Mennyiben más ez az új szerepkör a korábbi, kormányon belüli, titkári megbízatásához képest?
– Azt gondolom, hogy az, ahogyan a többség megéli a parlament elnökének a szerepét, nem feltétlenül helyes. Voltaképpen minden attól függ, hogy az ember hogyan végzi a munkáját. A képviselőház elnöke Vajdaságban egy érdekes egyvelege annak, ami alkotmányos rendszereken belül a parlament elnökéhez és a köztársasági elnökhöz kötődik. Nagyobb jelentőség is van tehát benne annál, mint csupán a parlament ülésein elnökölni. Lehet, hogy ez az elmúlt tíz-tizenkét évben alakult így ki, viszont ebben a nagyon összetett politikai helyzetben, zűrzavaros közéletben, a gazdasági, szociális és költségvetési gondok tömkelegében a parlament elnökének a szerepe itt Vajdaságban, politikai súlyánál fogva, fel is értékelődhet. Olyan teljesítmény szeretnék nyújtani, hogy ezt így lehessen megélni.
Az elődje mindenekelőtt az európai régiókkal való együttműködésre és a biztonságpolitika fejlesztésére helyezte a hangsúlyt az elmúlt években. Ezeket a prioritásokat részesíti-e előnyben, változtatni kíván-e rajtuk?
– A mandátum végén derül majd ki igazán, hogy mindehhez mennyit adtam, mennyit vettem el belőle. A kérdésben megfogalmazott prioritásokat fontosnak tartom. Fontos az, hogy Vajdaságnak a régiók közötti együttműködés eredményeképp legyen egy megfelelő kapcsolatrendszere, különösen akkor fontos ez, amikor az előcsatlakozási forrásokhoz szeretnénk hamarosan hozzáférni. Ami a közbiztonságot illeti, az még a regionális együttműködésnél is fontosabb. A mindennapjainkat határozza meg: személyi, vagyoni biztonságunkat, azt, hogy ki merünk-e menni az utcára. Ebben a tekintetben kicsit gusztustalan is volt a parlamenti vita során elhangzott néhány mondat Egeresi úr számlájára, mert amikor ezeknek a kérdéseknek a napirendre tűzését szorgalmazta a volt elnök, akkor a mai kritikusok hallgattak az egész dologról. Dicséretes, hogy a rendőrséggel egy jó kapcsolat alakult ki, a közbiztonság egyik láncszeme ugyanis a rendőrség, a másik az ügyészség, a harmadik pedig a bíróság. Egy olyan gyakorlatot kellene megteremteni, ami a nevén nevezi a dolgokat, s ha valami nemzeti indíttatású, akkor az ne legyen másként minősítve, mint ahogyan ezt a múltban tapasztaltuk az ügyészség és a bíróság részéről. Ez nem csupán közbiztonsági, hanem befektetési klímát meghatározó kérdés is – ott, ahol a Múzeumok éjszakáján, éjfél előtt, valakiket lámpafénynél félholtra vernek, oda nehezen fog beáramolni a külföldi tőke, mert egyszerűen híre megy az esetnek. El kell jutnunk oda, hogy ezt mindenki így lássa.
Mikorra várja a tartományi kormány megalakulását, s mennyire függ ez a folyamat a köztársasági szintű megegyezésektől?
– Sokban függ, noha ilyen jellegű törvényes kötődés nincs. Szerintem a jövő hét elején sorra fog kerülni az a formális beszélgetés, mely közöttem és a tartományi kormányfő-jelölt között történik majd meg. A téma a kormányalakítási megbízatás lesz. Ezt követően, amikor ő jelzi, hogy megvan a kormányprogram és a megegyezés, három nap alatt meg lehet tartani a parlamenti ülést. Véleményem szerint a belgrádi kötődésen kívül más visszahúzó erő itt jelenleg nincs.
Minek kell történnie ahhoz, hogy amikor négy év múlva ismét beszélgetünk, Pásztor István azt mondhassa: elégedett vagyok a mögöttem álló mandátummal?
– Mindenekelőtt akkor leszek elégedett, ha ilyen fizikai és lelki állapotnak örvendek majd, mint ma. Ez azt jelentené ugyanis, hogy talpon maradtam, végigcsináltam a négy évet. Akkor leszek elégedett, ha a teljesítmény kapcsán legalább annyian méltatnak majd, mint amennyien azt ma tették.
