A nemrégiben Szabadkán megrendezett Interetno fesztiválon lépett fel a gödöllői Cimbaliband. Unger Balázs, a zenekar vezetője, cimbalmosa és énekese visszaemlékezett arra, hogy a zenekar hajnalán, 2007-ben már jártak itt egyszer, mint mondta, akkor is nagyon jól érezték magukat. Meglátása szerint azóta sokat szépült Szabadka főtere, nagyobb lett a fesztivál, ami viszont megmaradt, hogy mindkét alkalommal remek közönség előtt játszhattak. Beszélgetésünk elején Unger Balázs bemutatta az együttest.
– Tízéves fennállásunk idején sor került tagcserékre, de a zenekar magva ugyanaz maradt: Boda Gellért hegedül, Szita Eszter énekel, Nagy Norbert nagybőgőn játszik, a testvérem, Unger Gergő gitáron és kobzon, Horváth Dániel pedig dobokon. Emellett Agatić Krunoslav „Kićo” az itteni harmonikásunk. Azért mondom, hogy itteni, mert Szabadkán lakik. Ő most állandó vendégünk, hiszen elég nagy a távolság Gödöllő és Szabadka között. Körülményes lenne rendszeresen próbákra járnia, de elhívjuk, ha közelebb játszunk vagy nagyobb turnéra megyünk. Ő hozta a balkáni vonalat a muzsikánkba, ami nekünk nagyon tetszik.
Felcsigázták a zenekart a balkáni dallamok?
– Nyitottak vagyunk, én személy szerint nagyon szeretem a balkáni népzenét, sőt példaértékűnek tartom. Úgy gondolom, sokkal élőbb az emberek körében. Ha a rádióban felcsendül például Aca Šišić vagy Balázs Janika, az nem számít furának. Az ilyen zenét nem feltétlenül csak a vendéglátó létesítményekhez kötik. Most már a magyarországiak is kezdik megszeretni a saját népzenéjüket. Kezdünk kicsit talán büszkék lenni arra, ami a miénk. Fontos, hogy ne angolul énekeljünk és ne az angol alapokra építsünk. Nekünk is van jó zenénk, ami ugyanannyira divatos lehet, mint egy mai világsztáré. Fontos, hogy megtaláljuk a magunk értékeit. Ezt próbáljuk közvetíteni a mai fiataloknak. Az is lényeges, hogy nagyon is élő zenekar vagyunk. Ha „kihúznak a konnektorból”, akkor is szólunk, még ha használunk is elektromos hangszereket. Ez is a népzenei múltunkra emlékeztet bennünket.
Milyen zenét játszik a zenekar?
– Azt mondják, hogy világzene, de inkább azt mondanám, hogy új népzene, mert a Kárpát-medence népzenéjéből, a magyar és a balkáni muzsikából merítünk, e mellé tesszük saját jegyünket. Általában öcsémmel együtt írjuk a dalokat és a szövegeket. A gyökerekből indulunk ki, ami nagyon fontos. Valahogy úgy készítjük a zeneszámainkat, ahogyan régen a népzenészek tették, mint amikor az öreg hegedűs hallott egy dalt és azt otthon megpróbálta beágyazni a saját világába. Mi is így csináljuk. Hallunk egy jó melódiát, azt igyekszünk a saját arculatunkra formálni. Ami fontos, hogy előtérbe helyezzük a cimbalmot. Ez egy gyönyörű magyar hangszer, amit ezekben a hónapokban avattak hungarikummá. Igazi magyar örökség, az 1800-as évek közepén alkotta meg Schunda Vencel József ezt a mostani pedál cimbalmot, amelyet láthatott és hallhatott a szabadkai közönség is.
Miről szólnak a Cimbaliband dalszövegei?
– Próbáljuk a mai kor emberéhez, a mai fiatalokhoz igazítani. Általában a mindennapi dolgokról énekelünk. Ami örökzöld, az a szerelem, az elmúlás vagy a születés, de olyan dalunk is van, amely a hétfőről szól vagy a „magyar tengerről” azaz a Balatonról. Új lemezünkön lesz dal a biciklizésről, a magyar bringamozgalomról és Marika néniről is.
