Egy hátizsákkal három kontinensen – pénz nélkül címmel Európában, Észak- és Dél-Amerikában tett kalandozásairól tartott rendhagyó élménybeszámolót március 10-én a magyarkanizsai Ifjúsági Otthonban Losonc Csongor. Ezúttal a utazáshoz való viszonyulások különbözőségéről beszélgettünk vele.
– Oromról, a cirok falujából származol, és az előadásodból kiderült, igazi világjáró hátizsákos utazó vagy. Honnan a stoppolás ötlete, szeretete és a bátorság hozzá, és mikor kezdődött ez a kaland?
– Zenta és Orom között nagyon sűrűn kimaradt a sinó, vagy csak én aludtam el. Egy praktikus megoldás volt, hogy hazajussak. Ez azonban csak közlekedés volt, még nem utazás. A nagy szerelmem szinte minden fél évben másik országban tanult, s a napszámban megkeresett pénzemből nem volt módom buszra meg repülőjegyre költeni. Alternatívákat kerestem, s találtam.
– A 21. században, amikor az emberek szinte minden információt és látványt megkapnak a képernyőn keresztül, miért érdemes mégis útra kelni? Mit tapasztaltál, hogyan tükrözi a média a valóságot?
– Hogy ki és miért kel útra, azt mindenkinek magának kell tudnia. Nagyon sok olyan turistával találkoztam, akik csak turistalátványosságokat néztek meg, és azoknak a fotózásán kívül nem érte őket semmi új élmény. Nem álltak szóba helyi emberekkel, nem beszélgettek ismeretlenekkel. Nem tettek fel kérdéseket az ott élőknek. Nekik az utazásuk olyasmi volt, mint amit a tévében láttak. Csak meg is kóstolhatták a helyi ételeket.
Nagyszerű, hogy az interneten a világ bármelyik pontjáról láthatsz képeket, olvashatsz recepteket, hallgathatod az ottani zenét. Nem juthatsz el mindenhova, és nem is kell, de sok mindent megismerhetsz ebből a csodás teremtett világból. A média és a sajtó azonban a popularizmusra hajt. A közölt hírek szinte mind túlzóak, negatívak, figyelemfelkeltőek, és nem árnyaltan tükrözik a valóságot, hanem annak egy szegmensét ragadják ki, ezt leredukálják, és megrágott falatként teszik az asztalunkra. Nem bízom benne, és nem adok hitelt a média híreinek, mert az emberek hajlamosak a rosszra fókuszálni, s megfeledkeznek a szép és a jó dolgokról. Szívesen olvasom viszont más utazók élménybeszámolóit. Ők nem túloznak. Remélem.
– Számomra szimpatikus, hogy gátlások nélkül, sőt szívesen mesélsz a térségünkben és a világban fennálló kulturális különbségekről, a szociális és gazdasági problémákról, elég az etnikai ellentéteket, a szegénységet, a bűnözést vagy a prostitúciót említeni, hiszen olyan dolgok ezek, amiket az utazási irodák ajánlatai nem szoktak említeni. Nem gondolod, hogy ezzel el is rettentheted azokat, akik fontolgatják a hasonló utazásokat?
– Nem népszerűsítek semmit, és nem akarok elrettenteni senkit semmitől. Én csak elmeséltem az én tapasztalataimat és élményeimet. Van, aki az első sarkon visszafordulna hasonló helyzetben, van, aki még tovább merészkedett volna, mint én. Aki fél, az válasszon utazási irodát magának, és fizessen be a kényelmes biztonságra.
– Az élménybeszámolódban említetted, hogy az egyedül utazás számos kérdést felvet az emberben, és vannak olyan helyek – mint amilyen számodra Međugorje –, amik segíthetnek a válaszok megtalálásában. Önismereti tréning is lehet tehát a világban való kalandozás?
– Sok olyan emberrel találkoztam, akik csak azért utaznak, mert megcsömörlöttek az addigi kényelmes, jól kereső nyugati életükben. Mások nem tudják, hogy mit kezdjenek az életükkel, ezért nincs-mit-veszteni alapon keresnek valamit, ők sem tudják, mit.
Az új élmények, élethelyzetek és szituációk mindig kizökkentik az embert a megszokott és berögzült gondolkodási és cselekvési formáiból. Ezt utazás nélkül is el lehet érni. Egy új hobbival, egy eddig elérhetetlennek hitt cél kitűzésével, vagy csak egy teljesen másképp gondolkodó és viselkedő emberrel való beszélgetéssel.
Egy másik kultúrának és országnak a megismerése, felfedezése mindig izgalmas, mert akkor a saját szokásaink tükrében mérlegeljük, hogy ez jobb-rosszabb, szimpatikusabb vagy sem. Majd tanulunk belőle. És ha okosak vagyunk, akkor a tanulságot hazavisszük magunkkal. Aki tanul másoktól, az magáról is többet tudhat meg.
– Analóg géppel fotózol, nem turistaként járod a világot, így nyilván más szemszögből, más látványokra is koncentrálsz. Mesélj erről!
– A képeslapokon az van, amit az emberek mutatni szeretnének az adott helyről. A legszebb épületek, a legszebb hidak, a legszebb természetképek és hasonlók. Engem sokkal inkább a hétköznapi valóság izgat. Hogy reggelenként az emberek kávéval vagy alkohollal kezdik a napjukat. Vagy mindkettővel. Az, hogy milyen életmódot élnek, és milyen az élethez, az országukhoz és az egymáshoz való viszonyuk. Néha egyszerűen leülök egy forgalmas helyre, és hosszú ideig csak nézem az embereket. Találgatok, vajon ki lehet ő, és hogy boldog-e. Lehet, hogy ez nem egy normális dolog. Lehet, én se vagyok az.
– Egy-egy alkalommal (nyilván a helyben eltöltött idő függvényében) mennyire sikerül, milyen mértékben van alkalmad megismerni az adott vidék kultúráját?
– Szeleteket, részleteket, kóstolókat kapok belőle. Ahhoz, hogy mélyebben megismerjem, több idő kell egy-két hétnél. De első nekifutásra az is épp elég.
– Ha eljutsz egy-egy nagyobb városba, mit csinálsz azon túl, hogy alvóhelyet keresel? Van alkalmad elmenni ilyenkor kiállításokra, koncertekre etc.?
– Helyi, olcsó kocsmák, ahol az ott élő hétköznapi emberek kávéznak és iszogatnak, piacok, valamint fotókiállítások, szépművészeti múzeumok, s este természetesen koncertek – ilyen helyeket keresek.
– Mivel kiderült, nem gyűjtesz táskára, érdekelne, mi a következő úti célod?
– Szeretnék karácsonykor leköltözni Dél-Amerikába hosszabb időre, hogy megtanuljak jól szörfözni. Peru, Brazília és a Dominikai Köztársaság van most a pakliban. Majd eldől, hogy melyik. Lehet, hogy a végén mindhárom.
