Ma, szombaton tartja 13. közgyűlését a Vajdasági Magyar Szövetség. A párt újra bejegyzésével párhuzamosan módosítani kell a szervezet alapszabályát, s ezt csak a közgyűlés teheti meg. Ez az összehívásának az egyik oka, a másik pedig az, hogy ezen a közgyűlésen jelentik be hivatalosan az aláírások gyűjtését a magyar választói névjegyzékbe. A nemzeti tanács megválasztásával kapcsolatos kérdésekről Pásztor István pártelnökkel beszélgettünk.
Mi történt a párton belül az elmúlt egy év alatt?
– Az én megítélésem szerint a VMSZ erősödött nemcsak taglétszámban, szervezési összefogottságban, az eredmények vonatkozásában, hanem súlyában, politikai befolyásában és tekintélyében is. Egy respektabilis politikai szervezetté vált a szerbiai politikai palettán, egy olyan politikai párttá, amelyik kiszámítható, hiteles, mert az álláspontjai mögött kiáll. Le lehet bennünket győzni, de nem lehet rávenni arra, hogy elvszerűtlen kompromisszumokat kössünk, hogy véleményünket nyomásgyakorlással megváltoztassuk az utolsó pillanatban. A Kárpát-medencei összehasonlításban a vajdasági magyar közösség és a VMSZ eredmények, elképzelések tekintetében a legsikeresebb határon túli közösség lett.
Büszke erre?
– Igen. De nem csak a pártnak az eredménye ez, hanem ennek a megtépázott, megfogyatkozott, az előző időkben picit talán megroggyant és hitevesztett közösségé, amely egy év alatt erősödött, acélosodott, és másfajta belső tartást kapott. Újabb folyamatot indítottunk el, most a legfontosabb a választói névjegyzék létrehozása, ami nem csak pártpolitikai, hanem mindenek felett nemzeti ügy.
Feltételezhető, hogy ezt kiemelt fontosságú kérdésként kezelik?
– Igen. Azt kell egyértelművé tenni, hogy a statisztikai mutatókon túl számunkra az a leglényegesebb, hogy hányan vagyunk, akik ennek a közösségnek a tagjai, és akik az egységes magyar nemzet részének érezzük magunkat. Nagy öröm számomra, hogy látom, egy széleskörű összefogásra lehet számítani, amelyet mi tudunk generálni. Azért mondom ezt így, mert nekünk van olyan infrastruktúránk, szervezettségünk, hogy ezt meg tudjuk tenni. A legutóbbi alkalommal Zentán tartottunk egy konferenciát, ami után az emberek előtt teljesen világossá vált – egy maroknyi szervezetet leszámítva –, hogy ez nemzeti ügy. Így vélekedett a civil szféra, az értelmiségiek köre, párthovatartozástól és -elkötelezettségtől függetlenül minden józanul gondolkodó polgár nemzeti ügyet lát benne és partner kíván lenni. Én ezt roppant fontos eredményként élem meg.
Mikor kezdődik a választói névjegyzék összeállítása?
– Ez a folyamat számunkra hétfőn fog elindulni, a szükséges előkészületeket a sikeres lebonyolításhoz megtettük. Az aláírásgyűjtő biztosok mindenkit az otthonában fel fognak keresni, pár kérdést tesznek fel, amire válaszolniuk kell a polgároknak, néhány adatot jegyeznek fel a személyazonossági igazolványból, és a végén alá kell írni az űrlapot. Nem bonyolult és összetett munka, senkinek sem kell a meglévő valamijéből adni bármit is, ennek az a lényege, hogy számba vegyük és megmutassuk, milyen erőt képviselünk, mennyien vagyunk. A törvény azt irányozza elő, hogy a szavazati joggal rendelkezők fele plusz egy kell feliratkozzon a választói névjegyzékre ahhoz, hogy az használható legyen, a mi esetünkben ez a szám 117 320. Mi a 235 000-et céloztuk meg, s biztos vagyok benne, hogy ezt a számot jelentős mértékben megközelítjük. Ám nem szeretnék számháborúzni, abban vagyok érdekelt több száz magammal együtt, hogy akkor, amikor március 9-én ez a folyamat lezárul, nyugodt lelkiismerettel állíthassuk, akit fel lehetett lelni, meg lehetett győzni, rá lehetett beszélni, hogy vállalja a nemzeti hovatartozását, azt mi megtaláltuk, felleltük és meggyőztük. Én azt a feladatot fogalmaztam meg magamnak meg mindannyiunknak, hogy a szükséges 117 320 szavazatot karácsonyig összehozzuk. Az élet azt fogja bebizonyítani, hogy többen vagyunk, akik ezt őszintén akarjuk. Meggyőződésem, hogy most jön létre az igazi magyar koalíció, mert ezúttal fogunk összekovácsolódni eddig nem tapasztalt módon.
De mi lesz a kételkedőkkel?
– Persze hallok én másféle hangokat is, hogy sokan nem fognak feliratkozni félelmükben vagy valami más okból kifolyólag. Csak azt tudom mondani, hogy a listára való feliratkozás a törvény adta joggal való élés, ettől nem kell félni. Egyébként én azt tapasztaltam, ami meggyőződésem is, hogy a vajdasági magyar közösség tagjai nem félősek, mert ha azok lennének, akkor nem így éltük volna túl az elmúlt húsz évet, vagy két évvel ezelőtt nem kaptam volna 93 000 szavazatot az elnökválasztáskor, vagy pedig augusztus 20-án nem jelennének meg annyian, mint amennyien idén is ott voltak az ünnepségen és a székesegyházban. Ha félősek lennének a közösség tagjai, akkor nem csatlakoztak volna az aláírásgyűjtés támogatói közé a civil szféra, az értelmiség képviselői és az egyházak. Ha valaki magyar, akkor őt magyarként élik meg a környezetében függetlenül attól, hogy aláírja az adott nyilatkozatot, vagy sem. A nemzeti hovatartozás kérdése vállalás és megélés kérdése. Megélés a közösség tagja és a környezet részéről. Ha valaki azt gondolja, azzal, hogy nem iratkozik fel a névjegyzékre, nem teszi ki magát veszélynek, akkor szerintem nagyon téved, mert a környezete őt továbbra is magyarként fogja nyilvántartani a boltban, a munkahelyén, az orvosnál, az utcán, mindenhol.
Mi a garancia arra, hogy senkinek sem fog kára származni abból, hogy feliratkozik a névjegyzékre?
– Erre az a válaszom, az igazi garancia az, hogyha többen iratkozunk fel, azzal komolyabb súlyt és erőt képezünk. Ez lesz az igazi garancia. Hogy minden kételyt eloszlassunk, mi nem csak aláírásgyűjtő biztosokban gondolkodunk, hanem egy nagyon igényes kampányban is. Ez az információ eljuttatásában, elmagyarázásában, kitapinthatóvá tételében merül ki. Erőfeszítést teszünk annak érdekében, hogy minél több emberrel találkozhassunk, eloszlathassuk a kételyeiket, válaszoljunk a kérdésekre. Egymást erősíteni szeretnénk úgy, hogy folyamatosan megmutatjuk, kik azok, akik az adott pillanatban, az adott helyen aláírnak. A személyes példa a gondolkodók, a tépelődők, az érvelők számára talán a legjobb argumentum. Nemcsak az ismert és közéleti emberekre gondolok itt, hanem a kis közösségekben az egyszerű emberekre is. Ha valaki aláírja a papírt, akkor az erősíti a szomszédjában a hitet, aki még vívódik azon, hogy mit tegyen.
Milyennek szeretné látni a közvetlen úton megválasztott Magyar Nemzeti Tanácsot?
–Én azt szeretném, hogy a versenyfutásban részvevő VMSZ-nek fontos meghatározó szerepe legyen, s azt nem szeretném, hogy a VMSZ-en kívül senki más ne vegyen részt a nemzeti tanácsban. Amikor erről beszélünk, akkor nem csak a testületre gondolok, hanem a bizottságokra, a szakmai testületekre és minden egyéb másra a nemzeti tanács tekintetében. Számomra elemi érdek, hogy a VMSZ-en túl a nemzeti tanácsba való bekerülés tekintetében sikeresen versenyezzenek mások is. Nem elsősorban a többi pártra gondolok, hanem az értelmiségiekre, a művészekre, a civil szférára, az egyházra, az újságírókra, a közösségnek a pártpolitikán kívül lévő értékes tagjaira és szférájára.
A szabály úgy hangzik, hogy aki listát állít, az költségvetési támogatásban részesül. Vajon hogy lesz ez majd?
– Így, ahogy fogalmazott. Költségvetési támogatásban részesül mindenki, aki részt vesz a választáson, pénz kell ahhoz, hogy a kampányát fel tudja építeni és lebonyolítani, nekünk, a VMSZ-nek az az érdekünk, hogy hatékony testület jöjjön létre. Erről most beszélni talán kicsit illuzórikus, hiszen minderre csak fél év múlva kerül majd sor, de ettől függetlenül hat hónap múlva is ugyanezt fogom ezekről a dolgokról gondolni, mert van egy életszerű tapasztalatom, és tudom, ha nem így történnek majd a dolgok, az nem lesz jó sem a VMSZ-nek, sem a közösségnek.
