Újvidék nem Vajdaság fővárosa. Ezzel a címmel jelent meg a vezető szerbiai és vajdasági sajtóorgánumokban a hír, amely arról szól, hogy a szerbiai Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélte a tartomány hatásköreiről szóló törvény 22 szakaszát. Ezzel pedig enyhén szólva is finoman tálalták azt, ami történt, ugyanis a döntéssel egy centralista visszarendeződés első lépését tették meg az illetékesek.
A döntés értelmében, amellett, hogy Újvidék nem lehet Vajdaság fővárosa, csupán adminisztratív központja, azon jogát is elveszítette, hogy Európa régióiban képviseletet nyithasson (ami mellesleg megengedett Kragujevacnak), emellett a tartománynak nem lesz véleményezési joga abban az esetben, ha új önkormányzatok alakulnak területén. A kisebbségi jogok területén két rendelkezést bírált felül az Alkotmánybíróság. Az egyik szerint a tartomány a művelődés, oktatás és tájékoztatás területén nem ruházhatja át az ügyeket a nemzeti tanácsokra, a másik szerint pedig Vajdaságnak nem áll jogában „közelebbről szabályozni a kisebbségek hivatalos nyelv- és íráshasználatát”.
Az Alkotmánybíróság gyakorlatilag letiporta a tartományi adminisztrációt, mint egy Ollókezű Edward szétkaszabolta a vonatkozó rendelkezést. Ha azt vizsgáljuk, hogy miért történt ez, érdemes kitérni arra is, hogy ki áll egy ilyen alkotmányos puccsra emlékeztető akció mögött, és nem mellékes az időzítés sem.
A hatásköri törvény alkotmánybírósági felülvizsgálatát még 2009 novemberében indítványozta Vojislav Koštunica és parazita érdekvédelmi egyesülete: a Szerbiai Demokrata Párt. Mint tudjuk az egykori elnök a vajdasági autonómia megszüntetésének egyik élharcosa, aki minden alkalmat megragad, hogy belerúghasson a tartományba, mint akár minimális önállósággal is rendelkező régióba. Persze ő és pártja ehhez kevés lett volna, és most itt tekintsünk el attól a frázistól, hogy „az igazságügy független”, mert ennek kábé annyi valóságalapja van, mint a Piroska és a farkas című mesének. Az igazságügy vitorlája – legalábbis Szerbiában – mindig is olyan irányba hajlik, amerre a domináns politika szele azt fújja. A jelen realitások szerint pedig a hatalmi koalíciót a nosztalgikusan „vörös-fekete” koalíciónak nevezett érdekszövetség alkotja majd, vagyis az ex-radikális haladók és a szocialisták, a kincstárőrző Dinkićék segítségével. Szerbiában badarság jobb- és baloldalról beszélni, hiszen tudhatjuk, hogy az eredendően baloldali szocialisták a kilencvenes években kirabolták az országot, ami meg a határokon kívül volt, azt a radikálisokkal rommá lövették, ez pedig nem sok szociális érzékről tanúskodik. Tehát az ország élén Šešelj egykori csatlósa áll, aki önkéntesként harcolt a horvát fronton, a kormányt pedig Milošević pionírja vezeti. Egy nemzeti-centralista tömb állt össze, amelynek tagjai végre lehullajtják álarcaikat. Hiszen pont ők voltak azok, akiknek az idejében a tartományi parlament és adminisztráció csak dekorációként szolgált, akik gyakorlatilag egy helyi közösség szintjére züllesztették azt le. És miközben országos szinten ilyen jól egymásra talált ez a retró-banda, addig Vajdaságban a demokraták, élükön az autonomista Pajtićtyal, a VMSZ és a VSZL segédletével uralkodhatnak. Pedig a szocialisták néhány napja rosszallóan megjegyezték: micsoda dolog őket kihagyni a vajdasági hatalomból. A demokraták ezt mégis meglépték, úgyhogy „egészen véletlenül” a tartományi kormány megalakulásának előestéjén hozott döntést az Alkotmánybíróság egy két és fél éve előtte álló ügyről, amely „egészen véletlenül” megnyirbálja a tartományi adminisztráció mozgásterét. Az üzenet világos: ha ott nem mi uralkodunk, akkor bábintézményt csinálunk belőle. A hét százalékra kár szót vesztegetni. Hiába harsogta a kampány során Dačić és Nikolić is teli szájjal, hogy Vajdaság autonómiája így meg úgy. Biztosan megmagyarázzák ezt most is: az Alkotmánybíróság független intézmény, az ő döntéseikbe nekik beleszólásuk nincs, ez van. A háttérben a lapjait keverő Koštunica pedig pezsgőzik. Joggal. Centralista, konzervatív-nacionalista politikája sikeres, még hatalmi pozíció sem kell hozzá.
Ezzel az alkotmányos puccsal minden bizonnyal tovább éleződnek a belpolitikai viszonyok, elsősorban Vajdaságban. A Koszovó elvesztése miatt frusztrált nemzeti érzelmű szerbség elégtételként veszi e döntést és harsogja a jól ismert „Ez itt Szerbia!” jelszót. A másik oldal, a vajdaságiak felháborodtak a dolgon. És ezt kellene most bölcsen megragadni az európai irányultságú és Vajdaság-párti erőknek. Néhány hónapja Pásztor István azt nyilatkozta, a VMSZ egyedül maradt a Vajdaságért vívott harcban, de egy erős, többségi pártnak kellene ezt a lángot továbbvinnie. Itt a lehetőség, hogy a vajdasági parlamenti többség nyomán kialakuljon egy erős autonomista tömb, a Demokrata Párt, a VMSZ és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga összefogásával. Belgrád és a centralista erők több mint húsz év után, az 1988-as joghurtforradalom évfordulóján, ismét joghurtzáport zúdítottak a vajdasági autonómiára és annak intézményeire. Egy ilyen érdektömörülés visszadobálhatná Belgrádba a joghurtospoharakat.
Csak vigyék innen a szemetüket...
