Költözik az Azohem. Ezzel a mondattal többször találkozhattak olvasóink az elmúlt néhány évben az újság hasábjain. Hol valamelyik évszakkal, hol pedig valamelyik meghatározott hónappal kezdődött ez a mondat. S nem azért ismételtük hűségesen, mert a gyár egyszer megkezdte a költözést és azóta meg sem állt, hanem azért, mert ez az ígéret évente legalább egyszer elhangzott, de soha nem teljesült. Állítólag mindig a tulajdonos hibája és nem az illetékes felügyelőségek munkája, vagy a politikai akarat hiánya miatt nem került sor a kiköltözésre. Amennyiben a mostani – 2012. január 16-i – ígéret valamilyen csoda folytán nem csak ígéret marad, akkor talán a vállalat tízéves megalapításának évfordulóján – vagyis 2013-ban – már tényleg nem termel majd műtrágyát a lakott terület kellős közepén.
Az Azohem működése ellen 2005-ben tiltakoztak először erélyesebben a polgárok, akiket időről időre a felügyelőség kirakatmunkájával próbáltak megnyugtatni. A következő évben sem maradt el a tiltakozás, elérni azonban semmit sem sikerült a helyi polgároknak. 2007-ben csillant fel először a remény, hiszen ebben az évben vásárolta meg az Azohem tulajdonosa az Azotarát, vagyis a Nitrogénműveket, így valójában logikus lépés lett volna a műtrágyagyár azonnali átköltöztetése a valamikori óriásvállalatba. Erre azonban nem került sor. Az akkori gyárlátogatást követően a következő jelent meg lapunkban: „Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kérdésünkre válaszolva elmondta, áll az ígérete mögött, majd hozzátette: – Az Azohem kiköltözése már folyamatban van, és száz százalékban merem állítani, hogy az őszi kampány idején már egy gramm műtrágyát sem termelnek majd a Makkhetesen. Emellett pedig azt az ígéretemet is betartom, amely a vízvezeték, a szennyvízcsatorna és egy utca megnyitására vonatkozik – mondta Kasza.
Az Azohem tulajdonosa, Peđa Mališanović lapunknak azt mondta, ő azt ígérte néhány hónapja, hogy a mezőgazdasági idény befejeztével költözik majd át az Azohem a Nitrogénművekbe. Előreláthatólag ez május eleje lesz. Augusztus elsején pedig megkezdik a termelést a Nitrogénművekben, ahol már most folynak az előkészületi munkálatok.” (Magyar Szó, 2007. március 29.)
A VMSZ mostani elnöke, Pásztor István tartományi gazdasági titkárként a 2008-as évet szentelte az Azohemnek, sikerrel azonban ő sem járt. Hónapokon át tárgyaltak, végül 2008 tavaszán a bizakodással teli kézfogásnak nem lett kedvező eredménye. A szóbeszéd szerint Pásztorral azért hiúsult meg az „üzlet”, mert az Azohem tulajdonosa azt kívánta, hogy a regionális hulladéktároló, vagyis az új szeméttelep, a Nitrogénművek területére kerüljön, ő pedig az egyik résztulajdonosa legyen. Végül 2008 decemberében Pásztor elismerte a kudarcot és levelet intézett Oliver Dulić környezetvédelmi miniszterhez.
Közben az „illetékesek” elkészítettek valamiféle környezetvédelmi hatástanulmányt, amin még mi laikusok is sírva nevettünk, hiszen semmire sem szolgált. Nem kell ahhoz környezetvédelmi szakembernek lenni, hogy lássuk, abban a vállalatban semmi sem működött az előírások szerint, annak ellenére, hogy köztársasági engedélyekkel rendelkezett. Bármelyik ott készült fotó alapján egy tollvonással be lehetett volna záratni a vállalatot, ha valóban ez lett volna a cél. A környezetvédelmi miniszter, aki a minapi gyárlátogatást megelőző sajtótájékoztatón „történelmi szennyezésről” beszélt az Azohem kapcsán – ezek szerint éveken át hazudtak a polgároknak, amikor azt mondták, nincs szennyezés a környéken –, mégsem állíttatta le a helyszínen a termelést, hanem újabb ígéreteket tett: két hónapon belül itt nem lesz műtrágyagyártás és soha többé nem is indul újra a gyár.
Természetesen örülni kellene a költöztetésnek és hinni kell a megvalósulásban, hiszen 60 millió dinárnyi vissza nem térítendő támogatást ítélt meg az állam a magánvállalatnak a végrehajtáshoz. De sajnos nem lehet önfeledt ez az öröm. Azt ugyanis, hogy megkezdték a költözést, azzal próbálták bizonyítani, hogy rozsdás – egyesek szerint üzemben soha nem lévő – gépeket tettek ki az udvarra, mire a sajtó a helyszínre érkezett. Ami azonban igazán aggasztó, az az, hogy az Azohemnek 12 bank zárolta a számláját nem kevesebb mint 266 417 873,31 dinárra. Az Azotara azonban ennél is súlyosabb helyzetben van, hiszen a Szerbiai Nemzeti Bank adatai szerint 2012. január 17-én este 1 066 077 481,16 dinárra volt zárolva a számlája, és nem kevesebb mint 366 napja. A csődről szóló törvény szerint ugyanis az idén automatikusan csődbe jutnak azok a vállalatok, amelyeknek egy éven keresztül folyamatos tartozásuk van. Közben a hét elején arról próbáltak meggyőzni bennünket, hogy az Azohem, lehetőségeihez mérten, hitelt vesz majd fel a terület szanálásához. Hogy kerülhet erre sor, ha a vállalat a számláját 342 napja nem oldották fel? Tizenkét különböző bank van a hitelezők között, s egyáltalán nem úgy tűnik, hogy a két vállalat a tartozásokat rendezni szeretné.
Sajnálnám, ha az ott dolgozó emberek munka nélkül maradnának. Örülnék viszont, ha az Azohem végre elköltözne onnan, és azért sem haragudnék, ha az Azohem helyén, a tőle nem messze lévő artézi kútból táplálkozva gyógyfürdő épülne, ami kétség kívül az „egészségre pozitív hatással van”, ahogyan azt az Azohem igazgatóbizottságának elnöke említette a hétfői sajtótájékoztatón. De a legjobban annak örülnék, ha a folyamatosan ismétlődő, már ismert nevek helyett, új, tiszta lappal induló vállalkozók érkeznének, esetleg egy a makkhetesi polgárok közül, aki tisztességes állampolgárként vissza nem térítendő támogatást kaphatna egy tisztességes államtól. Tudom, hogy erre aligha kerülhet sor. Illetve még egy dologban vagyok biztos: az ott élő polgárok már régen nem hisznek az ígéretekben, így felesleges őket azzal etetni. És akkor az ott élő gyermekek és felnőttek egészségi állapotáról, a házak és utak tíz éven át tartó rongálásáról még nem is szóltam...
