2024. május 6., hétfő

LITERAtúra

Pénteken irodalmi emléknap

Megkezdődött a hegyesi LITERAtúra 2016 elnevezésű irodalmi rendezvénysorozat. Az első program az Aranyeső vers- és prózamondó verseny községi döntője volt.

Csütörtökön irodalmi randevúval folytatódik a LITERAtúra, 19 órától Fehér Dorottya fog beszélgetni Fehér Miklóssal. Pénteken kerül sor az irodalmi emléknapra, amely 15 óra 30 perckor a könyvtárnál lévő Csépe-emléktábla hagyományos megkoszorúzásával kezdődik. Ezután Hicsik Dóra megnyitja a Kosztolányi-talány című kiállítást. 16 órakor a helyi közösség tetőterében ünnepi műsor kezdődik. Ezen dr. Virág Gábor fog megemlékezni, majd sor kerül az előadásokra: dr. Mák Ferenc: A klasszika-filológiától Ady Endre költészetéig, dr. Györe Géza: A bácskossuthfalvi református népiskola fejlődéstörténete a XIX. században, dr. Silling Léda: Vásárok, piacok, azok gasztronómiai hatásai. 18 órakor az általános iskola galériájában kerül sor Pesti Emma és Szenti Lilla kiállítására, amelyet Terék Anna fog megnyitni. A produkciók sorát a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének A legmerészebb álmaink is megvalósíthatók – csak nem így című tanteremszínházi előadása zárja, amely Nagy László verseiből és Örkény István egyperces novelláiból állt össze, Pataki András rendezésében. A darab 19 órakor kezdődik a helyi közösség tetőterében.