Október 15-én, szombaton rendezik meg a hatodik Tavankúti gyümölcsfesztivált, melynek a Balažević Etnotanya ad otthont. A rendezvény a gyümölcsök és autentikus kézműves tárgyak mellett a gazdasági lehetőségek és a régi mesterségek bemutatását is szolgálja.
A fesztivál 10 órakor veszi kezdetét, amikor is megnyílnak a kiállítók standjai, majd 11 órakor kerül sor az ünnepélyes megnyitóra, melynek keretében bemutató jellegű mezőgazdasági és kézműves termékek kiállítására is sor kerül, többek között bemutatkoznak a szalmaképkészítők, és őszi termésekből készített kalácsok is lesznek. A megnyitó keretében művelődési programot is szerveznek, melyen fellépnek a Matija Gubec Horvát Művelődési Egyesület tagjai és a Matija Gubec Általános Iskola diákjai, emellett pedig kóstolók színesítik a napot, és a kiállított termékek akciós áron való megvásárlására is lehetőség lesz. A vendégeket egy órakor kedvezményes áron ebéd várja, ahol lehetőség lesz megkóstolni a hagyományos bunyevác ételeket, miközben tamburások gondoskodnak a jó hangulatról. A fesztivál délután négy órakor zárul.
A fesztivál keretében a Matija Gubec Általános Iskola is bemutatkozik egy fényképkiállítással, mely a Tavankút gyermekszemmel címet viseli. A gyerekek által készített fényképeket korábban már bemutatták az iskolában, majd Zágrábban és Gornja Stupicán is, a gyümölcsfesztivál után pedig Eszéken, a Városi Könyvtárban lesz megtekinthető. Stanislava Stantić Prćić, a szervezőbizottság tagja elmondta, a fényképek több fotópályázaton is részt vettek, az olaszországi pályázaton pedig második helyezést ért el Marija Vuković, az iskola egyik tanulója.
– Első alkalommal velünk lesznek az Együtt Egyesület gyermekei is, akik pszichofizikai zavarokkal küzdenek, és ez jó alkalom arra, hogy aláírjunk egy együttműködési megállapodást az iskola, a művelődési egyesület és az Együtt Egyesület között, melynek keretében lehetőség lesz segíteni a gyermekeken és közös projektumok támogatására lehet pályázni – tette még hozzá Stanislava Stantić Prćić.
