Az újvidéki zsidó közösség tagjainak vállalkozói fantáziája nem fejeződött be az ügyes üzleti húzások és újítások sorával.
Az ötletekben és az új kezdeményesekben nem volt hiány: a szerb kereskedők keleties kereskedelmi rátermettsége, a zsidóság közép európai szokásvilága, az örmények ügyeskedése, a német és a magyar tehetősebb réteg nagyvárosiasodási szokásai, egy sajátos, csak Újvidékre jellemző hangulatot adott a keleti országhatár közelében fekvő vidéki városnak. Az üzleti életben akkor már szokásossá vált korabeli hirdetésekben, a legkülönbözőbb lehetőségekről szerezhet tudomást a XX. századi érdeklődő. A kezdeményezésekről és újdonságokról, a Budapestről és Bécsből behozott úri áruról, és az akkor még szinte mindennel rendelkező Monarchia piacának gazdag kínálatáról, az újvidéki kereskedők kirakatai tanúskodtak. A vállalkozási ötletekkel ismerkedő különböző szokásrendet betartó közösségek pedig igyekeztek példát venni mindenkitől és mindentől, ami új, és amit meg lehetett, és el lehetett tanulni a másoktól. Az azonban biztos, hogy a vallási közösséghez és az összetartozáshoz szokott újvidéki zsidóságtól gyakran lehetett újat tanulni, mert vállalkozásaik mindig rejtegettek valami újat, vagy olyan dolgot, amit csak ők kínáltak az újvidékieknek.
A legtöbb céget és zsidó vállalkozást az 1860-as évek és a századforduló között alapítottak. Így 1860-ban „alapíttatott” Krausz Dávid férfiszabó üzlete, amely a Ferencz József tér 2. szám alatt volt, ami azt jelentette, hogy Újvidék főterén, a város szívében működtette szabászatát. 1900-ban is, amikor már az üzletet özvegye vezette, kiváló szakember és coulans üzletemberként emlékeztek rá. Talán ez is a zsidó üzleti világ szokásrendjébe tartozott, hogy a céget, 1885-ben Krausz Dávid veje, Balog A. Dezső vette át, aki a „fővárosban kipróbált” „szak férfiúnak” számított, és az üzletbe való belépése új lendületet kölcsönzött az üzletnek. Az ő ötlete volt, hogy Újvidéken, „e vidéki városban is meghonosítsa”, a finom külföldi szövetek árusítását. A legjobb londoni és párizsi szövetgyárakkal állt összeköttetésben, s vevői számára a „legfinomabb külföldi szöveteket kínálta. A Krausz család üzlete, a szövet, a kidolgozás és a fazon dolgában is kiválónak számított, és a megye elsőrendű üzletei sorába emelkedett. Az üzlet minőségéről és igényességéről szólt a budapesti Millenniumi kiállítás nagy érme, és a londoni 1897. évi nemzetközi kiállítás nagy aranyérme is. Krausz Dávid üzlete, veje ügyességének köszönhetően, nemcsak nemzetközi hírnévre tett szert, hanem az üzlet, a hírnévvel egyetemben a családban maradt.
Hasonló képet mutat Guttmann Arnold, újvidéki fűszer és rövidáru kereskedése is. Ő 1882-ben indította be „pályáját”. 1895-ben érkezett Újvidékre, ahol társként csatlakozott a harmincéves hagyománnyal rendelkező Friedmann Miksa üzletébe, amelyet 1897-ben jegyeztek be Friedmann és Guttmann cégeként. Friedmann ekkor kivonult az üzletből, és ettől fogva Gutmann egyedül vezette az üzletet. Az 1901-ben közzétett hirdetés már az új cégtulajdonost dicsérte. Szakértelme, szorgalma, pontos „correct” eljárása biztosította a cégnek a tekintélyt. Guttmann Arnold, nemcsak az üzleti világban szerzett jó hírt és tekintélyt, hanem Újvidék társadalmi életébe is bekapcsolódott, több tiszteletbeli állása volt, és azon fáradozott, hogy az újvidéki Lloyd fűszer osztályának titkáraként, a „szakmához tartozó kollégák között helyre állítsa az egyetértést, és kollegiális viszonyokat alakítson ki. Hasonló volt a helyzet az Ernst János és Roth fakereskedő céggel, amelyet Ernst János alapított 1880-ban, a kereskedelmi cég felvirágoztatásában, azonban Roth Vilmos és Ernst Bernát is segédkeztek. Nemcsak a keményfa kínálatuk volt tekintélyes, hanem a kiviteli és versenyképességüket, nagyban növelte az általuk használt gőzfűrész is, amely által termelékenységük tetemesen megnövekedett. Az, ami a zsidó kereskedők és vállalkozók üzletét a 19. és 20. század fordulóján jellemezte, az az újítások által nyert nagyobb haszon és tőke gyarapítása, és ha mással nem rendelkeztek, akkor előnyös házasságkötésekkel, az üzlet „családi kezekben” való megtartásával szereztek előnyt, a „boldog békeidők”, nem mindig jónak mondható gazdasági feltételei között.
