A magyar forradalomra és szabadságharcra emlékeztek szerdán a palicsi ’56-os emlékműnél, amelyet a vajdasági magyar közösség 2006-ban a forradalom 50-ik évfordulójára emelt. „A szabadság iránti megtörhetetlen és semmilyen erőszakkal el nem taposható emberi vágyat jelképező emlékmű a nemzeti összetartozást, az egymás iránti elkötelezettséget jelképezi. Akkor is hittük és reméltük, bíztunk abban, hogy eljön az idő, amikor egymásra talál a nemzet. Most büszkén és méltósággal álljuk körül az emlékművet, amely 1956 a magyar nemzet megbonthatatlan összetartozásának és világba tartozásának jelképe”, hangzott el a köszöntő beszéd Vajdasági Magyar Szövetség központi megemlékezésén.
– Ha valaki azt mondja magyar földön, hogy 1956, akkor minden szív és minden lélek egy szót visszhangzik reá: szabadság. Minden népnek vannak évszámai, amelynek hallatán azon nép gyermekei mindannyian egy szót, vagy egy mondatot kiáltanak. Nekünk magyaroknak is bőven vannak ilyen napjaink. A tavalyi esztendőben még nevet is kapott e nemzeti ünnepünk. A szabadság napja nevet. Teljességgel fölösleges tovább törni fejünket azon, hogy hogyan tudnánk leírni azt az érzelmet, amelyet 1956 említése kelt. A szabadság ugyanis bizalom. A szabadság együttműködés és lehetőség arra, hogy a saját kezünkbe vegyük a sorsunkat. Ezt mondtuk tavaly, és ismételjük ma, holnap és holnap után is, mert mindez benne lesz ’56 nevében mindaddig, amíg egy igaz magyar ember is lesz e földön. Ezt nekünk és utódainknak, áldozatvállalásukkal, hitükkel és bátor kiállásukkal megmutatták ’56 hősei. Nekünk pedig az emlékezés kötelezettsége mellett örökül hagyták a feladatot, hogy mindazt, amit ők szívből tettek a nemzet jövőjéért, azt mi kötelességünknek érezzük és tegyük is, ténykedésünk, életvitelünk és gyermekeink előtti példamutatásunk által – hangsúlyozta beszédében Némedi Imre előadóművész.
A megemlékezés virágait elsőként Magyarország képviseletében Korsós Tamás szabadkai főkonzul helyezte el, majd a Magyar Nemzeti Tanács nevében Várkonyi Zsolt, a közigazgatási hivatal elnöke és Lovas Ildikó kulturális ügyekkel megbízott tanácsos koszorúzott. A Vajdasági Magyar Szövetség nevében Pásztor István elnök, valamint Fremond Árpád és Pék Zoltán köztársasági parlamenti képviselők helyezték el az emlékezés koszorúit.
Az ’56-os emlékművet megkoszorúzta még Balástya, Magyarkanizsa, Zenta, Topolya, Csóka, Szabadka, Bégaszentgyörgy, Óbecse és Palics önkormányzatának küldöttsége. Továbbá a VMSZ számos körzeti szervezetének küldöttei is elhelyezték a megemlékezés virágait. Az emlékezés virágaival tisztelgett még a VMSZ Női Fóruma, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, az Európa Alapítvány, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, a Hét nap hetilap, a Nyitott Távlatok civil szervezet és a Tiszaszentimre Civil Szervezetek küldöttsége.
Az ünnepséget a szabadkai Jadran színházban folytatták, ahol Pásztor István, a VMSZ elnöke mondott ünnepi beszédet a szabadság eszményéről és az ’56-os forradalomról. Beszédében többek között megjegyezte, hogy Magyarországon mostanában gyakran elhangzik a nemzeti oldalon az az állítás, hogy napjainkban is szabadságharcot kell vívni, míg a liberális baloldalon mindig az a felhördülés a válasz, hogy ők csakis az általuk, önmaguk érdekében vezetett szabadságharc szabadság jellegét tudják elfogadni.
– Vajdasági magyar nyelvre is lefordítva a felhördülők mondatait: a nemzeti érdek megvalósításának vágya egyenlő a nemzeti önbezárkózással, önmegsemmisítéssel. Ahhoz már hozzászoktunk, hogy ugyanezeket a bezárkózásra, önmegsemmisítésre vonatkozó mondatokat ,,aggódó” vajdasági magyar értelmiségiek is folyton elmondják, az utóbbi időben kárpát-medencei elvbarátaik segítségével. Viszont mára már oda jutottunk – valószínűleg mert kifulladtak –, hogy a többségi oldalon keresnek szövetségeseket – mondta Pásztor.
