Kedden kora este Karlócán ünnepi díszülést tartottak a karlócai szerb nemzetgyűlés 165. évfordulója alkalmából. A rendezvényen részt vett Bojan Pajtić, a vajdasági kormány elnöke, valamint Dragan Đilas, Belgrád polgármestere is. Đilas Karlóca községi elnökével, Milenko Filipovićtyal aláírta a Belgrád és Karlóca együttműködéséről szóló dokumentumot.
Az eseményen részvevőket üdvözölte Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke is, aki beszédében egyebek mellett a következőket mondta:
(Fotó: Ótos András)
– Számtalanszor volt már eddig édes-nehéz, kihívást jelentő alkalmam, hogy 1848-ról beszéljek, az európai forradalmi hullámról, a „szent Forradalomról”, ahogy azt Petőfi Sándor, a nagy magyar költő nevezte. Az a költő, aki a magyar reformkor ébredése időszakában született, aki elejétől végig részt vett a forradalomban, Magyarország felszabadító háborújában. Megénekelte a fiatalos, forradalmi hitet, a lendületet, reményt, szorongást és a vég kezdetét. És elesett az utolsó csatában, amikor a magyar forradalom megroppant a Habsburg–Orosz erők berohanása előtt, a Világosi csatában, Aradnál (Siria). Nekünk, magyaroknak március 15-e nemzeti ünnep. Meggyőződésünk, hogy mindaz, ami velünk történt az utolsó másfél évszázadban a polgári felemelkedés értelmében, a tizenkét pontban gyökerezik, a márciusi ifjak forradalmi eszméiben.
Őszinte kell, hogy legyek, habár tudjuk, ha erről az időszakról beszélünk, a nemzeti öntudat és a magyar nemzeti öntudat ébredésének időszakáról, elhallgatják a nemzeti, így a magyar nemzeti mozgalom legösszetettebb, legdrámaibb összetevőjét, ez pedig a tolerancia hiánya és hegemóniára való törekvés más népek iránt. Ilyen értelemben a magyar forradalmi hatalom hegemonikus viszonyt táplált más nemzetek iránt, a szerbek iránt is az akkori Magyarország területén, amely ellen maga is felkelt, amelyet a Habsburgok tápláltak a magyarokkal szemben. Az tény, hogy a Habsburgok kihasználták, kettéosztották a szerbeket és magyarokat, akik egymással szemben álló oldalon találták magukat, hogy a végén a magyarok is és a szerbek is vesztesek legyenek, kijátszva a Habsburgok által.
Sokszor beszéltem a történelem e időszakáról, de most van először alkalmam ezt megtenni az 1848. májusi közgyűlés szempontjából, ami szintén egy kulcsfontosságú politikai esemény volt, következményeiről most is beszélünk, 165 év után. Ez fontos esemény a Habsburg Monarchia és Magyarország politikai történelmében, Szerbia politikai történelmében, a két nép politikai történelmében, a magyarban és a szerbben, az autonóm Vajdaság politikai történelmében.
Az akkori elit megértette az idők szavát és választ készített a politikai, gazdasági, szociális valóság kihívásaira.
Az 1848-as májusi események kulcskérdése a szabadság értelmezése, mint olyan elv, melyen a politikai rendszer nyugszik: meg lehet-e alapozni a demokratikus államot az alkotmánnyal szavatolt, kisebbségi személyi és demokratikus, politikai-területi autonómiával?
Ez a kérdés 165 év elmúltával is esedékes.
„Vajdaság fővárosa Újvidék, vagy más város” – így írja az 1848-as alkotmánytervezet.
És ismerős az események folyamata: az alkotmányos tervezetet 1849. február 12-én fejezték be, és már február végén elfogadta az Alkotmányhozó Bizottság. Az alkotmány tervezete a föderalizmus szellemében íródott, a bécsi udvar ezt nemtetszéssel fogadta, abban önállósulási törekvéseket sejtve.
És mindez ismerősen hangzik, és a mai eseményekhez hasonló. Még az összetűzések is, melyek láthatóak voltak a Májusi Közgyűlés legtekintélyesebb vezetői között, melyek legrövidebben úgy érthetők, mint az európai értékeket képviselők és az európai értékeket ellenzők összetűzései.
Akkor úgy tűnik, hogy Churchill tévedett, akitől a következő gondolat származik: „a Balkán több történelmet gyárt, mint amennyit el tud fogyasztani.”Úgy látszik, hogy éppen ellenkezőleg, mert itt túl kevés a történelem, mintha állandóan ismétlődnének ugyanazok a nagyon hasonló jelenetek a térség elképzelt történelmi filmszalagján, mert minden, ami 165 évvel ezelőtt történt, és 100 évvel ezelőtt, ismerősnek tűnik. Ez a legjobb bizonyítéka, hogy léteznek a hosszú létezés folyamatai, amelyekben az idő lassan múlik, az emberi, egyedi és nemzedéki életek kíméletlenül fogynak, melyekben a változások alig észlelhetőek, nyilvánvaló a politikai magatartás és vélemény ugyanazon mintáinak ismétlődése.
Winston Churchill sokat tudott a Balkánról, hogy pontosabban fogalmazzunk, a Délnyugat-Balkánról és a közép-európai térségről. Nem kell ezen csodálkozni, mert aki akarta, aki akarja az európai folyamatokat és azok összetételét érteni, életterünket nem tudja figyelmen kívül hagyni.
És ez történelmi tapasztalat, mert beiratkoztunk a modern polgári társadalom európai történelmi építésének összetételébe, saját történelmi 1848/49-es áldozataink által, a Májusi Közgyűléssel. Ezek csaták, amelyek másfél évszázaddal ezelőtt elvesztek, de az áldozatok nem voltak hiábavalóak. Nem voltak hiábavalóak, mert ahogy Churchill mondta „az álláspont, az álláspont képviselete egyszerű dolog, de amit teszünk, az változtatja a környezetet”. Amit akkor tettek, ma is érezteti hatását, ezért arra az időszakra, az 1848-ra és a Májusi Közgyűlésre való emlékezés soha nem fog elveszni – mondta Pásztor István.
