Létrejöttekor, négy évvel ezelőtt jártam először a bácsgyulafalvi Dohánymúzeumban. Egy kicsi, de ízlésesen és gazdagon berendezett folyosó volt beszélgetésünk színhelye, akkor még csak ekkora helyen tudta Kovács István, a múzeum alapítója bemutatni mindazt, ami a falu életének szerves része: a dohánytermesztéshez kapcsolódó eszközöket és termékeket.
A hétvégén a gyűjtemény új otthont kapott, sőt egy valamikori kovácsműhely szerszámaival is kiegészült. A tartományi pályázaton elnyert 915 ezer dinárból egy egész ház vált Dohány- és kovácsmúzeummá, amelyet szombaton Pásztor István tartományi gazdasági titkár nyitott meg. Immár több terem várja a látogatókat, kettőben a dohánytermesztéssel kapcsolatos eszközök, a harmadikban pedig a kovácsmesterség szerszámai láthatók, s mindezek mellé az érdeklődőknek még bőséges és érdekes információkkal is tud szolgálni a múzeum alapítója.
– Évekkel ezelőtt a zentai Lőrinc-napok alkalmából kértek fel, hogy egy standon állítsak ki dohánytermesztéssel kapcsolatos eszközöket. A feleségemmel akkor felmentünk a padlásra, és sok régi tárgyra bukkantunk. Zentán körbevettek az érdeklődők, és ekkor fogalmazódott meg az ötlet, hogy csináljunk egy múzeumot – mesélt a kezdetekről Kovács István, akit a megnyitó kapcsán mi is kifaggattuk. – A kiállított tárgyak háromnegyed része a sajátom, valamennyit használtam is, de örülök és köszönöm, hogy a falubeliektől is kaptam szerszámokat. Van itt dohányvágó, bagó, dohánylevél, dohánymadzag, dohányfűző tű, kostökacskó, ebben tartották a dohányosok a dohányt, ebben nem száradt ki, de van még dohányparfüm is a gyűjteményben, sőt szivar is. Szivart magam is készítek, tájjellegűt, az itteni dohányból. Hát jó erős. Jönnek külföldiek, vidékiek is a múzeumba, rá is csodálkoznak, hogy még szivar is van. Ami az újdonság, hogy kiállítottuk a kovácsmesterség eszközeit is, fújtatót, köszörűt, lovak patkolásához kellő szerszámot és egyebeket.
– Ilyen múzeum, ahol évtizedekre tekinthetünk vissza a dohánytermesztésben és a kovácsmesterségben, nincs még egy az országban, de azt hiszem határon túl sem. Ez a miénk, a mi hagyományunk, büszkének kell lennünk rá – mondta István, aki szívügyének tekinti a faluturizmust. – Örülök, hogy megmutathatom mindezt az idelátogatóknak, de ez még nem elég. A turistákat ide kell csalogatni és itt is kell tartani, azzal, hogy még mást is megmutatunk nekik. A tervem az, hogy folytatom ezt a tevékenységet olyan további tárgyak gyűjtésével és bemutatásával, ami a falunkat jellemzi.
