2024. május 7., kedd
OKTATÁSÜGY

Kifizetik a tanároknak a tartozást

Mladen Šarčević: A hét végén, a jövő hét elején megkapják az iskolák dolgozói a bérkülönbséget
Figyelmeztető sztrájkot helyeztek kilátásba a pedagógus-szakszervezetek

Figyelmeztető sztrájkot helyeztek kilátásba a pedagógus-szakszervezetek

Tegnap rendkívüli kormányülés volt, és ezen döntés született arról, hogy kifizetik az oktatásügyi dolgozóknak azt az összeget, amellyel a nyári hónapokra a bérek elszámolásakor megkárosították őket. Minden valószínűség szerint már e hét végén, a jövő hét elején ez a bérkülönbség át lesz utalva az iskolákban dolgozóknak – jelentette ki Mladen Šarčević oktatási miniszter. Mintegy 416 millió dinárról van szó. A pénz már a pénzügyminisztériumnál van, és most már technikai jellegű kérdés, hogy mikor lesz kifizetve, magyarázta a miniszter, aki arra is emlékeztetett, hogy ez jóval megelőzi a szeptember 20-ai határidőt, amelyet a mérvadó pedagógus-szakszervezetek adtak a minisztériumnak.

A szolgálati évektől függően 5–6000 dinárral rövidítették meg a múlt évben a tanítókat, tanárokat azzal, hogy a nyári hónapokra az előző háromhavi átlagfizetést vették figyelembe, nem pedig ahogy a munkatörvény szabályozza, a 12 havi átlagot. A különbözet úgy keletkezett, hogy a fizetéseket az említett időszakra 10 százalékkal csökkentették.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy betartotta azt, amit mandátuma elején ígért, és megoldotta a teljes bérek kifizetésének problémáját, a mai tárgyalások közli a részleteket a pedagógus-szakszervezetek képviselőivel.

A négy legnagyobb pedagógus-szakszervezet közül három bejelentette, ha szeptember 20-áig nem fizetik ki az oktatásban dolgozóknak a különbözetet az elmúlt három évre visszamenőleg, akkor tagságuk figyelmeztető sztrájkot tart. A szakszervezeti vezetők arra is emlékeztettek tegnapi sajtótájékoztatójukon, amelyen ezt bejelentették, hogy az oktatásügyben az átlagfizetés 17 százalékkal marad el a köztársasági átlagtól.