Hát az, amit én most el szeretnék maguknak mesélni, még 2003-ban kezdőd ött . Vagyis hét évvel ezelőtt. Bizony. Akkor alapította meg ugyanis Szabadkán főhősünk, Pe đa Mališanović az Azohem vegyi gyárat. A mára már hatalmassá nőtt vállalat akkor még egészen kicsi volt, Makkhetesen a családi házak között bújt meg és kezdte meg működését. Szép lassan növekedett és gyarapodott, és az emberek kezdtek felfigyelni rá. Nem lehetett ugyanis nem észrevenni, hiszen lakott területen ontotta magából a füstöt. A kész műtrágyát hatalmas zsákokban, óriási teherautókkal szállították el a Makkhetesről a központon át a világ minden tájára.
Csak nem tetszett ez a makacs makkhetesieknek, nem tudtak belenyugodni abba, hogy a valamikor nyugodt, tiszta, kertvárosinak számító környéken egyszerre zaj, bűz és teherforgalom van. Egyik nap úgy döntöttek, megpróbálják szép szóval meggyőzni a vállalat tulajdonosát, amennyiben van rá lehetősége, költöztesse már el azt a gyárat más vidékre, oda, ahol nem élnek a közelben emberek, ahol nem teszik tönkre az utakat a teherautók. A gyártulajdonos viszont csak nem hagyta magát, továbbra is gyártott, szállított. Nem ment el szerencsét próbálni máshová. Az ott lakók sem hagyták annyiban, úgy gondolták, tesznek egy próbát, és ha más nem, hát ők elmennek szerencsét próbálni. Ó, ha tudták volna, hogy milyen hiábavaló és nehéz is lesz ez az út. Na, de ne szaladjunk a rúd elé.
Szóval, elég az hozzá, hogy petíciót írtak, feljelentést tettek, az utcára mentek és tiltakoztak. Az első tiltakozás óta most már több mint öt év telt el. Akkor, 2005-ben megállapította az illetékes, na, tudják, a felügyelőség, hogy bizony a vállalatnak van egy-két illegálisan felépített objektuma, azt bizony le kell neki bontania. Vártak éjszakákon és nappalokon át, de a tulajdonos csak nem bontotta le az épületeket. Aztán jöttek a város őrei, hogy azokat a fránya objektumokat lebontassák, de mégsem kerülhetett rá sor, mert az Azohem tulajdonosa túljárt a szabadkai felügyelők eszén, nem pakolta ki a nyersanyagot a raktárakból, ők meg nem tudták lebontani azokat. Utólag kiderült, hogy bizony nagyon jól tette, hogy ezt a megoldást választotta, mert azokat az épületeket azóta sem próbálták meg lebontani az illetékesek.
Bizony, bonyolódott a történet, hát hogy a fenébe ne: 2006 szeptemberében a helyi felügyelők már úgy nyilatkoztak, nem tehetnek ők semmit, meg van kötve a kezük, az Azohem ugyanis minden engedéllyel rendelkezik. A szükséges papírokat pedig nem más adta ki, mint a királyság legfőbb központja, Belgrád.
Ugyanabban az évben, vagyis 2006-ban, Mališanović megvette a Nitrogénműveket Szabadkán, így 2007-ben már azzal hitegethette a polgárokat, hogy az Azohemet átköltözteti oda, hiszen ott minden infrastruktúra adott. A hitegetés, tárgyalás tartott abban az évben, majd 2008-ban is. 2008 decemberében Pásztor István, a VMSZ elnöke, gazdasági titkár már olyan kijelentéseket tett, hajlandó 200 ezer eurót biztosítani a tartományi költségvetésből Mališanovićnak a költözéshez. Ejha, hát melyikünk nem élt volna a lehetőséggel! Neki azonban nem tetszett az ajánlat, kevesellette az aranyat. Nem költözött. És mint azt pénteken ünnepélyes körülmények között kijelentette, nem is fog. Termel, majd leáll, majd ismét termel. És így megy ez már hét éve.
Biztosan felkeltette az érdeklődésüket, vajon ki lehet ez az ember, akinek ekkora hatalma van? Én sem tudok ám sokat mesélni róla, de amennyit megtudtam, csendben megsúgom maguknak.
Miután megalapította az Azohemet Szabadkán, megvásárolta Novi Kozarciban a Sloboda nevű társadalmi vállalatot, amelynek sorsáról szinte semmit nem sikerült kiderítenem. Viszont nem sokkal később, 2006-ban megvette a törökbecsei Kluz-Tisza varrodát, több hitellel is terhelte, többek között egy 22 millió dinár összértékűvel is, amelynek – mint ahogyan azt mesélik, de hát minden pletykának van valami alapja – csak egy kis hányadát költötte a vállalatra, a többit meghagyta magának illetve az Azohemnek. Később a Kluz-Tisza vállalatot bérbe adta, az tönkrement. Több mint kétszáz ember került az utcára. Fránya egy világ van.
Történetünk főhősének emellett a pancsovai Pančevac lap magánosításához is köze van, amelynek sorsáról ismét nem sok jót tudunk elmondani. Egyébként Mališanović volt a gakovói Graničar mezőgazdasági vállalat igazgatói bizottságának az elnöke is, amelynek magánosítását végül megsemmisítették, a Graničar pedig közben hatalmas, 200 millió dináros tartozást halmozott fel. Kérdik, hogy kinek tartozik ekkora összeggel? A pénz legnagyobb részét az Azohem követeli. De van ám még egy dolog. Nem más, mint a szabadkai Subotičke novine hetilap története, amelynek tulajdonosa a Vojvodina info konzorcium, amelynek tagja, igen, nem más, mint Peđa Mališanović. A hetilap tulajdonában lévő épületen zálog van, hitelt vettek fel rá, amelyet a Nitrogénművek és az Azohem használt fel.
Hogy mindezt miért épp most meséltem el maguknak? Hát azért, mert, ha hiszik ha nem, a legújabb fejlemény az, hogy az Azohem negyvenmillió dináros támogatást kapott a Tartományi Tudományügyi és Technológiai Fejlesztési Titkárságtól. Minderről dr. Bojan Pajtić, a tartományi kormány elnöke pénteki látogatásán számolt be, s örömmel tette hozzá, hogy ezzel százhuszonöt új munkahely létesül. Arról viszont sajnos nem tudott a tartományi kormány elnöke, hogy a makkhetesiek már évek óta harcolnak, hogy az Azohem elköltözzön. Na dea titkárság nem is a makkhetesi gyár fejlesztéséhez járult hozzá negyvenmillióval...
No, egy szó mint száz, ki tudja, vajon hogy lesz ezután. Meg, hogy mi értelme van ennek a fene nagy demokráciának. Mindenesetre azon törtem a fejem, nem kerül az nekem semmibe, ha elmesélem maguknak hogy is van ez errefelé minálunk. 'Szt maguknál mi újság?
