Kétségtelen, hogy az idei esztendő egyik legmarkánsabb eseménye a magyarok feliratkozása a külön választói névjegyzékre. Lapunk mai száma két helyen is foglalkozik a témával. Két szemszögből vizsgáljuk a történteket. Pásztor István értékel, míg öten, azok, akik házról házra jártak, arról mesélnek, mekkora munka volt az aláírásgyűjtés, és hogyan fogadta őket a vajdasági magyarság.
A VMSZ házhoz ment, és ismét megmozgatta a délvidéki magyarságot. A pártelnök azt ígérte, karácsonyig összegyűjtik a törvényben megszabott aláírásszámot. Ezt hozzávetőlegesen egy hónap alatt sikerült elérniük. Pásztor István lapunknak többek között arról is beszélt, hogy ezzel az aláírásgyűjtési sikerrel az egész nemzet előtt olyan teljesítményt raktak le az asztalra, ami erősíti a megbecsülésünket, ami példaként szolgálhat. Az aláírásgyűjtést folytatják, egészen március 9-ig, hiszen az a céljuk, hogy ahányan még vagyunk vajdasági magyarok, közülünk minél többet sikerüljön meggyőzni, iratkozzon fel.
A feladat kivitelezői pedig, ezúttal öten, öt különböző településről a vajdasági magyar választói névjegyzék összeállításához szükséges aláírásokat gyűjtötték. Öt hasonló, részleteiben mégis eltérő történet. A beszámolókból megtudhatjuk, hogy mekkora munkát jelent részt venni több mint 117 320 aláírás összegyűjtésében, és az is kiderül, hogy a vajdasági magyarság hogyan fogadta az ajtójukon kopogtató, kezükben űrlapot szorongató személyeket.
Kerepes Árpád Kishegyesen járta az utcákat és kopogtatott, csöngetett be a magyar családokhoz. Beszélgetésünkkor, egy héttel a karácsonyi ünnepek előtt, Árpád már befejezte a munkát. Három nap, órákban számolva pedig 23 óra alatt társával megközelítőleg 130 aláírást gyűjtöttek össze. Az emberek legtöbbje tudta, miről van szó, nagyon sokan már várták is az összeírókat, mesélte a kishegyesi aláírásgyűjtő.
Kovács Jolánka Muzslyán december 17-ig megközelítőleg 180 aláírást gyűjtött össze. Ebben a bánáti faluban egyre vegyesebb a lakosság nemzeti összetétele, ezért néhány utca kivételével már itt sem lehetett egyszerűen házról házra járni, mesélte Jolánka, majd hozzátette, hogy általában bement egy házba, ahol biztosan tudta, hogy magyarokra talál.
Bővebben itt >>
