2024. december 20., péntek

Mézek és borok mutatkoztak be Óbecsén

Sok óbecsei látogatott el a méz- és borkóstolóra

Sok óbecsei látogatott el a méz- és borkóstolóra

Méz és bor címmel szombaton második alkalommal tartottak Óbecsén kóstolóval egybekötött kiállítást a Than Emlékházban. A Than Fivérek Értelmiségi Kör mezőgazdasági szakcsoportjának a szervezésében megtartott rendezvényen a község méhészei és borászai mutatták be termékeiket – mézeket, mézes csemegéket, ismert és különleges borfajtákat – a közönségnek. A finomságokra rengetegen voltak kíváncsiak.

A kiállítást Fremond Árpád köztársasági képviselő nyitotta meg, aki többek között elmondta, hogy várhatóan nemsokára elfogadásra kerül a kistermelők számára a háztáji termékek regionális értékesítését megkönnyítő rendelet, és a méhészek is joggal reménykedhetnek abban, hogy a következő évben magasabbak lesznek a kaptáronkénti támogatások.

A termelők a termékbemutató előtt több szakmai előadást is hallhattak: Mészáros József méhész a mézértékesítés nehézségeiről beszélt, dr. Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatóhelyettese a nyúlós költésrothadást ismertette a hallgatósággal, Milorad Pomorišač a Tisza mente borászatának a történetéről és annak új irányzatairól szólt, Horváth László borász és nemzetközi borbíró témája pedig az őshonos szőlőfajták voltak.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás