2024. május 6., hétfő

Zenta ünnepelt

A város első írásos említésének 800. évfordulója jegyében rendezvénysorozatot tartottak

Tegnap délelőtt a Városházán díszülést tartott a községi képviselő-testület, amelyen először Tatjana Balo, a községi képviselő-testület elnök asszonya üdvözölte az egybegyűlteket. Ceglédi Rudolf, a község polgármestere az egybegyűlt magas rangú vendégeket, vállalatvezetőket és képviselőket köszöntő beszédében pedig azoknak a tevékenységeknek a fontosságára hívta fel az ünneplők figyelmét, amelyek hozzájárulhatnak a község fejlődéséhez, majd pedig rámutatott, hogy a város önkormányzatában minden erővel azon fáradoznak, hogy a várost, és a hozzá tartozó környező falvakat mindenki számára otthonossá és élhetőbbé tegyék.

Ceglédi Rudolf polgármester a Royal Hotelban megszeli Zenta első írásos említésének 800 éves évfordulójára készített hatalmas ünnepi tortát, és Győri István alpolgármester segítségével szétosztja a város ünnepére érkezett vendégek között (Gergely Árpád)

Ceglédi Rudolf polgármester a Royal Hotelban megszeli Zenta első írásos említésének 800 éves évfordulójára készített hatalmas ünnepi tortát, és Győri István alpolgármester segítségével szétosztja a város ünnepére érkezett vendégek között (Gergely Árpád)

Ceglédi ezt követően a zentai vezetés  elmúlt évben elért sikereit ecsetelte, amelyek között mindenekelőtt a Városháza felújításának az elkezdését, a Városi Sportcsarnok kiépítésének a befejezését és átadását, valamint az egykori kaszárnya területén lévő épületek renoválása első szakaszának a befejezését emelte ki, majd pedig elmondta, hogy a lehetőségekhez mérten folytatják a községben lévő oktatási intézmények fejlesztését, a városon kívüli és a dűlőutak javítását, és a mezőgazdasági termelők vissza nem térítendő támogatásokkal való megsegítését is. Ezenkívül beszámolt arról is, hogy különböző juttatásokkal a családokat minél több gyermek vállalására is ösztönözni kívánják, aminek égisze alatt az idén adták át először a Példamutató Nagycsalád díjat is. A város első írásos említésének 800., a városban folyó óvodai oktatás 150., illetve a Gimnázium fennállásának 140. évfordulója mellett Zenta és Hódmezővásárhely testvérvárosi együttműködésének 50. évfordulóját is ünneplik az idén, amely alkalmából a tegnapi díszülésen Ceglédi Rudolf és Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere ellátta kézjegyével a kölcsönös együttműködés megerősítéséről szóló oklevelet.

A díszülés folytatásában átadták a város legrangosabb kitüntetéseit is. Az idén a Pro Urbe díjat a Hófehérke Óvoda, az Életmű Pro Urbe díjat pedig Sinkovits Péter író, újságíró, napilapunk egykori főszerkesztője kapta. Polgármesteri köszönőlevélben részesült Nemes Viktor és Frisz Krisztián birkózóbajnokok, a Szent Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület, Székely Erzsébet, Székely Tibor író, világutazó és újságíró özvegye, a Zentai Gimnázium és Ivan Švager, dzsesszzenész és zeneszerző. A  község díszpolgára címét az idén dr. Bálint Béla nemzetközileg is elismert kutatóorvos, a vér betegségeivel, és az egyre ígéretesebb eredményeket hozó őssejt-kutatással foglalkozó tudós, a belgrádi Katonai Orvostudományi Akadémia kemoterápiái osztályának vezetője, valamint a vérátömlesztés posztgraduális képzése katedrájának helyettes vezetője, a Szerb Tudományos Akadémia és a Szervátültetők Európai Társaságának, az EBMT-nek a tagja kapta. Dr. Bálint Béla tudományos munkásságát 822 értekezés, tudományos monográfia, illetve tankönyv bizonyítja. Eredményeit számos kitüntetéssel, elismeréssel jutalmazták, melyek között a köztársasági elnök kitüntetése is szerepel.

