Nehéz pontosan megjósolni, mit hoz újévtől az új kamarai rendszer a gyakorlatban. Vannak, akik úgy vélik, semmi jót, csak újabb kötelezettségeket. Mások szerint az osztrák és a német rendszerhez hasonló megoldás a külföldi befektetők számára is vonzóbbá teszi majd az országunkat.
A parlament még az év vége előtt, december 29-én elfogadta a gazdasági kamarákról szóló törvényt. A hivatalos közlöny 112/2015 számában már elfogadása előtt is sok vitát kiváltó aktus jelent meg. Életbelépése azonban csak 2017. január 1-től esedékes, így a viták némileg elcsitultak. Az utóbbi időben arról olvashatunk, hogy több regionális gazdasági kamara is úgy döntött, csatlakozik a Szerb Gazdasági Kamarához. Ahogy közeledik a törvény életbelépésének dátuma, ismét aktuálissá vált az eszmecsere is arról, hogy mit hoz a jövő, kinek lesz jobb, illetve jobb lesz-e a gazdasági környezet a törvény gyakorlati alkalmazását követően. Egyik sokat vitatott tétele a törvénynek a kötelező tagság. Míg az egyik oldalon azt mondják, a kötelező tagság csak a hatékonyabb munkát segíti majd elő, mások szerint ez a tagsági díjakon keresztül csupán újabb anyagi terhet jelent majd, előnye pedig senkinek nem származik belőle.
A kamarai rendszer modernizálása mellett ágálók szerint a törvény az osztrák modellt véve alapul a szerbiai jellegzetességek figyelembevételével lett kidolgozva. A külföldi érdekeltségű vállalatok álláspontja sem egységes, amíg ugyanis a német és osztrák érdekeltségű vállalkozások szerint az új rendszer előnyökkel jár majd – mivel az érdekeik érvényesítését hasonló előírások garantálják, mint a saját országaikban –, amerikai érdekeltségű cégek képviselői szerint elhamarkodott volt a törvényalkotás. Szerintük előzőleg nyilvános fórumokon kellett volna a témáról beszélni, és közvitára kellett volna bocsátani a tervezetet. Ellenzik a kötelező tagságot és a vele járó kötelező tagsági díjat, vagy más néven esedékes anyagi kötelezettséget is, mert ellentétes a vállalkozói szabadság elveivel, és ezzel nem járul hozzá a vállalkozásbarát környezet kialakításához sem. A kamarából ugyanakkor ezt azzal igyekeztek cáfolni, hogy a tagsági illeték csak jelképes lesz, mindenképpen arányban az adott cég gazdasági erejével és a kis- és mikrovállalkozókat tartósan felmentik majd fizetése alól.
A NALED, azaz a Lokális Gazdasági Fejlődést Ösztönző Szövetség képviselői is azt az álláspontot képviselik, hogy bárminemű illeték vagy tagsági díj csak önkéntes alapon lehet elképzelhető, illetve valamilyen konkrét szolgáltatás fejében kérhető. Amíg tehát a törvény megalkotói német, osztrák, francia vagy olasz példákkal próbálják indokolni a kötelező tagsági díjat, mások az USA, Kanada, Svédország vagy Dánia példáját emlegetik, ahol nincs ilyen kötelezettség.
Az osztrák modell szerint a kamara a járási irodáin keresztül a kezdő vállalkozásoknak tanácsadást biztosít. Mindezt az uniós modellek szerint, és magába foglalja a térítésmentes jogi és adótanácsadást is. Természetesen ez jól hangzik, de a gyakorlat mutatja majd meg, hogy az új kamarai rendszer hogyan fog működni Szerbiában. Az amerikai modell támogatói szerint viszont a kilátásba helyezett kötelező tagság már eleve sérti azokat a szabadságjogokat, melyeken a modern kori alapjait kellene hogy képezzék. Az adott gazdasági szubjektumnak szerintük szabadon kellene döntenie arról, belép-e vagy nem a kamarába, és szeretne-e élni a tagság nyújtotta lehetőségekkel. Arra is figyelmeztetnek, hogy a tagsági díj fizetése mellett a kamarai tagság egyéb anyagi és más jellegű kötelezettségeket is jelenthet.
Azzal kapcsolatban is eltérőek az álláspontok, hogy a körzeti gazdasági kamarák teljes megszüntetését, illetve milyen fokú központosítást jelent majd az új törvény gyakorlati alkalmazása. Az elképzelés szerint ugyanis a körzeti kamarák saját folyószámlával sem rendelkezhetnek, ami valóban a központosítás irányába mutat. Ha azonban mindez egy átlátható, hatékony, és valóban a vállalkozásokat segítő megoldásnak bizonyul a szerbiai gyakorlatban is, akkor valóban alaptalan a félelem. Olyan sikeres gazdaságokban mint például Németországban, Ausztriában, Olaszországban vagy Franciaországban, a kötelező tagsággal rendelkező kereskedelmi és ipari kamarák jól működnek.
