A palicsi ’56-os emlékmű megkoszorúzásával kezdődött, majd a szabadkai Népszínház Jadran színpadán ünnepi beszédekkel és műsorral folytatódott a Vajdasági Magyar Szövetségnek az 1956-os forradalom tiszteletére szervezett központi ünnepsége. Az 1956-os forradalom és szabadságharc a magyarok összetartozásának és világba tartozásának ünnepe, a szabadság a legfontosabb nemzeti érték, hangzott el az ünnepi beszédekben.
Fotó: Ótos András
A palicsi emlékműnél koszorúzott Pirityiné Szabó Judit, Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának kapcsolattartási főosztályvezetője, dr. Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete és dr. Babity János, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának főkonzulja, Pásztor István, a VMSZ elnöke, valamint Fremond Árpád és Kovács Elvira alelnökök. A Magyar Nemzeti Tanács nevében az emlékezés virágait Hajnal Jenő elnök, Jerasz Anikó, a Végrehajtó Bizottság elnöke, valamint Petkovics Márta tag helyezték el az emlékműnél. A szabadkai önkormányzat, és a VMSZ helyi szervezete nevében Horvát Tímea elnök, alpolgármester és Bunford Tivadar, a vkt elnöke koszorúzott. Az emlékhelyre virágot helyeztek a VMSZ községi és körzeti elnökei, más önkormányzati polgármesterei, a nyugdíjas és a női fórum elnökei is. Tisztelegtek a szabadságharcosok előtt a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar és a Nagy Imre Társaság képviselői.
A megemlékezés a Népszínház Jadran színpadán ünnepi műsorral folytatódott. Némedi Imre, az est házigazdája elmondta, mintegy húszezren vonultak akkor, 1956-ban az akkori Jugoszlávia irányába, s a magyar hazát 197 ezer lélek hagyta el.
– Vajon mi lehet az ünnepelt esemény üzenete? Az, hogy nem kérünk a diktatúrából, az egypártrendszerből, szólás-, gondolat- és vallásszabadságot, és emberhez méltó életet akarunk. Mi, magyarok nem tűrjük a rabságot. A szabadság a legfontosabb nemzeti érték, hogy magunk döntünk a sorsunkról. Az összetartozás üzeni, hogy a nemzet a forradalom leverését követően sem tört meg. Megerősödve került abból ki. A hősök tisztelete önmagunk tiszteletére tanít – hangsúlyozta beszédében dr. Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete, aki beszédében arra is kitért, hogy a forradalmat az utca népe indította el, akik elnyomásban születtek és diktatúrában éltek, s a forradalmárok bátran szembeszálltak a többszörös túlsúlyban lévő szovjet hadsereggel, nem óvatoskodó beszédeket tartottak, hanem fegyvert rántottak.
– A kétoldali kapcsolatok soha sem voltak még ilyen jók Magyarország és Szerbia között. Érdekeink egybeesnek. Köszönhetően Aleksandar Vučić bölcsességének és bátorságának, a vajdasági magyarság 2014-ben elégtételt kapott a kollektív bűnösség eltörlésével. A szerb kormány sokat tett a kisebbségi jogok védelme és biztosítása terén – mondta dr. Pintér Attila, majd a jelenlegi gazdasági kapcsolatokról is elismerően szólt.
Fotó: Ótos András
Pásztor István, a VMSZ elnöke ünnepi beszédében azt mondta, habár a nemzet ünnepnapjainak megvan a maguk forgatókönyve, állandóságuk, ismétlődő ritmusuk nem a megszokást jelentik. Jelentik viszont a bizonyosságot, a biztonságot, a szabad szemmel sohasem látható, érzéki tapasztalással birtokba nem vehető tudást az összetartozásról, mondta.
– Az igazság, a gazság és az igazságtalanság nem megtörténtekor látszik, hanem az időben kiteljesedve. Az ’56-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján arra kell rádöbbennünk, hogy ennyi idő kellett, ennyi évtizedre volt szükség ahhoz, hogy a helyükre kerüljenek a dolgok.
Nem kellett hatvan év ahhoz, hogy tudjuk, mi volt az igazság, mi volt a gazság és mi az igazságtalanság. De kellett hatvan év és kellenek ahhoz a jelen történései, hogy a helyükre kerüljenek a dolgok. Mi, vajdasági magyarok segítettük a menekülőket. Ezeknek az eseményeknek elkötelezett és megszállott kutatója és a helytörténészek munkájának a támogatója, bátorítója, segítője, Kudlik Gábor volt – mondta Pásztor.
Beszédében kiemelte, a határon túl élő magyarok között elsőként mi, vajdaságiak emeltünk emlékművet ’56-nak, s elévülhetetlen érdeme van ebben Kasza Józsefnek, a VMSZ volt elnökének. A palicsi Nagyparkban, ahol azóta is elhelyezzük az emlékezés virágait, 2006 októberében avatták fel Szarapka Tibor alkotását.