A zentai csata Tisza partján álló emlékműnél szervezett koszorúzási ünnepségen résztvevő községi tevékeny pártok és politikai szervezetek, a közintézmények, az MNT, a tartományi kormány, valamint a  testvértelepülések képviselői (Gergely Árpád)

A zentai csata Tisza partján álló emlékműnél szervezett koszorúzási ünnepségen résztvevő községi tevékeny pártok és politikai szervezetek, a közintézmények, az MNT, a tartományi kormány, valamint a testvértelepülések képviselői (Gergely Árpád)

A városnapi díszülésen jelen volt Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke, Snežana Sedlar, a képviselőház elnökhelyettese, Nyilas Mihály, a tartományi kormány alelnöke, Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Rusz Radován, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának a konzulja és Nikola Lukač, az észak-bánáti körzet vezetője is.

Szombaton reggel a városháza dísztermében Ceglédi Rudolf polgármester ünnepi fogadást tartott azon általános és középiskolás tanulók részére, akik a legjobb tanulmányi eredményeket érték el és sikeresen szerepeltek különféle versenyeken. A tudás hatalom elnevezésű rendezvényen Ceglédi Rudolf polgármester köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy céljuk elismerni a tehetséges fiatalok és felkészítő tanáraik kitartó munkáját, és további sikerek elérésére buzdította őket. A polgármester minden eredményes diáknak emléklapot adott át, jelképezve, hogy a zentai önkormányzat büszke rájuk és megköszöni munkájukat.

Helyismereti vetélkedő is volt

A fogadás után, a Fő téri szökőkútnál Városnapi kincskereső néven tartott helyismereti vetélkedőt a Zentai Ifjúsági Szervezet. A 15–30 éves fiatalokat megmozgató játékban 23 csapat versengett csaknem 90 résztvevővel. Ilyen sokan ezidáig még egyik évben sem jöttek össze városnapi kincskeresésre. A csapatok logikai, ügyességi játékokban vettek részt, melynek középpontjában Zenta város állt.

Míg a kincskeresők serénykedtek, addig a zenepavilonban az Europe for Citizens program zajlott. A mi történt az európai álommal? – 66 évvel a Schuman deklaráció után című eseményen Kecskés Viktor moderálásával az Európai Unió múltjáról és jelenéről volt szó, arról, milyen pozitívumokat hozott az Unió és érintették a migrációs kérdést is. A beszélgetés középiskolás diákok bevonásával zajlott.

Európai Parlamenti szimuláció – diákokkal

Ezt követően a diákok részvételével Európai Parlamenti szimulációt tartottak, a helyi középiskolák tanulói voltak a parlamenti képviselők, és ugyanúgy frakciókat alkottak, mint a valóságban, így a néppárt képviselői, a szocialisták, a liberálisok és az euroszkeptikusok is felszólaltak. Olyan fontos témákat vitattak meg, mint a migráció kérdése, a könnyű drogok alkalmazása, az internetes biztonság és a környezetvédelem területéről a gázkibocsájtás szabályozása. A diákok nagyon beleélték magukat a képviselők szerepébe, egészen érdekes felszólalásokat is hallottunk. A jól megszervezett szimulációhoz fordítót is alkalmaztak, így angolul, szerbül és magyarul is beszélhettek a képviselők.

