéletes szezont zártam, azért majdnem, mert úgy gondolom, mindig lehet jobb, függetlenül attól, hogy egyénileg és csapatként is minden címet megnyertem Lengyelországban, s ennek az idénynek a megkoronázása az Eb-n való részvétel volt. Szenzációs eredménynek tartom a csoport megnyerését, és a sikert az is bizonyítja, hogy Magyarországról 20-30 ezer ember jött el a mérkőzéseinkre.
• Ha egy pillanatot kellene kiemelni az Európa-bajnokságról, melyik lenne az?
– Nehezen tudok dönteni két jelenet között, ezért mindkettőt megemlíteném. Az egyik, amikor az Izland elleni találkozón a nézőtéren megpillantottam a testvéremet, Vukant, aki nagyon büszke volt rám, hogy ott vagyok a kontinensbajnokságon. Ekkor és a meccs után jöttem rá igazán, hogy mit is értünk el. Két napon át nem tudtam letenni a telefont, jöttek a hívások, az üzenetek, olyan emberek, akikkel már régóta nem beszéltem, felhívtak, gratuláltak. Amióta hazajöttem a szülővárosomba, megállítanak, fényképezkednek velem. Kedden elmentünk a medencére a családommal, ahol szinte percenként jött oda valaki, hogy szeretne egy közös fotót velem. A másik pillanat pedig az Izland elleni egyenlítő gólt megelőző szituáció, ami most is itt van előttem. Vesztésre álltunk, csereként álltam be, nem kaptam sok időt, de az, hogy átálltunk a többcsatáros játékra, meghozta az eredményt. A gólt megelőző helyzetet bármikor fel tudom idézni: Nagy Ádám észrevette az üres területet, hozzám passzolt, s mivel láttam, hogy Böde és Szalai is a kapuhoz közel van, Gera pedig érkezik a második hullámból, választhattam, hogy mit csinálok. Úgy döntöttem, a kapus és a védők közé lövöm a labdát, s az érkező Böde pedig majd belövi. Végül nem ő rúgta be, hanem a védő lőtt öngólt.
• Egyre több klubbal kapcsolatban merül fel a neved.
– Természetesen folynak a találgatások, ki hová igazol, egy ilyen eredményes szezon után ez alól én sem vagyok kivétel. A konkrét, vagyis papírra vetett ajánlatra még várok, de ez is biztosan nemsokára befut majd. A Legia egy évvel ezelőtt ingyen igazolt le, mivel a Videotonnál lejárt a szerződésem, és egy ilyen idény után mindenki szeretne jól járni. Volt egy jó hangulatú beszélgetésem a vezetőséggel, és megegyeztünk, akkor távozok Varsóból, ha egy olyan ajánlat érkezik, ami nekik és nekem is megfelel. A tapasztalataim velük kapcsolatban pozitívak, hiszen tavaly egy nap alatt mindent megbeszéltünk, és nyélbe ütöttük az üzletet. Eddig is én döntöttem el, hogy hol szeretnék játszani, most is így lesz. Három nagyon jó döntésem volt: az első, amikor Magyarországra jöttem, a második, amikor a Kaposvár után nem külföldre, hanem a Videotonhoz szerződtem, a harmadik pedig a Legiába igazolásom volt. Valószínű, hogy eligazolok, mivel ezt az esélyt, ezt az idényt ki kell használni a klubnak és nekem is. Ha viszont a maradok a Legiánál, nem leszek szomorú, mert egy olyan közegben vagyok, ahol szeretnek, tisztelnek, én is és a családom is jól érezzük magunkat, s nekem ez utóbbi a legfontosabb.
Nincs kizárva sem Kína, sem az Egyesült Arab Emírségek
• A télen Kínából is volt ajánlatod, de mindenáron ragaszkodtál Európához. Ez most változott?