– Az ember a szabadságát nem annak meglétében, hanem a hiányában érzékeli. Innen kívánom megközelíteni az ’56-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulóját. Nem megkerülve az ötvenedik évforduló körüli eseményeket és nem elkerülve a jelenkor eseményeit. Az igazságot, a gazságot és az igazságtalanságot. A közönyt, a részvétlenséget, a cinizmust és a közös ünneplés nagyszerű, felszabadító élményét: amikor és ahogyan helyükre kerültek a dolgok.
Ma, amikor a kvótareferendum következményeként aktuálissá vált Magyarország Alaptörvényének módosítása annak érdekében, hogy erőteljes rögzítésre kerüljön a nemzeti önazonosság, az állami szuverenitás és az alkotmányos identitás, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc ünnepén is beszélnünk kell erről. Beszélnünk kell, mert részei vagyunk a nemzetnek. Beszélnünk kell, mert a szavazati joggal rendelkező vajdasági magyarok több mint 60%-a részt vett a referendumon. Beszélnünk kell erről, mert a szavak és cselekedetek összeérnek, a nemzet ünnepnapján pedig hatványozottan kirajzolódnak azok a szabad szemmel láthatatlan momentumok, amelyek bennünket eggyé tesznek. Magyarrá, az egyetemes magyar nemzet részévé emelnek.
Nem állítom, hogy nem maradhat sokáig fenn az igazságot tagadó, a gazságra és igazságtalanságra épülő rendszer, hiszen az életünk egy részét szülőföldünkön is úgy éltük le, hogy a hazugságokat kovácsolták a fejünkben igazsággá. Nem volt más védekezés ez ellen, mert soha nincs más védekezés az elnyomás, a terror, a diktatúra ellen, csak a lélek épségének megőrzése.
A lélek épségének megőrzése a szabadság kivívásának feltétele.
De a szabadság kivívása nem egyetlen csata, hanem folyamatos küzdelem – hangsúlyozta a VMSZ elnöke, majd beszédében a következő kérdéseket vetette fel:
– Kérdés: kinek áll jogában elvitatni, felülírni, megkérdőjelezni a magyar nemzet, az egyetemes magyar nemzet érettségét a szabadság, a szuverenitás, a szolidaritás vonatkozásában? Kérdés: kinek áll jogában kioktatni azokat a nemzeteket, amelyeknek tagjai százezrével vonultak az utcákra, hogy támogassák a magyarokat? Kinek áll jogában megfricskázni a szerintük nem jól tanuló, nem jól gondolkodó magyarok és más kelet-európaiak fejét? És a legfőbb kérdés: ki mondja meg, hogy mi a jó, mi a helyes és mit nevezünk szolidaritásnak?
Mi, vajdasági magyarok, elviselhetjük a kioktatást. Túl vagyunk a nagyhatalmak különféle játszadozásán, ami több évtizedet rabolt el az életünkből és kényszerített szülőföldjének elhagyására több tízezer embert. Elviselhetjük a kioktatást, mert túl vagyunk 2004. december 5-e tapasztalatán. Elviselhetjük, hogy a nemzethez tartozásunkról, a nemzet összetartozásáról, a nemzeti önazonosságról, legyen az vajdasági vagy magyarországi magyar önazonosság, kioktassanak bennünket a demokrácia nevében. Elviselhetjük. El is viseljük. Azt kell mondanom, hogy meg nem visel bennünket. Mégpedig azért nem visel meg bennünket, mert jogunkban áll véleményt mondani.
Fotó: Ótos András
A vajdasági magyarok most is, mint 1956-ban, a nemzet mellé álltak. Ma, amikor a magyar nemzet vérben született, a huszadik századi értelemben vett szabadságának a megszületését ünnepeljük, kegyelettel adózunk és tisztelettel emlékezünk a hősökre és áldozatokra, legfontosabb dolgunk mégis, hogy kimondjuk az igazságot. Az ’56-osok máig ható, ma is érvényes igazságát.
Az igazságot, amiben látszólag mindannyian egyformán hiszünk, sőt, vannak köztünk olyanok, akik másoknál is jobban hisznek, mert saját hitvallást is írtak arról, hogy ők milyen magyarok. Azonban amikor eljött a pillanat, és tenni kellett azért, hogy az ’56-ban vérben, füstben, félelemben, halálban és évtizedekig tartó elnyomó hallgatásban megszülessen a magyar nemzet önrendelkező szabadsága, akkor nem álltak oda. Nem álltak oda, mint a kelebiai tanyákon élők hatvan éve, mint a palicsi táborba ételt és italt hordók, váltás ruhát adók, nem álltak oda, hanem többismeretlenes egyenletként élték meg azt, ami a magyar nemzetet egyetemessé, közösséggé, egymás iránt felelősségvállalóvá és az 1956-ban fogant modern értelemben vett, másokat tiszteletben tartó, de mindennemű kényszert és diktátumot elutasító szabadság megtartójává teszi – mondta Pásztor.
Az ünnepi beszédeket követően László Sándor rendezésében Mennyből az angyal címmel adtak elő ünnepi előadást, amely darabot Márai Sándor prózái ihlették.
