A Fidelinka Rt. és leányvállalatainak helyzete kapcsán tegnap megkérdeztük Pásztor Istvánt, a tartományi kormány alelnökét, tartományi gazdasági titkárt is. Pásztor kiemelte, hogy a Fidelinka esete sok olyan kérdést vet fel, amelyekről évek óta mindenki hallgat: a sikertelen privatizációt, a politikai érdekeket.
– Amikor az ember a Fidelinkáról beszél, akkor nemcsak a Fidelinkáról kell szólnia, hanem a privatizációs történetekről egyáltalán. Ebben a vonatkozásban azt kell mondanom, hogy Szabadka a legsikertelenebb önkormányzatok egyike. Azok a nagy ipari kapacitások, amelyek magánosításra kerültek, vagy nem tudták megfelelő, jó kondícióban ezt bevárni, vagy ha bevárták, akkor olyanoknak a kezébe kerültek, akik pár év alatt kiszipolyozták a jól menő cégeket, és olyan helyzetet teremtettek, mint amilyenben most a Fidelinka van. Ennek a vállalatnak a helyzete szerintem elég egyértelmű. A cég a régi törvény értelmében, még a miloševići érában egy belső privatizációt bonyolított le, de maradt egy kisebb részvénycsomag, ami az állam tulajdonát képezte, sőt a kisrészvényesek tömegének kezében is maradt még sok részvény. Amikor az állam a saját részvénycsomagját kivitte a piacra, akkor a kisrészvényesek is kivitték a piacra a saját részüket, és eladták. Az, aki megvette, kifizette az árát. Onnantól kezdve az egész vállalat az ő tulajdona. A új gazda pedig a tulajdonával azt tesz, amit akar. Ha kiszipolyozza, akkor kiszipolyozza, ha tönkreteszi, ha csődbe viszi, akkor azt. Nekünk ez most persze fáj. Más szempontból fontos ez a kérdés, hiszen a Fidelinka nem csak a pékséget jelentette, hanem a mezőgazdasági termelés integrátorát is. Ilyen vonatkozásban azonban a Fidelinka nem különbözik az Agrokombinattól, a Žitkótól vagy a hasonló mitrovicai cégektől, amelyek nagy része ugyanerre a sorsra jutott, mert a kalóztőke kezébe kerültek. Olyanok kezébe, akiknek nem az volt az ambíciójuk, hogy továbbvigyék a céget, mert nem szakmai, hanem pénzügyi befektetők voltak. Bevitték a pénzüket, aztán az egyik pillanatban kirántották onnan, eltűntek, és itt befejeződik a történet.
Ezek szerint nyilvánvaló, hogy ezeket a vállalatokat szándékosan, szervezetten tették tönkre. És ezért senki sem felel?
– Akkor, amikor mi erre rámutattunk, akkor, amikor arról beszéltünk, hogy ki mindenki van a történetben, mindez süket fülekre talált. Akkor, amikor ugyanezek az emberek a Metals Bankot olyan helyzetbe hozták, amilyenbe, akkor mindenki hallgatott. Azért, mert valószínűleg ez nem csak a gazdasági szférát érintő történet, hanem annál sokkal mélyebb. Hogyha ebbe kicsit belekaparnának, akkor kiderülne, hogy vannak áttételei.
Mit tehet a tartományi kormány a Fidelinka ügyében?
– Semmit. Mit tudna tenni? Ez egy magánvállalat, amelynek munkásai vannak. Hozzá kell szokni a helyzethez.
Tehát az emberek vonuljanak az utcára tüntetni?
– Mehetnek az utcára. De mások is mehetnek, mert a Fidelinka nem különbözik attól a kisvállalattól, amelynek két alkalmazottja van! Tudom, hogy ezek hátborzongató mondatok, mégis ez a realitás. Az embereknek nem szabad hazudni. Kivitték a részvényeiket a piacra, és eladták őket, onnantól kezdve pedig a nyakukat tartották oda. Ha megtartották volna a részvényeket, akkor nem tartanánk itt. De akkor mi volt a fontos? Megkaptuk a részvényt, kivittük a piacra, pénzt kaptunk érte.
Mikor lesz ennek vége?
– Ez egy folyamat, mindenhol, Magyarországon is így volt. Egyszer ennek is vége lesz. Nézzük meg a Zorka történetét. Miért nem vette meg a város a Zorkát? Nem volt 40 millió dinárja? Ne vicceljünk már! Ugyanúgy, ahogy másnak kifizetődő lett volna, a városnak is az lett volna. Azért nem vette meg, mert másfajta érdekeltségei voltak abban a pillanatban. Ameddig megtörténhet, hogy három-négy év alatt valaki a semmiből a régió legbefolyásosabb vállalkozójává válik a megfelelő politikai háttér biztosításával, és senki nem tesz fel ezzel kapcsolatban kérdéseket, addig a helyzet ugyanígy marad.
