Az áldozatiságban nincs különbség. A vörösen lecsorgó fájdalom minden magyarok lakta vajdasági településen, ahol a partizánok elszabadult kegyetlenkedése gyilkos tömegmészárlásba torkollt, megemlékezünk. Nincs központi emlékhelyünk, nincs kiemelt helye ’44 gyilkos borzalmának.
Csúrog mégis jelképes hely. Mert amiről a vajdasági magyaroknak hallgatniuk kellett, azt rendelettel mondták ki helyettük a hatalomtartók, kollektív bűnösséggel bélyegezve meg Csúrog, Zsablya és Mozsor magyarjait. 2013-ban Áder János magyar és Tomislav Nikolić szerb köztársasági elnök közösen hajtott főt ezen a helyen. Pénzes János megyés püspök folytatta le az egyházi szertartást és Irinej bácskai ortodox püspök fohászt mondott. A közös elnöki főhajtásra hetven évet vártunk. Vártunk, de nem tétlenül. Hanem az igazságba vetett hittel és azzal a meggyőződéssel, hogy az ártatlan áldozatok mártírhalála az első lépcső a szerb–magyar történelmi megbékélés házában, amit csakis közösen építhetünk fel. Vártunk, de folyamatosan tettük a dolgunkat: helytörténészek, hozzátartozók és politikusok.
A Vajdasági Magyar Szövetség, mint a vajdasági magyar politikai érdekérvényesítés eszköze és lehetősége, jutott el ebben a hetvenéves hallgatagságában is zajos emlékőrzésben és a szülőföld iránti tiszteletben addig, hogy a velünk együtt élőkkel megbékélve, az áldozatok emlékét a kollektív bűnösség gyűlöletes és igaztalan vádjától megszabadítva emlékezhessünk – így idézte meg tegnap Csúrogon Pásztor István, a Tartományi Képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke az 1944-es eseményeket.
A rendezvény részvevői (Ótos András)
A 72 évvel ezelőtt történtekről és az ártatlan magyar áldozatokról a Megtépázott Krisztus című szoborcsoport előtt hozzátartozók, közéleti személyiségek és civilek emlékeztek meg.
A magyar és a szerb himnusz felcsendülése után elsőként Teleki Júlia, a csúrogi megemlékezések legállhatatosabb szervezője beszélt, aki szerint a teljes megbékéléshez bocsánatkérésre, vagyon-visszaszármaztatásra és az oktatásban bekövetkező változásokra is szükség van, Jasmina Mina Jurišin, a Razzia 1942 Emlékegyesület titkára pedig azt emelte ki, hogy ma már minden ártatlan áldozatról közösen emlékeznek meg Csúrogon, és csak a bűnösök és az ártatlanok között tesznek különséget.
Dr. Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete szerint egy eszmerendszernek lettek áldozatai a csúrogi magyarok, de egy eszmerendszernek nincs nemzeti hovatartozása, és az áldozatokra is azért nem lehetett méltóképpen emlékezni, mert ezt a kommunista hatalom megakadályozta. Kiemelte: a szerb–magyar megbékélés folyamatának köszönhetően 2013 óta méltó körülmények között emlékezhetünk a Sajkás-vidék meggyilkolt magyar lakosságára. Pirityiné Szabó Judit, a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője többek között Légvári Sándor kitartására is emlékeztetett, aki húsz éven keresztül évről évre újrafaragta az emlékezés keresztjét.
– Hosszú út vezetett a végtisztesség kiharcolásához, amíg a kollektív bűnösség vádját sikerült halottjainkról lemosni, míg a fájdalom keresztjét maradandó biztonságban tudhattuk nemzetünk gyászhelyén. E méltó emlékhely felépülésével e helyre is, ahol oly sokáig a tisztességadást is elutasították, béke és kegyelet költözött – mondta Pirityiné Szabó Judit.
A kivégzettekért Fuderer László és Brasnyó Ferenc plébánosok, Orosz Attila bácskai református esperes, valamint Dolinkszy Gábor, a Szerbiai Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház püspükhelyettese mondott imát. A Magyar Nemzeti Tanács és Teleki Júlia által szervezett, gyertyagyújtással és koszorúzással végződő megemlékezést a Zentai Magyar Kamaraszínház színművészei tették ünnepélyesebbé.
Nyitókép: A rendezvény részvevői (Ótos András)