A délutáni órákban Az Európai Unió: A jövőbe vetett hit című konferenciával zárult az Europe for Citizens program. Az összejövetelen a zentai polgármester köszöntő szavait követően Kecskés Viktor moderálásával Bauer Edit, volt szlovákiai EP-képviselő, Butás Béla, a szerb képviselőház jogi szaktanácsadója és Patyi Lajos, a Vajdasági Magyar Szövetség tartományi képviselője beszélt az Unió meghatározó kérdéseiről. Bauer az összejövetelen többek között hangsúlyozta, hogy az Unióban is fennálló problémák ellenére a kontinens országainak az együttműködése szempontjából mégis az Unióhoz való csatlakozás a legjobb megoldás, ami Szerbia számára is számos új lehetőséggel kecsegtethet. A találkozón természetesen felvetődött az utóbbi időben mind erősebb euroszkepticizmus kérdése is, s természetesen szó volt arról is, hogy mi várható a BREXIT után. Ez utóbbi kapcsán Bauer napilapunknak nyilatkozva elmondta, hogy szerinte minden bizonnyal Nagy-Britanniával hosszadalmas tárgyalások kezdődnek, s ő is nagyon kíváncsi arra, hogy melyek lesznek a következő lépések, mivel ezeket még nehéz megjósolni. Ugyanis, ha a parlament elé viszik a népszavazás eredményét, tudni kell, hogy a konzervatív pártok képviselőinek a többsége is kilépés-ellenes volt.

– Magának Nagy-Britanniának sincs stratégiája a kilépés folyamatát illetően – jegyezte meg Bauer és hozzátette, hogy véleménye szerint lehetséges, hogy Nagy-Britannia megpróbálja majd újjáéleszteni az Európai Szabadkereskedelmi Társulást ( European Free Trade Association, rövidítve EFTA), másrészt viszont hallani lehet azt is, hogy kiváltságos bánásmódot várt el az Egyesült Államoktól, amit viszont USA a jelenlegi helyzetben nem hajlandó akceptálni – ecsetelte, s végül megjegyezte, hogy az egészben egyetlen egy dolog a biztos, hogy sokáig tart majd Nagy-Britannia kiválása, ha egyáltalán kiválik az EU-ból.

Szerbia EU-s tagságáról is szó esett...

Szerbia EU-s tagságának lehetséges időpontja kapcsán Bauer szerint illúzió lenne azt gondolni, hogy 2020 előtt sikerül befejezni a csatlakozási folyamatot.

Butás Béla, a szerb képviselőház jogi szaktanácsadója szerint amíg tíz–tizenöt évvel ezelőtt országunkban az euroszkepticizmus dominált, addig most megváltozott az Unió társadalmi megítélése, s a szerbiai polgárok nagyobb mértékben támogatják Szerbia uniós csatlakozását.

A városnapi rendezvénysorozat szombaton délután látványos tánckavalkáddal és a városnapi virágkötészeti versennyel folytatódott, amelynek eredményeit A zentai kertek múltja és jelene című kiállítás megnyitója után hirdették ki. Az idei versenyen az óvodások korosztályában a hagyományokhoz híven ezúttal is egyenrangú első díjat tettek közzé, az ifjúsági kategória első díját Dudás Ivett, a másodikat Tóth Orsolya, a harmadikat pedig Balázs Réka érdemelte ki, a felnőttek mezőnyében pedig Sárkány Éva alkotása bizonyult a legjobbnak, a második helyezést Lengyel Zsófiának, míg a harmadikat Papdi Enikőnek ítélték oda.

A Plavi orkestar koncertezett, egyórás késéssel

A magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont tanulói különdíjként egy budapesti utazást nyertek. A szombati est fénypontja a Plavi orkestar koncertje volt. A legendás szarajevói zenekar ugyan majd egy órás késéssel lépett a nagyszínpadra, de már-már örökzöldnek számító slágereivel, és vadonatúj szerzeményeivel teljesen lenyűgözték a Városháza előtt összegyűlt többezres tömeget. A városnapi nagy koncert után sokan voltak kíváncsiak a zentai Freedom Motorosklub tagjainak és a környékbeli településekről érkező gépparipás lovagoknak a fáklyás felvonulására. Vasárnap délután a zentai civil szervezetek bemutatóival, a községbeli hagyományőrző csoportok fellépésével, a Flamenco táncklub mazsorettjeinek a felvonulásával, a Szent Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület tűzzsonglőreinek a bemutatójával folytatódott a rendezvénysorozat. Az esti órákban pedig az előirányzott program szerint tűzijáték és Rúzsa Magdi koncertje zárta a városnapi ünnepséget.