A szó erejében bízva

Bizakodással fogadjuk nagypéntek után a Rómából visszatért harangokat, mert az élet győzelmét hirdetik, s hirdeti minden kisgyermek, bárhol jöjjön is a világra.

A húsvéti üzenet megújuló, éltető erejébe kapaszkodom, hogy újabbaggodalmainkon, félelmeinken túl áldásként éljem meg – s kívánom, hogy így éljük meg valamennyien, kedves Olvasóink, az ünnepet. Velem pillanatokra feledtette a gondokat a húgomtól a minap az Északitengerről, Wilhelmshavenból érkezett örömhír: megkeresztelték első unokáját. Egyre fogyatkozó családfánk első virágba borult ágát. Újreményt, fényt hozott ő családunkba, s hoz szinte minden újszülöttminden családba a világon. „Tudom, mindenütt így van ez a nagyvilágon,ha egy kisgyerek megszületik. Mert a kisgyerek egyszer felnő,s talán sikerül, hogy a könnyeket nevetéssé, a gyűlöletet szeretetté,és az ellenségeket barátokká változtassa” (Cserháti Zsuzsa)… Talánsikerül… Egyszer. De addig? Húsvét van, s mi többszörösen keressük ismét a kapaszkodókat a túlélésünkhöz, a megmaradásunkhoz. A héten történtek bölcsességre, ugyanakkor fokozott éberségre is intenek. Szorongatott helyzetünkben csak a szó: a kimondott szó, a nyilvánosság erejében bízhatunk. A legtöbb szerb médium, mint láthattuk, tekintélyes teret szentelt a VMSZ tartományi képviselőinek, Milorad Mirčić, a Szerb Radikális Párt tisztségviselője, a feloszlatott Szerbiai Képviselőház biztonsági bizottsága elnöke kijelentésére tett reagálásának, nagykedden a Vajdasági Képviselőházban. Mirčićnek mintha látnoki adottságai lennének, vagy esetleg más forrásból (?) tudhatja olyan jól, hogy incidensek várhatók, főleg a magyar többségű községekben, a Vajdaságban, miután Magyarország elismeri Kosovo függetlenségét. A zavargásokat a magyarok váltanák ki, állítása szerint, hogy felhívják a nemzetközi erők figyelmét, és okot adjanak a beavatkozásra. Ily módon, szerinte, internacionalizálnák Vajdaság státusa rendezésének kérdését. Attól sem riadt vissza, hogy kijelentse: „A következményekért a mostani hatalomnak kell viselnie a felelősséget, mert tudott a készülőben lévő incidensekről.” A VMSZ képviselői csoportjának kezdeményezésére sürgősen összeül Szerbia és Vajdaság parlamentjeinek biztonsági bizottsága. Megtörténhet, hogy már a húsvéti ünnepek alatt, de legkésőbb hétfőn, jelentette be Bojan Kostreš tartományi házelnök. Időközökben hivatalosan megkérdezik a Belügyminisztériumtól,vannak-e értesüléseik a készülő incidensekről.

