2024. május 6., hétfő

Tánckavalkád Zenta főterén

Csütörtökön este a világ négy sarkának a középpontjában állt Zenta, ugyanis négy különböző ország szokásaiból, népzenéjéből és táncaiból kaphattak ízelítőt a város lakosai

Az est elején a hagyományokhoz híven a helybéli Ispiláng gyermektánccsoport és a Stevan Sremac Helyismereti Alapítvány néptánccsoportjának tagjai léptek föl a városháza előtt, majd a magyarországi Cimbaliband zenekar melegítette be az enyhén hűvös estét.

Az észak-ciprusi (török) együttes (Gergely Árpád felvétele)

Az észak-ciprusi (török) együttes (Gergely Árpád felvétele)

Az együttes tagjai Ugrai Balázzsal, a cimbalom Chuck Berryjével az élen a könnyűzenét és a magyar népzenét egyedi módon ötvöző szerzeményeket játszva magukkal ragadták az igencsak szép számban összegyűlt közönséget. Őket az észak-ciprusi, vagyis török Göçmenköy Taşkınköy (Göçtaş) Művelődési Egyesület néptáncosai követték, de az est fénypontja az orosz Iszkorka néptáncegyüttes fergeteges fellépése volt. Az orosz néptáncosok repertoárján keresztül a zentaiak a kirovi, voronyezsi, moszkvai, kalugai, szmolenszki, oreli és egyéb orosz régiókból eredő néptáncokat, népdalokat ismerhettek meg. Az estet egy Costa Rica-i néptáncegyüttes színpompás fellépése zárta.

A Táncpanoráma különlegességéhez az idén is nagyban hozzájárult a Rozetta Kézművestársaság kirakodóvására.

A rendezvényt a zentai Pro Cultura Polgári Egyesület és a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ a zentai közművelődési központtal karöltve szervezte.