Merjük remélni, az adai híd avatása kapcsán többé nem fog eszünkbe jutni Arany János híres balladája, a Híd-avatás, amely ama babonára játszik rá, hogy egy új hidat mindig az öngyilkosok avatnak fel.
A vers egyébként inkább szól a túlhajszolt nagyvárosi életről. De ez most nem a verselemzés helye. Hanem a hídavatásé. Mert a tartományi koalícióban együtt dolgozóknak ismét sikerült megcibálniuk egymás haját, Pásztor István is sérelmezte, hogy 24-én délben avatta fel Bojan Pajtić és a magyarul furán beszélő adai polgármester a függőhidat, ama napon és órában, amikor a magyarság már a karácsonyt ünnepli. És erre aztán mások is rálicitáltak, leszedve a keresztvizet a helyi vezetőségről a szeretet ünnepén.
Az persze senkit sem érdekel, hogy másutt, ahol tényleg ünnep ez az ünnep, 24-én délben még – legalábbis elvben – munkaidő van (Magyarországon például két héttel korábban, szombaton kellett ledolgozni e napot). De ez már csak így szokott lenni: a VMSZ és a demokraták közti menetrendszerű torzsalkodás újabb fordulója ez. Egyfelől a VMSZ eljátssza, hogy mennyire megsértették már megint a magyarokat, aztán meg tartományi-köztársasági szinten megint megszavaznak mindent. De ez most a legkevesebb.
Számomra igazából az ünnepre való hivatkozás az érdekes. Ilyenkor kiderül, magyar politikusaink pápábbak a pápánál, és a tartományi kormányfőt hívják tetemre, hogy zentai létére igazán tudhatná, mit jelent a magyaroknak ez a szent keresztény ünnep. Ugyanakkor egy másik színdarabban más szerepet osztanak: minden politikai rendezvényre és nem szakrális ünnepre is meghívnak papot, lelkészt, pópát, rabbit, tökmindegy, csak ott legyenek, áldják meg a város meg a falu napját, a borlovagrend hordóját, a focilabdát, az új gyárat (és ugye korábban a fegyvereket). Az egyházak pedig gazsulálnak ehhez, mert honnan máshonnan is érkezhetne a támogatás, ha nem a politikus révén az adófizetők pénzéből. Miközben a lakosság többsége már csak a maga módján hívő, templomot és papot évente ha egyszer lát, akkor is lagziban vagy temetésen.
Hogy a karácsonyozás keresztény ünnepből hogyan vált családivá, hogyan deszakralizálódott, s vált a fogyasztás, a költekezés kitüntetett alkalmává, annak könyvtárnyi irodalma van. A nyugati világban is, bár a szocializmus pedig még rátett egy lapáttal az ünnep profanizálására. Hogy Pajtićban zentai ifjúkorában nem tudatosodott, mit jelent a magyaroknak a karácsony, azon álságos dolog csodálkozni – 1990-ben, amikor oda jártam gimibe, ugyanolyan áldott munkanap volt 24-e és 25-e is, és magyar tanáraink sem jeleskedtek az ünneplésben. Ezért visszás, ha most azok beszélnek az ünnep megszentségtelenítéséről, akik akkor az éjféli misére sem jártak, s most is csak azért, mert funkciójukból eredendően nem árt ott lenniük.
Farizeuskodásuk azonban nem csak emiatt szembetűnő. Hanem mert (magyar) politikusaink az ellen már elfelejtenek tiltakozni, hogy a (magyar) falvakban és városkákban emberek tucatjai kényszerülnek dolgozni 24-én este és 25-én is: a boltokban, a kocsmákban, a trafikban, általában a szolgáltató szektorban. Mifelénk az albán pék 25-én hajnalra is berendelte az éhbérért dolgoztatott munkásokat, akik persze szólni sem mernek. De értük nem szól a harang, mert a „botrányos” csak az, ha a politikusnak kéne „dolgoznia” 24-én.
S a dolog már csak azért is komplikáltabb, mert a szokások vidékenként különböznek, és változnak is. Vajdaságban most épp ilyenek, de nem hiszem, hogy egyszer ugyanúgy totálisan megáll az élet 24-én késő délután, mint Magyarországon. Ahol egyre többen „szöknek” hotelekbe a családi perpatvarok és a készülődés (munka) elől. De ott még nem szokás a szentestét vendéglőben ünnepelni, holott Franciaországban ez teljesen bevett dolog, s egyáltalán nem szentségtörő.
Szóval nem volt oly botrányos ez a „híd-avatás”. Vagy ha igen, más okból, s erről már többször írtam. Hogy az egész a régi koreográfia szerint zajlott, akár Tito idejében: jő a politikus, elmondja üres szólamait, s persze saját sikereként prezentálja a dolgot, mintha a saját zsebéből fizette volna a hídépítést (miközben az félig német könyöradomány). A tévéstábok meg ott lihegtek a nyomában, s karácsony este ismét a pajtići propagandát nyomatták.