Vészesen emlékeztetnek ezek a próbálkozások a ’90-es évek elejére,
ezt már Pásztor István nyilatkozta az újságíróknak. Az ilyen kijelentések
csak a szélsőségeseket bátorítják, akik kiválthatják a zavargásokat
a magyarok lakta településeken. Szerbia állampolgáraira,
így a magyarokra nézve sem lehet negatív hatással Magyarország
bármilyen döntése. A Vajdasági Magyar Koalíciót képező pártok elnökei
erről is szóltak a minap Budapesten tartott közös bemutatkozó
sajtótájékoztatójukon. Számunkra, a vajdasági magyarok számára
biztatólag és reménykeltően hangzik Pásztor kijelentése, miszerint
nincs olyan nyitott kérdés, amely a Magyar Koalíció létét megkérdőjelezné.
Sokáig vártunk arra, hogy szülőföldön maradásunk, boldogulásunk
és fejlődésünk érdekében kiegyezzenek a magyar pártok.
Most, hogy megtörtént, szeretnénk, ha stratégiaként küzdenének
velünk együtt a megvalósításukért. A közelmúltban Belgrádba,
Budapestre és a nemzetközi szervekhez eljuttatott közös autonómiakoncepciójuk,
mint Ágoston András, a VMDP elnöke mondta, már
ezt jelzi. Sokat jelent, hogy a Kárpát- medencében is szemléletváltás
történt az egyenjogú alapokra helyezett kisebbségi létért való küzdelemben.
Nagyon fontos dr. Páll Sándor, a VMDK elnöke szerint,
hogy a Magyar Koalíció legitim politikai erőt mutasson fel az anyaország,
Szerbia, és a nemzetközi szervek felé. Világosan meg kell mutatnunk,
mit szeretnénk, és milyen erővel rendelkezünk. Lehetséges, hogy még az ünnepek alatt megérkezik a szerbiai
Belügyminisztérium válasza. Meglátjuk, mit mond a minisztérium,
s mit Vojislav Koštunica kormányfő? Mit ismernek el
hivatalosan a nyilvánosság előtt a „készülő magyarok kiváltotta zavargásokról
a magyar falvakban.” Vagy ez is „csak” az újabb megfélemlítési
forgatókönyv, vagy a még hivatalosan meg sem kezdődött, de
már javában „dúló” választási kampány részét képezi? Netalán mindkettőt?
Mi másra gondolunk, amikor nagyszerdán – azon a napon,
amikor Magyarország elismerte Kosovo függetlenségét – Szabadkán
színt vallott Koštunica gyertyaszálként fogyó pártja. Szerb Listák
elnevezéssel választás előtti megállapodást írt alá a Szerb Radikális
Párt, a Szerbiai Demokrata Párt, az Új Szerbia és a Szerbiai Szocialista
Párt. Nagyon jó szándékúaknak kell lennünk ahhoz, hogy ennek
tudatában ne keressünk összefüggéseket egyes pártfunkcionáriusok
kijelentései között. Ha Mirčić várható incidensekkel fenyeget a többségében
magyarok lakta községekben, nehezen hihető, hogy erről ne tudnának a legilletékesebb állami szervekben. Feltéve, ha tudja a jobb kéz, mit csinál a bal?! Húsvét van. Egy hónapja, hogy egyoldalúan hirdették ki Kosovo függetlenségét. Húsvéthétfőn pedig 9 éve lesz, hogy
megkezdte a NATO Szerbia bombázását, a miloševići politika következményeként. Akkor, és most sem az ember, a polgár, a
gyerekek, a nők, az idősek voltak a fontosak a honatyák számára, hanem a terület – albánok nélkül. Kérdés, hogy az intő hazai és nemzetközi szakértői figyelmeztetéseket mennyire veszik majd komolyan
a közeljövőben. Meg lehet-e állni azon az úton, amelyen a szerbiai
vezetés elindult az ország területi sérthetetlenségére, a nemzetközi
jogokra hivatkozva. Láthatjuk, hogy nehezen. A pontatlan, a félinformációkkal még mindig könnyen manipulálható a szegénységben
élő lakosság, köztük a fiatalok jó része. Szorongásainkat, félelmeinket próbáljuk mérsékelni az ünnepek alatt otthon, a családban, a húsvéti miséken, az istentiszteleteken és más ünnepi alkalmakon. Bizakodással fogadjuk nagypéntek után a Rómából visszatért harangokat, mert az élet győzelmét hirdetik, s hirdeti minden kisgyermek, bárhol jöjjön is a világra.
Itt valójában pontot kellene tennem, hogy csak pozitív üzenete
legyen a nagycsütörtöki jegyzetemnek. De nem tudom megtenni,
mert a gyerekekről – minden gyermekről, fiatalról – a jelenünk, a jövőnk
jut eszembe a múltunkkal együtt. A temerini fiatalembereké is,
akik három és fél évi börtönbüntetésük alatt sokszor megbánták már
azon a bizonyos nyári éjszakán történteket, annak minden hozadékát.
A politikai koncepciós per drákói ítéletét, úgy tűnik, el kell viselniük.
Szüleik mindenekelőtt meg szeretnék tudni, mi került a strasbourgi
emberjogi bíróság elé. Mi alapján vetette el ítélet felülbírálási,
per újratárgyalási kérelmüket. Addig nyilatkozni sem szeretnének.
Húsvétra a fiaikhoz mennek. Közülük egyikük a közelmúltban hirtelen
elhunyt édesapját gyászolja. Az imaházban a kegyelet gyertyája
mellett meggyújtják a reménység húsvéti békegyertyáját is. Hiszem azt, hogy valamennyiünk ünnepi asztalán a javában illatozó
jácintok és nárciszok mellett számtalan hasonló kívánsággal
meggyújtott gyertya lobog.