Az utóbbi hetek közbeszédének, jónéhány cikknek, kommentárnak és írásnak a témája a Magyar Szó napilapban dolgozók rendkívül nehéz anyagi helyzete, illetve ennek kapcsán újra témává vált a nemzeti fontosságú intézmények támogatása és az, hogy a Magyar Szó miért nem került be a kiemelt magyarországi támogatásban részesülő intézmények közé.
A megszólítás, megszólíttatás akkor is az, ha közvetett módon történik. És akit/amit megszólítanak, annak illik választ adni a felmerülő kérdésekre, problémákra. Ebben az esetben a politika a megszólított, azon belül is a vajdasági magyar politika és a VMSZ, mert annak ellenére, hogy a Magyar Szó pártfüggetlen, a demokratikus közvélemény napilapjaként éli meg és nevezi önmagát, alapítója pedig a Magyar Nemzeti Tanács, sorsának alakulásáért furcsamód, de joggal és okkal, legtöbbször csak sejtetve, a VMSZ-t teszi felelőssé.
Azt mondom, joggal és okkal, hiszen a vajdasági magyar nemzeti közösség napilapjáról van szó. Semmi új. A legerősebb vajdasági magyar pártnak, a VMSZ-nek újfent, továbbra is felelősséget kell vállalnia a közösség szempontjából fontos intézményért. A hangsúly az én számomra ebben az esetben a közösségen van.
Természetesen ugyanilyen felelősségteljesen kell politizálnia mindazokért, akik a közösséghez tartoznak, de nem áll módjukban elmondani, hogy az ő helyzetük sem jobb, mint a napilapunkban dolgozóké: a munkahelyteremtés, a vállalkozó támogatása, a leépítések megszüntetése is azon felelősségek körébe tartozik, amit -- személyes meggyőződésem -- a VMSZ-nek vállalnia kell, de másoktól eltérően, vállalja és eddig is vállalta. Egyetemben azon politikai célkiűzések megvalósításával, amiket egy adott ciklusra meghatározott, ígéret formájában fogalmazott meg a választópolgárok felé.
A VMSZ elnökeként úgy érzem, megszólítottja vagyok a magyarszó-kérdésnek. Emiatt tehát szeretnék válaszolni, legalábbis megfogalmazni az én válaszomat. Azt csak remélni merem, hogy az ujjal mutogatás megszűnik és nem ölt szélesebb méreteket, mert összehasonlítani nem csak a Magyar Szót és a Hét Napot lehet... Hiszen mint azt a történelemből és a politikából is jól tudjuk, az összehasonlítgatás, történjék bármilyen jó szándékkal, nem méltó eszköz, sok sérülést okoz, ritkán vezet jóra.
Annak érdekében, hogy a Magyar Szóban akár csak részben konszolidálódjanak az állapotok, már hónapokkal ezelőtt megkezdtem a tárgyalásokat. Ennek eredményeként a tavalyi év végén és most, pár nappal ezelőtt a Tartományi Kormány két gyorssegélyt hagyott jóvá a költségvetési tartalékból, új, persze nem elegendő nagyságú munkához jutott a nyomda, körvonalazódik egy jelentősebb összegű, rendkívüli magyarországi gyorssegély is. Tisztában vagyok azzal, hogy csak ez az újság helyzetét hosszú távon, teljes mértékben nem oldja meg. A tényleges megoldáshoz higgadtságra, határozottságra, döntéshozatali gyorsaságra és sokfajta szakmaiságra van szükség, amihez remélem , ugyanúgy lesz ereje és bátorsága az Alapítónak is és a Napilapnak is, mint ahogyan a túléléshez van ereje a különböző területeken dolgozó vajdasági magyar vállalkozóknak, földműveseknek, nyugdíjasoknak, munka nélkül maradóknak, az oktatásban és a kultúrában dolgozóknak, minimálbérből élőknek.
A kiemelt fontosságú intézmények kapcsán nem kívánnék -- noha ott is megszólított vagyok, nem mint akkori javaslattevő, de mint politikus -- hosszasan értekezni, mert sokkal fontosabbnak tartom, hogy az legyen közbeszédünk témája, melyek lesznek azok a projektumok, amelyek a következő ciklusban nyerhetik el a kiemelt támogatást, azonban annyit el szeretnék mondani, hogy a cél a nemrégiben megalakult intézmények helyzetbe hozása, megerősítése, fejlesztése volt.
Beszélhetünk arról, mi a fontosabb: az új intézmények erősítése vagy a már meglévő, a nemzeti közösség szempontjából egyértelműen értékteremtéssel foglalkozó intézmények támogatása, de erről beszélni a jövő szempontjából érdemes. A magam részéről úgy vélem, át kell gondolni az intézményes támogatást, ami mindig valakik kizárását, kimaradását eredményezi és előtérbe olyan projektumokat kell helyezni, amelyek valóban a nemzeti közösséget szolgálják, legyen az a fiatal tehetségek, diákok és egyetemi hallgatók támogatása, közösségi célokat szolgáló fejlesztési háló építése és működtetése, tájolási színház-projektum vagy az összes vajdasági magyar sajtóorgánum szempontjából fontos elképzelés. Ehhez nyílt beszédre, közösségi gondolkodásra, a közösségi, társadalmi érdek egyértelmű céljainak a megfogalmazására van szükség. Elsősorban azonban a politika és a különböző területek szakmai képviselői közti nyílt, felelősségteljes, megértésre és megállapodásra törekvő, a romboló indulatokat és sérelmeket háttérbe szorító párbeszédre. A VMSZ részéről, a magam részéről ezt az írást -- bármilyen volt is a megszólíttatás -- egy ilyen párbeszéd kezdetének tekintem.