Hozzátette, hogy egy szerb újságíró, akinek újvidéki magyar súghatta a kérdéseket, arról faggatta a minap, hogy nem gondolja-e, elszigetelődéshez vezet például az, hogy az Újvidéki Színház mindig csak magyar nyelven játszik, miközben fogalma sem volt arról, hogy az előadásokat szerb nyelven feliratozzák. Beszédében még megjegyezte, hogy gyakran ostorozzák a VMSZ-t Temerinből, az ottani székhelyű pártból azzal, hogy hova kell rakniuk a lécet.
– Ne rakjuk annyira alacsonyra – mondják –, ne legyünk megalkuvók! Majd ők megmondják, milyen magasra kell rakni a lécet! Aztán mi ugorjuk át. Ők felrakják, mi meg ugorjuk át. Merthogy ők már tizenöt éve nem kaptak legitimitást ahhoz, hogy akár Belgrádban, akár Újvidéken a parlamenti politizálás tartán pályáján szöges cipőt húzzanak, döntsenek a magasságról, nekirugaszkodjanak és megpróbálják – mondta a VMSZ elnöke.
Szavai szerint nem csak az ’56-ot megelőző időben volt gyakorlat a mószerolás, feljelentés, mocsokdobálás, hanem manapság is felütötte a fejét a jelenség. Mint megjegyezte, azok, akik tőlük féltik a vajdasági magyar emberek személyiségi jogait, a szerb írott sajtón keresztül közölt nyílt levéllel vádaskodnak.
– A remény elnevezés mögé bújva elbizonytalanítják, megfélemlítik az embereket. És mindezzel párhuzamosan inkognitóban, primitív módon, álnevek mögé bújva, a szájber-világból szórják a mocskot. Azt remélik, ez majd helyettesíti politikai rátermettségük hiányát, a valós politizálást. De tévednek! Igaz ugyan, hogy a vaskos megjegyzéseken, közönséges gúnyrajzokon, montázsokon mindenki jót nevet, de mindenki tudja, hogy ennek semmi köze a politikához, az érdekképviselethez és ettől nem fognak szombat éjjel kevesebb gyereket megverni. Szeretném határozottan kijelenteni: Nem riadunk vissza, nem hőkölünk meg, nem állunk le, nem tunyulunk a szintjükre. Sem az elszigetelődésünk miatt aggódók és önkéntes segédaggódók, se a lécezők, se a mószeroló mocskolódók szintjére – hangsúlyozta Pásztor.
Szavai szerint csupán azt képviselik, amiről meggyőződésük, hogy a közösség érdeke, és nem kergetnek politikai délibábokat, nem csatlakoznak a belterjes rendeltetésű politikai nagyotmondást művelők sorához, nem csinálnak semmi olyant, ami törvényellenes és tiltott lenne.
– De mindent elkövetünk, hogy szolgáljuk a közösségünket, segítsük az embereinket, attól függetlenül, mennyi rágalommal illetnek minket és mennyi mocskot szórnak ránk. És mindez persze nemcsak vajdasági magyar-magyar viszonyban értendő, hanem az itthoni, többségi politika irányában is. Az építésben kívánunk mindenki partnere lenni, de nem lehet minket megfélemlíteni és eltántorítani, sem szoborlopással, sem szerzett jogaink csorbításával, sem a számunkra fontos kérdések lesöprésével – mondta a VMSZ elnöke.
Mint megjegyezte, a Vergődő madár ellopásakor különös politikai üzenet, hogy még mindig nincs kormányrendelet a kollektív bűnösségen alapuló közigazgatási döntések hatályon kívül helyezéséről.
– Technikai kérdés, mondják, de halasztása és mulasztása politikai üzenet. És politikai üzenet az a vesszőfutás is, amiben az általános iskolák és sok kulturális intézmény alapítói jogainak átvétele ügyében részünk van. És nem feledkezhetünk meg az önkormányzati média privatizálásának újra felvillanó veszélyéről. No, meg a gazdasági, szociális ügyekről, a közbiztonságról, a pénzek visszatartásáról, a vajdasági térség kiszipolyozásáról – fogalmazott Pásztor.
Végezetül megjegyezte, hogy október 23-a, a szabadság napja közös megemlékezésre, a mindennapokban közös erőfeszítésre, csatára szólít mindenkit, s a szabadság összekötő erejében bízva, azt remélik, hogy a közösség megerősödésének reménye ad erőt a mindennapok harcához: Az egyéni és közösségi szabadságharchoz.
– Merthogy az átalakuló, kibicsaklott, egyensúlyát kereső világban nekünk is állandóan egyensúlyoznunk kell, hogy talpon maradjunk – zárta beszédét a VMSZ elnöke.
Az ünnepi beszéd után a központi ünnepség a Szikrák című alkalmi színpadi előadással zárult.