Fotó: Molnár Edvárd
Az állam is csak találgat, hányan lehetnek azok, akiket érint a toloncegyezmény, akik előbb vagy utóbb kénytelenek lesznek visszajönni Szerbiába. Egyes számítások szerint a külföldön illegálisan tartózkodók száma elérheti a 150 ezret is. Annyi bizonyos, hogy folyamatosan, még ha lassú tempóban is, de megkezdődött a visszatelepülés.
Folyó év februárjának végén a kormány elfogadta a visszatérők integrációját segítő stratégiát, amely rámutat a gondokra, megoldást is javasol, de nagyon úgy tűnik, ezek a megoldások, Szerbia mai helyzetét figyelembe véve, utópisztikusak.
– Az iroda, amelyet a belgrádi Nikola Tesla Repülőtéren a visszatoloncoltak fogadására nyitottak meg, 2006-ban kezdte meg a munkáját, akkor Szerbia és Montenegró Emberi és Kisebbségjogi Minisztériumán belül. A kezdetekben a svéd nagykövetség támogatásával működött, 2007 márciusa óta a költségvetésből finanszírozzák. A toloncegyezménnyel összhangban az irodának rendkívül fontos szerepe van a visszatérők integrációjának segítésében. A visszatoloncoltak a rendőrség kíséretében érkeznek a repülőtérre, az iroda alkalmazottai pedig fogadják őket, azonosítják, illetve felírnak minden adatot az érkezőkről. A szakemberek tájékoztatják az érintetteket jogi státusukról, az egészségügyi és szociális ellátásról, a gazdasági és oktatási lehetőségekről. Emellett pszichológiai segítséget is kapnak, de tájékoztatják őket a reintegrációs feltételekről is. Az iroda napi és havi jelentést készít a munkájáról, és arról értesíti a minisztériumot, valamint jelentést tesz a visszatért polgárok jogainak állapotáról és az integrációs bonyodalmakról is – magyarázta lapunknak Zoran Panjković, az Emberi és Kisebbségjogi Minisztérium tanácsadója.
Mivel a visszatérő polgárok 70 százaléka roma, ezért az irodának van egy roma alkalmazottja, aki tökéletesen beszéli a roma nyelvet. A legnagyobb gondot mégis az okozza, hogy ezeknek a személyeknek a nagy része nem rendelkezik semmilyen hivatalos dokumentummal, anyakönyvi kivonattal, állampolgársági bizonylattal. Sokuknak útlevele sincs, így az egyetlen dokumentum, amely alapján bejegyezhetők, az az útiokmány, amelyet a kitoloncoló ország tölt ki.
-- Az állam folyó év februárjában elfogadta a visszatérők reintegrációját megcélzó stratégiát és akcióterv is társul ehhez. Ez a stratégia definiálja az összes reintegrációs folyamatban részt vevő intézményt, meghatározza azoknak a kötelezettségeit, és a feladatokat, amelyeket véghez kell vinni a visszatérők integrációs folyamatában. A stratégia végrehajtásának elsődleges szerve a Menekültek Főbiztossága, amely együttműködik a különböző minisztériumokkal (a belüggyel, a munka és szociális ügyivel, az egészségügyivel, oktatásival). Azok a testületek, amelyek a minisztériumok, helyi önkormányzatok munkáját koordinálják majd, az az Integrációs Tanács és a Stratégia alkalmazását követő csoport. A helyi önkormányzatok kulcsfontosságú szerepet játszanak az integráció folyamatában. Ezért a stratégiában szereplő lépések nagy része az önkormányzatoknak és helyi állami szerveknek nyújt segítséget, hogy az integráció minél sikeresebb legyen. Állami szinten az Integrációs Tanács az illetékes, valamint a kormány alelnökének, Jovan Krkobabićnak a kabinetje, az ügyeket pedig a Menekültügyi Főbiztosság intézi. Helyi szinten a szociális munkaközpont, az anyakönyvi hivatalok az ügyek intézői.
Hány ember tért vissza a toloncegyezmény életbe lépése óta, és hány visszatérőre számítanak összesen?
– A toloncegyezmény életbe lépését követően, vagyis 2008. január elseje óta valamivel kevesebb mint ezer embert toloncoltak vissza, míg az önként visszatérők száma, vagyis az EU országainak kérését önként teljesítőké ennek két vagy háromszorosa is lehet. A 2003-as egyezmény óta Szerbiába 25-30 ezren tértek vissza. Azt nem lehet pontosan megmondani, hogy hányan térnek még vissza, de több tízezer személyről beszélhetünk.
A visszatérő polgárok hová tudnak letelepedni? Lehet-e arról számot vezetni, hogy hová térnek vissza?
– Előre nem lehet tudni, hogy ezek az emberek az ország mely részére térnek majd vissza, mert ez az ő személyes választásuktól függ. Az esetek többségében ez minden bizonnyal az ország azon területe lesz, ahonnan azelőtt elmentek, kevesebb esetben pedig azok a területek, amelyeket gazdasági vagy szociális szempont miatt választanak inkább – magyarázta Panjković.
