2024. május 6., hétfő

„Nyissák meg a határokat!”

Belgrádból háromszáz menekült gyalog indult meg a horgosi határra, kétszázan pedig éhségsztrájkba kezdtek

Elégedetlenségüknek adtak hangot tegnap a Belgrád területén tartózkodó menekültek. Amíg mintegy 200-an, akik a buszpályaudvar melletti parkban húzták meg magukat, éhségsztrájkba kezdtek, addig mintegy 300-an gyalog indultak útnak az ország északi területei felé. Azt követelik, Magyarország nyissa meg a határokat, engedjék meg nekik, hogy folytathassák útjukat valamelyik nyugati állam felé.

Open the border (Nyisd meg a határt) - Dávid Csilla felvétele

Open the border (Nyisd meg a határt) - Dávid Csilla felvétele

Több mint 300 menekült, elsősorban afgán és pakisztáni indult útnak gyalog tegnap a belgrádi parkból a magyar határ felé, abban a reményben, hogy így elérik céljukat, és eljutnak valamelyik nyugat-európai országba. Miután átkeltek a Branko hídon, elhaladtak a Szerbiai Palota előtt, és Zimony irányába folytatták az utat. Azok, akik nem vállalkoztak az útra, mintegy 200-an a buszpályaudvar melletti parkban maradtak és éhségsztrájkba kezdtek.

A menekültek tegnap nyugodtan ültek a fák között. Volt aki beragasztotta a száját, míg mások a kezükre írták: Serbia I love you (Szerbia szeretlek), illetve azt Hungary open border (Magyarország nyisd meg a határt). Velük beszélgettünk.

– Nem fogadunk el sem ételt, sem vizet! – mondta Emak, majd hozzátette: – Csak azt akarjuk, hogy Magyarország megnyissa a határokat. Nem akarok itt maradni! – mondta. Kiemelte, nincs akinek elmondhassák követelésüket, majd a határnál meglátják mi vár rájuk. Ő ma érkezett, de Vájsz már több napja Belgrádban tartózkodik.

– Van aki már egy, vagy hat hónapja itt van – tette hozzá Vájsz, aki bevallása szerint 20 nappal ezelőtt érkezett Belgrádba. A parkban él. Kérdésünkre, miért vannak a parkban, miért nem mennek befogadóközpontba, Vájsz elmondta, nincsenek papírjai, a befogadóközpontban pedig csak azok tartózkodhatnak, akiknek van dokumentumuk. Emak elmagyarázta, nem jelentkeznek be a rendőrségen, és nem kérik ki a tartózkodásra feljogosító engedélyt sem, mert nem akarnak Szerbiában maradni.

Mintegy kétszáz személy a buszpályaudvar melletti parkban maradt, és éhségsztrájkba kezdett (Dávid Csilla felvétele)

Mintegy kétszáz személy a buszpályaudvar melletti parkban maradt, és éhségsztrájkba kezdett (Dávid Csilla felvétele)

– Én Franciaországba akarok menni. Afganisztánból jöttem. Egyedül, barátokkal indultam útnak. De mi mindannyian barátok vagyunk, együtt utazunk – magyarázta Emak, majd folytatta: – Ma még senki sem evett semmit, van aki már estétől. Itt van az étel, adnának, ha kérnénk, de nem vesszük el. Hogy meddig bírjuk ki? Egy-két napig, négy napig, teljesen mindegy. Bulgáriában, amíg az erdőben tartózkodtunk, napokig nem volt mit ennünk – mondta.

– Én már 25 napja vagyok itt. Az első napokban hotelban szálltunk meg, de most a parkban alszunk – tudtuk meg Mohamedtől. – Becsomagoltuk a legfontosabb dolgainkat, és megindulunk a határra – mondta.

– Ha átjutunk a magyar határon, akkor már egyenes az út. Németországba szeretnék eljutni. Egyedül vagyok, a családom Afganisztánban maradt – tudtuk meg Vájsztól, aki azt is elmondta, hogy nem fordul vissza. Több veszélyes országon jött át, vissza már nem fordul: – Iránon, Törökországon és Bulgárián át jutottunk el idáig. Bulgáriában napokat töltöttünk az erdőben. Akit a rendőrök megfogtak, halálra vertek. Nem figyelik, melyik testrészedet törik el. Volt akit olyan méreggel fújtak le, ami megégette a bőrét – magyarázta az okokat sorolva, hogy miért nem fordulhatnak vissza. Hozzátette, Szerbiában ugyanakkor sok segítséget kaptak, orvosi ellátást, étel, italt, de a parkban való elszállásolás hosszú távon nem a legjobb megoldás. A földön, vagy a padon, a betonon alszanak. Folytatná már az útját Nyugat-Európa felé.

Beszélgetésünk során azok is körénk csoportosultak, akik nem beszélik az angol nyelvet, de bizalommal nagyokat bólogattak útitársuk szavaira.

Pénteken még nem terveztek mást, csak éhségsztrájkkal felhívni magukra a figyelmet. A rendőrség képviselői tisztes távolságból figyelték őket, a civil szervezetek aktivistái pedig szerették volna megtudni, hogyan segíthetnének rajtuk.