– A Videoton után valóban csak európai csapatban gondolkodtam, s habár Ázsiából érkeztek konkrét ajánlatok, ezekre nemet mondtam. Most változott a helyzet, minden ajánlatot át fogok gondolni, ki fogom kérni azoknak az embereknek a véleményét is, akik eddig követték a pályafutásomat. A kínai ajánlatra, amellyel a klub és én is elégedettek voltunk, végül azért mondtam nemet, mert nem akartam félbehagyni azt a munkát, amit a Legiánál elkezdtem. Most azonban egy új helyzet van, amelyben nincs kizárva sem Kína, sem az Egyesült Arab Emírségek.
• Egervári Sándor keze alatt mutatkoztál be a válogatottban, utána jött Pintér Attila, de a jó eredményekhez Dárdai Pál és Bernd Storck kellett.
– Az edzői szakma nagyon sokat vitázik Magyarországon azon, hogy külföldi vagy magyar legyen a szövetségi kapitány. Próbálkozások voltak a magyar kapitányokkal is, de nem sikerült, viszont ez nem azt jelenti, hogy a magyar edzők nincsenek felkészülve a kihívásokra. Erre éppen Dárdai cáfolt rá, aki bizonyította, hogy vannak tehetséges magyar edzők, akik képesek a jó eredményre. Egervári Sándor keretébe azért kerültem be, mert Szalai Ádám beteg volt, így a válogatottal csak négy napot töltöttem, ezért nem tudok érdemben nyilatkozni az ő munkájáról. Pintér Attilánál már végigcsináltam a felkészülést a selejtezőre, viszont ott csak egy közös meccsünk volt, mert az északírek elleni kudarc után őt leváltották. Ekkor jött Dárdai, akinek már a megjelenése felejthetetlen volt. Ahogy belépett az öltözőbe, sugárzott belőle a magabiztosság, az elszántság, az önbizalom. Ezzel a megnyilvánulásával elhitette a keret tagjaival, hogy igenis van esély az Eb-re való kijutásra. Pedig nagyon nehéz helyzetben volt, mert pár nappal később már Romániában kellett pontot szereznünk. Hétfőtől folyamatosan azt mondta: Ha mi nem bízunk magunkban, akkor ki fog bízni bennünk?! Az edzésen és utána is a mentális részre fektette a hangsúlyt, belénk sulykolta, hogy nem kell félnünk. Ha akkor kikapunk Bukarestben, akkor szerintem nem lenne most miről beszélnünk, miközben mi az Eb-n a nyolcaddöntőig jutottunk. Dárdait azért kedveltem, mert mindent megmondott a szemünkbe, nem volt olyan, hogy valakinek a háta mögött történtek volna a dolgok. Ő lendületet adott a csapatnak, amit Storck továbbvitt. A német edző sok mindenben hasonlít Dárdaira, jól ismerik egymást, hiszen ugyanannál a csapatnál dolgoztak együtt, Dárdai nem véletlenül őt választotta az utánpótlás edzőjének. Storck is sokat dolgozott a mentális részen, s ami még fontos volt, hogy amikor elemeztük az ellenfelet, akkor sosem azon volt a hangsúly, hogy milyen jó csapat ellen lépünk pályára, hanem azon, hogy melyek a mi erősségeink.
• Az utolsó felkészülési mérkőzés előtt azt nyilatkoztad a Magyar Szónak, hogy Storckkal keresitek a helyedet, s bízol benne, hogy ezen a Németország elleni találkozón majd meg is találjátok. Ott azonban egy olyan furcsa helyzet állt elő, hogy nem léptél pályára…
– Nem volt egy kellemes helyzet, nem is viseltem könnyen a dolgot, s az Eb-re utazás előtt kértem, üljünk le négyszemközt, és beszélgessünk. Én nem az a labdarúgó vagyok, aki a 19. vagy a 20. játékos szeretne lenni egy csapatban, hogy aztán évtizedekkel később azt mesélje az ismerőseinek, hogy csapattag volt az Eb-n. Elmondtam Storcknak, nekem ez a helyzet nem tetszik, s ha ez a jövőben is így lesz, akkor döntenem kell, mert sokat vagyok a családomtól távol, keményen dolgozom, és ha nem kerülök be a csapatba, az senkinek sem jó. Nem kérek többet, csak annyit, hogy a szemembe mondják, a válogatottnak szüksége van-e rám, vagy nincs. Ha az utóbbi a válasz, azzal sincs semmi probléma, utána is a magyar együttesnek szurkolok majd, mert sok barátom játszik a csapatban. A szövetségi kapitány megkeresésére mindig örömmel mondok igent, de csak akkor, ha a pályán is számítanak rám, a kispadon nem szeretnék ülni.
