– Vegyes érzelmekkel távozom ebből a tisztségből. Egyfelől, úgy gondolom, fontos lépéseket tettünk meg afelé, hogy Vajdaság helyzetét belpolitikai és nemzetközi szinten is megerősítsük. Másfelől, ha az elvárásaimat veszem alapul, akkor azt kell mondanom: sokkal többet vártam el. A statútum elfogadása nagy dolognak számít, mely szerintem a jelenlegi szerb alkotmány minden lehetőségét kihasználta. Tisztában vagyok persze azzal, hogy egyelőre még távol állunk az igazi autonómiától. Hosszú távon egyébként magam is ennek az alkotmánynak a módosításában gondolkodom, mert nem eurokompatibilis, nem szavatolja Szerbia versenyképességét az unión belül. Vajdaságot én törvényhozó, végrehajtó és részbeni igazságszolgáltató funkciókkal látom a jövőben. Figyelembe kell venni a szerbiai regionalizációs igényeket is, melyeket szintén be kell építeni majd ebbe az új alkotmányba. A statútum elfogadása kapcsán magam is, s az egész vajdasági adminisztráció is ki volt téve egy nagyon alattomos rágalomkampánynak – szeparatizmussal, szecessziós törekvésekkel vádoltak bennünket. Emiatt támadt az az ötletem, hogy Slavica Đukić-Dejanović szerbiai parlamenti elnökkel együtt járjuk be Közép-Szerbiát, s magyarázzuk el az embereknek, mit is jelent ténylegesen a vajdasági statútum. Csillapítani tudtuk a kedélyeket, a statútumot ki is hirdették. Politikai értelemben átvettük a hatáskörök nagy részét, gyakorlatilag azonban más a helyzet, van még min dolgozni. Példaként akár a Vajdasági Erdői Közvállalatot is említhetném: a statútum szerint a tartományi erdőségek a vállalat tulajdonába szállnak át, ehhez viszont még tárgyalások sorozata is kell. Persze vannak pozitív példák is, hogy csak a fejlesztési bankot vagy a Fruška gora Nemzeti Parkot említsem. A legnagyobb gondnak, a gazdasági-szociális helyzetnek a javításához csak részben tudott a parlament hozzájárulni, azt hiszem, ezzel kellene az új összetételnek a leginkább foglalkoznia.
Amíg a parlament élén állt, néhány kellemetlen kérdéssel, mint például a nemzeti indíttatású incidensek problémájával is meg kellett birkóznia. Ezek rendezésében aktív szerepet vállalt.
– A biztonság kérdéskörét valóban fontosnak tekintettem. Nem szoktam megfutamodni a problémák elől, s elsősorban arra törekedtem, hogy a Tartományi Biztonsági Tanács elnökeként az efféle incidenseket és azokhoz vezető negatív folyamatokat kezeljük. Eredményes együttműködést alakítottunk ki a belügyminisztériummal, s személy szerint Ivica Dačić tárcavezetővel is. Nem egyszer látogattunk el azokra az érzékeny területekre, ahol ezek az incidensek történtek. A bejelentett esetek száma évről évre csökkent. Kisebb meg nagyobb incidensek nem léteznek – mindegyik egyformán veszélyes, ez az én véleményem. Kezelni egyfelől az illetékes állami meg helyi szervek tudják azokat, másfelől különféle programokkal is elő lehet segíteni a békés együttélés népszerűsítését, a Toleranciatábor is egy ilyen programnak számít.
Mire gondolt, amikor az előbb arról szólt, hogy sikerült a tartomány nemzetközi helyzetét megerősíteni?
– Egyértelmű, hogy Vajdaságnak a nemzetközi megítélése sokszor, sok szemszögből jobb mint az országé. Nagyon jó kapcsolataink vannak különböző régiókkal, csaknem húsz bilaterális együttműködési szerződést írtunk alá. Brüsszelben sem egyszerűen csupán földrajzi területként, hanem komoly kapacitásokkal rendelkező európai régióként tekintenek Vajdaságra. Mindebben nem kis érdemünk van. Sokszor tapasztaltam, hogy a tekintélyünk nagyobb külföldön, mint belföldön, s ezért az elmúlt másfél évben a tartomány belföldi pozícióit is megpróbáltuk erősíteni, hídépítő szerepet vállaltunk fel Szerbia és az EU régiói között. Népszerűsítettük a vajdasági parlament munkáját. Számomra mindig is az volt a legfontosabb, hogy az egyszerű ember véleményét halljam: ennek érdekében nyitottuk meg a képviselőház kapuit is a nyilvánosság előtt. Igyekeztünk Szerbia európai arculatát bemutatni a világban, s ezt őszintén tettük.
Könnyű vagy nehéz feladatnak számít a Tartományi Képviselőház elnökének lenni?
– Az ember sokszor magányosnak érzi magát. Sokszor egyedül a saját politikai megérzéseimre hagyatkozhattam. Hiányzott az úgymond „normális”, mindennapi emberi élet. Függetlenül attól, hogy az embernek sok barátja van, kevés igaz barátom maradt ebből az időszakból. Nagyon büszke vagyok a munkatársaimra. Biztosan követtünk el hibákat, de csak az hibázhat, aki dolgozik. A legnehezebb pillanatokban Pásztor elnök úrra mindig számítani tudtam, amiért külön köszönettel tartozom. Kimerítő volt a munka, annak nyolcvan százaléka nem nevezhető leányálomnak. Nem akarom most felértékelni a parlament elnökének a munkáját: a képviselőház elnöke voltaképpen első az egyenrangú képviselők között. A felelősség viszont nagy, mindenekelőtt a közvélemény irányába. Igyekeztem a legjobb tudásom szerint ellátni a feladataimat. Úgy kellett cselekednem, hogy az a tartománynak, a magyarságnak egyaránt jó legyen. A közvélemény fogja megítélni, hogy mindebben sikerrel jártam-e.
A múltból a jövőbe tekintve: hogyan telnek mától Egeresi Sándor napjai?
– Továbbra is a tartományi parlament képviselője leszek, s a VMSZ képviselőcsoportját fogom vezetni, ami egy megtisztelő feladat. Itt el kell mondanom, hogy nagyon büszke vagyok a topolyai polgárokra. Rekorder vagyok, ami a mandátumok számát illeti, ez már a hetedik megbízatásom, ebből hatszor egyéni jelöltként választottak meg. Politikailag még nem égtem ki, ha esetleg valakinek ez eszébe jutna. Már régóta az az álláspontom, hogy addig foglalkozom politikával, ameddig saját polgártársaim megválasztanak. Az utóbbi években ez így történt, amiért nagy köszönettel tartozom, s ami felelősséget is jelent. Pásztor úrnak mindenben a rendelkezésére állok, ha a segítségemet kéri. Lazább, nyugodtabb időszakra számítok, s bizonyára hiányozni fog majd a megszokott tempó, viszont több idő jut majd a családra, s önmagamra is. A topolyai Toleranciatábor szervezésében, persze, továbbra is aktívan részt kívánok venni.