Mikor jelenik meg az új album?
– November végére tervezzük. Ritkaságszámba megy, de a dalok már készenlétben állnak. Az maradt csak, hogy október elején stúdióba vonuljunk és rögzítsük a hanganyagot. Nagyon változatos lesz az új album. Igyekszünk összeválogatni mindent, amit szeretünk, és ami vélhetően elnyeri a hallgatók tetszését is.
Hogyan alakult az együttes?
– Teljesen véletlenül. Pál István „Szalonnával” a Magyar Állami Népi Együttesben játszottunk. Megjelent egy szólólemezem, amelyen Pál István „Szalonna” és a barátaink is muzsikáltak. Ezzel koncertmeghívást kaptam, viszont a Magyar Állami Népi Együttes közbeiktatott egy műsort, amely pont egybeesett a koncertemmel. Engem elengedtek, de a többieket nem, úgyhogy szereznem kellett erre az alkalomra egy másik zenekart. Sikerült a tagokat összetoborozni, de akkor már arra gondoltunk, hogy ne csak a szólólemezről játsszunk, rukkoljunk elő valami mással is.
A fiatalok mennyire fogékonyak a népzenére, vagy épp a cimbalomra?
– Először ódzkodnak tőle, mert él bennük a sztereotípia, de amikor belekezdek valamibe a nagyvilágból, mondjuk ha elkezdek cimbalmon játszani egy Metallica-dalt, felkapják a fejüket, hogy milyen jól hangzik ezen a hangszeren. Egyből megváltozik a hozzáállásuk, és meghallgatnak mást is. A Csík zenekar például bevitte a köztudatba a mai magyar populáris zenék feldolgozását. Ez kicsúcsosodott a Most múlik pontosan című dallal. Országos sikert értek el, megmozgatták a fiatalok fantáziáját. Kíváncsiak lettek arra, hogyan szólnak az új dalok, régebbi hangszerelésben, ahogyan nagyapáink, dédapáink hallgatták volna. A mi repertoárunkon is vannak ilyen dalok. Felléptünk az MR2 Petőfi Rádió Akusztik című műsorában, ahol az volt a feladat, hogy mai magyar populáris slágereket, könnyűzenei dalokat dolgozzunk fel, például cimbalmon. Ha ennek eleve csak annyi a haszna, hogy a mai fiatalok élőben hallanak zenét és nem a számítógépről, már az is sokat számít. Akkor pedig pláne, ha meghallgatják a populáris dalt és mellé a népzenét is. Meglehet, hogy egyesek ennek hatására megszeretik a népdalokat, vagy emiatt kezdenek el néptánccal vagy népzenével foglalkozni. Nem lehet tudni, hol fejti ki jó hatását az, amit csinálunk.
Mi vonzotta a cimbalomhoz?
– Édesapám ötéves koromban készített nekem egy kis dobfelszerelést. Azon dobolgattam, majd pedig hegedűn és brácsán kezdtem el játszani. Népzenei háromhúros brácsán akkordkíséretet, hegedűn pedig melódiát. Tizenhárom éves koromban láttam először cimbalmot és felfedeztem, hogy ezen mindhármat lehet játszani. Ugyanúgy a ritmusjátékot, a melódiát és a kíséretet is. Minden megvan benne, amit eddig szerettem. Rögtön tudtam, hogy megtaláltam a hangszeremet.
Mely országokba jutott el mostanában az együttes?
– Az egész év igazán mozgalmasra sikerült. Ausztriában zenéltünk, tavasszal pedig eljutottunk Afrikába, Algériába. Ezenkívül jártunk Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban és Dániában is. Augusztus elején Japánba mentünk egy nagyszerű világzenei fesztiválra, utána Olaszországban vendégszerepeltünk, majd pedig Szabadkára jöttünk. Valamelyest hazai terepnek érzem Szabadkát, kiváltképp az etnikai keveredés miatt. Úgy látom, itt békében megélnek egymással az emberek. A mi zenénk is ilyen, megpróbálunk együttműködni, és ebből valami pozitívat kihozni.