Önök gondolkodtak-e már azon, hogy kiket jelöltetnek majd?
– A jövőben VMSZ-listán az én elképzelésem szerint olyan személyek szerepelnek majd, akik mögött megkérdőjelezhetetlen teljesítmény van. Függetlenül attól, hogy mivel foglalkoznak. Fontosabb számomra, hogy a VMSZ-es listán például tekintélyes mezőgazdász legyen, mint egy olyan valaki, aki doktori végzettséggel rendelkezik ugyan, de nincs mögötte a közösség, a környezete által elismert teljesítmény. A hitelesség kérdése nemcsak a következetességben mérhető, hanem abban is, hogy egy-egy testületet milyen teljesítményű emberek alkotnak.
Mi volt a helyzet a Magyar Nemzeti Tanácson belül ezen a téren?
– Az elmúlt hat-hét évben jelentősen megtépázódott a Magyar Nemzeti Tanács, márpedig ahhoz, hogy ennek az egész erőfeszítésnek, amelyet mi most szorgalmazunk, értelme legyen, hinnünk kell abban, hogy létre kell hozni közösen egy olyan nemzeti tanácsot – közvetlen úton választva –, amelynek tagjai a célkitűzések, a teljesítmény tekintetében ki tudják vívni maguknak a közmegbecsülést. Ez hosszú távon a közösség építésének a legnagyobb kihívása.
Ha majd listát állítanak függetlenek, polgári csoportosulások, tudják, Önök segíteni fogják őket abban, hogy hozzáférhessenek a kampánypénzekhez?
– Ez egy nagyon érdekes kérdés. Ha egymással fogunk versengeni a nemzeti tanácsba jutásért, akkor itt mindenkinek a maga játszmáját kell játszania, és az ezzel kapcsolatos segítségnyújtás kicsit problematikus. Amit a törvény garantál, azt megkapják. Akik listát állítanak, azok azonos összegű költségvetési támogatást fognak kapni függetlenül attól, hogy pártról, civil szervezetről vagy polgárok csoportosulásáról van szó. A listaállítás ténye magával hozza a támogatás lehívhatóságát. Igaz, sok részlet még nem tisztázódott le, de meggyőződésem, hogy amikorra aktuálissá válik, jövő tavaszra, minden világos lesz.
Terveznek-e a zentaihoz hasonló felvilágosító jellegű összejövetelt?
– Igen, azzal, hogy a zentaival kapcsolatban nekem kissé savanyú szájízem támadt. Speciális összejövetel volt az, nagyon pontosan meghatározott témakörrel a nemzeti tanács és a nemzeti intézmények kérdésének feltárásáról és a jövőbeni stratégia kidolgozásáról. Azt reméltem az akkori összejöveteltől, hogy akkor ott elindul egy folyamat, és ebben nekem az volt a szándékom, hogy mi szerepet vállaljunk, de ne mint párt tevékenykedjünk ebben a kérdésben, hanem a folyamatnak a motorja a most létező és működő Magyar Nemzeti Tanács legyen. Egyfajta műhelymunka várt rájuk, és én bíztam az erősítő, összetartó és összekapcsoló erőben, s abban, hogy ezt a Magyar Nemzeti Tanács át fogja magára vállalni. Hát akkor szeptember 18-át írtunk, azóta máig elég idő eltelt, s arra kellett rádöbbennem, és valamennyiünknek rádöbbennünk, hogy a várakozásnak nem tett eleget a Magyar Nemzeti Tanács, magyarán szólva nem történt semmi.
Erre miként tud reagálni?
– Én komolyan mondtam eddig is, és ezután is ezt fogom hangoztatni, hogy csak akkor tudunk támogatásra számítani, ha nem zárjuk be önmagunkat, és ha folyamatosan építjük a kapcsolatainkat, szimbiózisban vagyunk mint párt az értelmiségiekkel, a civilekkel, az egyházzal stb. Egész biztos, hogy újabb és újabb témák kapcsán ilyen összejöveteleket szervezni fogunk, szerveztetni fogok, de gondolom, hogy ezt a szerepet nem a VMSZ megkerülésével, hanem a VMSZ szerepvállalásával a Magyar Nemzeti Tanácsnak kellene átvállalnia. Ugyanis a nemzeti tanács az az intézmény, nevezzük úgy miniparlament, amelyik függetlenül a soraiban lévő pártstruktúráktól meg kell találja a kommunikációs csatornákat, a párbeszéd lehetőségeit azokkal, akik a pártpolitikai életen, szervezkedésen kívül élnek, de fontos részei és alkotói a közösségnek. (Fotó: Ótos András felvételei)
