Konstruktív ellenzékbe vonul a Vajdasági Magyar Szövetség Szabadkán, jelentette be Pásztor István, a párt elnöke. A szabadkai csata után, ahogy lapunk nevezte a VMSZ és a Demokrata Párt közötti ütközetet, megszólalt Kasza József is, a VMSZ volt elnöke, és talán még mindig (ha már ki nem rúgták a pártból), tiszteletbeli elnöke. Interjút adott a Dnevnik napilapnak, majd a Magyar Szónak is, ahol a már jól ismert stílusában és temperamentumával véleményt mondott. Magyarán kipakolt.
Persze a saját szája íze szerint.
A politika, a politizálás egy foglalkozás. Aki vállalja, tudnia kell, hogy mindig is lesznek éltetői és bírálói. Az éltetők közül nem mindenki szívből élteti a politikust, sokan érdekből teszik ezt. A bírálók közül sem mond mindenki őszinte véleményt, mert irigység, harag, bosszúvágy vezérli.
Nemigen ismerek olyan politikust, aki nyilvánosan bevallotta volna, hogy egyik, vagy másik döntésében tévedett. Tévedni ugye, emberi dolog. A politikus azonban ennél több, legalábbis többnek képzeli magát. Így hát nem tévedhet.
Az egyszerű ember számára valószínűleg igen nehéz átlátni mindazt, ami most a VMSZ-en belül és körülötte történik. Talán nem is lehet, és én sem próbálkozom vele.
Arról próbálok inkább néhány szót ejteni, hogy mi az, amit a vajdasági magyar szeretne, akinek a nevében kiválasztottjaink politizálnak.
Gondolom én, szeretné a gyerekét magyar óvodába, iskolába járatni. Sajnos, sokan nem így gondolják.
Gondolom én, szeretné, hogy a vajdasági, vagy délvidéki magyarnak legyen napilapja, hetilapja, ifjúsági és gyereklapja, könyvkiadása, színháza...
Sajnos sokan nem igénylik közülünk mindezt.
De sokan nem igénylik a magyar pártokat, érdekszervezeteket sem. Mert nemcsak a pártok képesek és tudnak magyar érdekeket képviselni, hanem más szervezetek is, amelyeket civil szervezeteknek neveznek, és amelyeket az elmúlt hosszú évek során magyar pártvezetőink legszívesebben betiltottak volna.
Lehet, hogy a vajdasági magyarok nagy része azt is szeretné, ha az érdekeiket képviselő pártok, civil szervezetek felszabadítanák őket a hosszú évek félelmeitől, a beléjük rögződött kisebbségi érzéstől. És ezt a boldogságot mégsem kapják meg.
Azt hiszem, valamennyien leszögezhetjük, hogy mindannyian emberhez méltó életet szeretnénk élni.
Itt, Vajdaságban. Nem valahol odakinn.
Ahhoz, hogy a vajdasági magyarok emberhez méltóan éljenek, a gazdasági helyzetükön kellene javítani.
Nemcsak a politikusokén.
És nemcsak azokén, akik felveszik a párt mezét. Mert lehetek én sokkal nagyobb magyar, mint a legnagyobb magyar párt vezére, és ezt a mindennapjaim során bizonyítani is tudom, de ha nem vagyok a Párt tagja, felkopik az állam.
Felkoptatják.
Nagyon sok példát lehet felsorolni arra, hogy egy-egy ember közösségünkből nem érdeme jutalmául haladt felfelé a közösségi ranglétrán. Ehhez még párthovatartozást is kellett választania.
Sajnos így van ez más pártok esetében is. A DP is megjutalmazza azokat a magyarokat, akik hozzájuk simulnak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga is így tesz önkormányzati szinteken, sőt volt példa arra is szűk kis politikai környezetünkben, hogy a radikálisok emeltek a község élére magyart.
A párthovatartozás az egypártrendszerben is fontos volt, és most is az. És az egyszerű ember azt látta negyven évvel ezelőtt, hogy ha belép a kommunisták soraiba, jobban boldogulhat. Ma pedig azt a pártot választja magának, amelyről úgy gondolja, hogy segíteni tud rajta. A magyar pártoknak, ha pártok akarnak maradni és nem szeretnék elveszíteni népszerűségüket, erre is gondolniuk kell.
Gondolom én.
Mások pedig úgy gondolják, végső ideje, hogy pártjaink velünk együtt közösen megfogalmazzák, melyek azok az érdekek, amelyeket képviselniük kell. Köztársasági, tartományi, önkormányzati, nemzetközi, anyaországi stb. szinten.
Együtt.
Mert hamarosan már lehet, hogy nem is lesz kinek az érdekében politizálniuk. A statisztikai hivatal az elhalálozás és születés arányát elemezve megállapította, hogy Vajdaságban több mint húszezer fővel csökkent a magyarság száma 2002 óta.
És hol van még az asszimiláció, hol van még az elköltözés?
A statisztika ezt nem kérdezi.
A VMSZ, és egyik magyar párt, érdekszervezet, civil szervezet, de maguk a nevünkben politizáló politikusok sem építhetik jövőjüket anélkül, hogy ezt a kegyetlen tényt ne vennék figyelembe. Azt a tényt, hogy nagyon fogyunk. És ha nagyon elfogyunk, nem lesz sem napilapunk, sem rádiónk, sem színházunk és nem lesz politikusunk sem.
A VMSZ jele az életfa. Legalábbis így látom azt a jelképet, amelyet szerzője megalkotott. Égig érő fa.
Lehet, hogy ezt a fát, a vajdasági magyarság égig érő fájának ágait valakinek meg kellene metszenie, a téli permetezést is el kellene végezni rajta, és nem ártana, ha valaki körül is ásná.
Mindezt azért, hogy teremjen.