• Mi volt erre Storck reakciója?
– Abban maradtunk, hogy az Eb után visszatérünk erre. Én bizakodó vagyok, hiszen a tornán mindig megpróbáltam a legjobbat nyújtani, amikor nem léptem pályára, akkor is igyekeztem a csapatot segíteni.
Ma már mindenki tud focizni
• Nemsokára kezdődnek a 2018-as világbajnokság selejtezői. A magyar válogatott a B csoportban kapott helyet, ahol Portugália, Svájc, Lettország, Feröer szigetek és Andorra szerepel még.
– Az Eb előtt is azt mondtam, nem kell külön terhet rakni a játékosok és a stáb vállára, hogy minél jobb eredményt érjenek el. Egy ilyen Eb-szereplés után azonban minden bizonnyal mindenkinek az elvárásai magasabbak lettek egy fokkal. Ez most egy kemény teszt lesz: a tornán bizonyítottuk, hogy Portugália ellen van keresnivalónk a pályán, Svájctól sem kell megijedni, viszont nem szabad elfelejteni a Feröer szigeteket és Andorrát sem, hiszen ma már mindenki tud focizni.
• Volt arra esély, hogy te nem követed édesapád példáját, és a labdarúgás helyett másik sportot választasz?
– Semennyi se volt. Aki ismeri a családomat, tudja, hogy az én esetemben szinte elkerülhetetlen volt, hogy focista legyek. Karácsonyra mindig a labdarúgással kapcsolatos ajándékot kaptam: focilabdát, mezeket, futballcipőt… Ha nem is akartam volna focista lenni, akkor is pályára kellett volna lépnem, és ott eldöntenem, hogyan tovább. Apukámat kísértem meccsekre, nálunk a focimeccs családi program volt.
• Huszonnyolc évesen huszonnyolc gólt lőttél a lengyel bajnokságban, december 31-én 29 éves leszel…
– Nem nagyon bánnám, ha a gólok száma megegyezne az éveim számával, de az se baj, ha a következő idényben 30-szor leszek eredményes!
„A zentai barátok és a család nélkül nem sikerülhetett volna”
Popov Danilo, Nemanja Nikolić, Ceglédi Rudolf és Szegedinszki Igor (fotó: Gergely Árpád)
Nemanja Nikolićot, a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnokságot megjárt játékosát fogadta tegnap Ceglédi Rudolf, Zenta város polgármestere, aki kiemelte, külön öröm volt a zentaiaknak, hogy az Európa-bajnokságon egy zentai is pályára lépett, s még nagyobb büszkeséggel töltötte el a helyieket, hogy az izlandiak elleni egyenlítő gól Nikolić beadásából született. Nikolić elmondta, nagyon örült a meghívásnak, jólesett neki, hogy szülővárosa nem felejtette el. „Egy kisvárosból indultam, ha most megállok egy pillanatra, és megnézem, 28 évesen hol tartok, akkor nagyon büszke vagyok a teljesítményemre. Mindez azonban a zentai barátok és a család nélkül nem sikerülhetett volna. Minden zentai gyereket arra biztatok, ne gondolkodjon azon, hogy egy kisvárosban él, én is itt születtem, itt nevelkedtem, és mégis milyen messzire sikerült eljutnom” – mondta Nikolić, akinek a polgármester egy jelképes ajándékkal kedveskedett. Az önkormányzat képviseletében a fogadáson még Danilo Popov, a város sport- és ifjúsági ügyekkel megbízott tagja, Szegedinszki Igor, a sportszövetség titkára és Tóth Lívia sajtófelelős vett részt.