A stratégia kiemeli azt a problémát is, ami a visszatérők letelepedése esetében felmerülhet, mégpedig a lakhatási nehézségeket. Ezeknek a polgároknak nagy része ugyanis a szürkegazdaságban dolgozik, nincs bevételük, munkát Szerbiában pedig aligha találhatnak. Így azoknak, akiknek nincs ingatlanjuk, vagy családtagjuk, akikhez odaköltözhetnének, nincs lehetőségük. Ezért a kormány elkészítette a szociális lakhatásról szóló törvény tervezetét, és azt átadta a parlamentnek még tavaly júniusban, azt azonban a mai napig nem fogadták el. Vagyis megoldás állami szinten nincs.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a stratégia készítése közben is hangsúlyozta, részt szeretnének vállalni annak megírásában. Erre azonban nem kerülhetett sor.
– Mint minden egyéb mással kapcsolatban, amivel kapcsolatban azt ambicionáltuk, hogy elfogadásuk előtt, vagy a kialakításuk folyamatában bepillantást nyerjünk, itt sem volt lehetőség. A toloncegyezménnyel kapcsolatban hosszú hallgatás volt, úgy tűnt, mintha ez a probléma egy általunk kitalált probléma lett volna. De úgy gondolom, hogy ennek mind komolyabb aktualitása van, ugyanis az egyezményt be kell tartani. Nekem ugyanaz az álláspontom, mint amit régebben folyamatosan hangsúlyoztam. Abban vagyunk érdekeltek, hogy ezek az emberek, mindent figyelembe véve ugyan, de oda kerüljenek vissza, ahonnan elindultak. Ha pedig oda nem kerülhetnek vissza, akkor az állam biztosítson nekik olyan helyet, ahol úgy tudnak letelepedni, hogy a meglévő nemzetiségi arányokat nem bontják meg. Most is hangsúlyozom, akkor is, hogyha emiatt támadások érnek, hogy a hasonló jelenségek következményeit a 90-es években láttuk, illetve azoknak a hosszú távú lecsapódását ma is észlelhetjük a városainkban. Azok ugyanis a lakosság arányainak megváltozása miatt jelentősen megváltoztak maguk is.
A stratégia azonban nem definiálja konkrétan ezeket a nehézségeket, amelyeket Ön említ. A legvonzóbb városok a visszatelepülők számára mégis Szabadka, Újvidék és Belgrád.
– Tudom, hogy ez a kormányprogram szintjén nem definiált, és itt különbséget kell tenni a két jelenség között annak függvényében, hogy hogyan bonyolódnak. Ugyanis az, amit ellenőrizni lehet, illetve ami ellen erőteljesen fel lehet lépni, az az állam által generált folyamat. Ami ellen én erőteljesen tudok mondatot megfogalmazni az az, hogy az állam szándékosan, tervszerűen telepítse be ezeket az embereket. Van egy másik jelenség is, amikor ezek az emberek a szabad lakhatási hely megválasztásából kifolyólag egyenként, családostól beszivárogva telepednek le egy-egy városban, faluban. Erről nagyon nehéz mondatokat is megfogalmazni, ugyanakkor tudom, hogy ez jelenség. Még akkor is, ha kisszámú emberről van szó, hihetetlen feszültségeket okoz egy-egy utcában, iskolában, közösségben. Valóban itt kulturális, értékrendbeli, nyelvbeli, szokásbeli és szociális különbségek vannak. És akkor, amikor ezeknek az embereknek az integrációjáról beszélünk, elsősorban a roma népességről, akkor tudni kell azt, hogy ez egy olyan európai jellegű probléma, egy olyan probléma, amit máról holnapra nem lehet megoldani, de nem lehet szőnyeg alá söpörni sem. Nehezen tud az ember elfogadható magyarázatot megfogalmazni akkor, hogyha a közvetlen környezetében, kitapintható közelségben vannak ezek a jelenségek.
Helyi szinten orvosolhatóak ezek a felmerülő gondok?
– Helyi szinten az állami szerveknek kellene hatékonyan végezni a munkájukat. Gondolok itt a felügyelőségekre, rendőrségre. Egy kis közösség nem tud tenni annak az érdekében, hogy ez az integrációs folyamat hatékonyan bonyolódjon, és azt látom, hogy ezzel kapcsolatban az államnak is komoly problémái vannak. Nagyon sokat kell dolgozni a különbségek leküzdésén, ami úgy gondolom, hogy generációs kérdés.
Lát lehetőséget arra, hogy állami szinten a gyakorlatban is sor kerüljön valódi kezdeményezésekre ezeknek a problémáknak a megoldása érdekében?
– Verbális szinten elképzelhetőnek tartom, hogy egy-egy kormánytag részéről ezzel kapcsolatban megfogalmazásra kerül valami. Viszont az életben biztosan belátható időn belül nem lesz az égvilágon semmi. Azért, mert a mai belpolitika nem fogékony a másság vonatkozásában. Ez a kérdés a másságról szól. Itt a másság nem csak a többség és az adott kisebbségi közösség között jelenik meg, hanem az adott kisebbségi közösség és az ott élő más kisebbség vonatkozásában is. Pillanatnyilag a szerb belpolitika nem fogékony a másság iránt, ezt bizonyítja mindaz, ami a decentralizáció kérdésével, a nemzeti tanácsok kérdésével és még sorolhatnám a példákat, történik. Rá kellene döbbenni, hogy a király meztelen, ami azt jelenti, hogy azok mögött a mondatok mögött, amelyek elhangzottak körülbelül egy évvel ezelőtt az európai Szabadkáról, a Vajdaságról, Szerbiáról, azok az ötletek meghaltak. Az elmúlt egy év azt bizonyította, és ennek a kérdésnek a kezelése is azt fogja bizonyítani, hogy nincs ezzel kapcsolatban komoly politikai szándék.
