Valamivel több mint egy hónap telt el az alkotmánybíróság Vajdaságra vonatkozó enyhén szólva is szégyenteljes határozata óta. Azóta egy dolog már bebizonyosodott, a vajdasági autonómia védelme érdekében határozott, szervezett és egységes fellépésre van szükség, ám ami a módszereket illeti, jelen pillanatban eléggé vegyes a felhozatal.
Miközben Živan Berisavljević a régi Jugoszlávia egykori magas rangú tisztségviselője, egyben a Vajdasági Konvenció elnöklője még úgy fogalmazott, hogy a vajdasági pártoknak, civileknek és minden érintettnek frontális ellenállást kell tanúsítania, ezt Nenad Čanak az autonomista stand-up comedy első embere kiélezte, ő már kőkemény frontharcról beszél. Aztán a labdát a VMSZ engedte le újra a földre, Pásztor István ráállt a labdára, és közölte, semmiféle frontra, sárra, gödörre itt nincs szükség, ilyesmi csak mélyítheti az ellentéteket, de érdemi megoldás ebből nem születik.
Ha eltekintünk a „nagy öreg”-től, aki igazából feldobta a témát, akkor egyértelműen két irányvonal válik láthatóvá, a frontharcosoké és a tárgyalóké. Miközben érdemes megvizsgálni, melyik út milyen célhoz vezethet, azt is látni kell, hogy a széttagolódás mögött ugyanazok az ellentétek munkálnak, amelyek a választások előtt is jelen voltak, azzal a különbséggel, hogy amíg a VMSZ tárgyalt, addig Čanak visszahúzódott, gondolom azért, mert nem volt frontvonal, a demokraták uralkodtak minden szinten, és nem volt kivel összetűzni.
Ha bárki is kételkedett Nenad Čanak túlélői tehetségében, az meggyőződhetett erről a májusi választásokon. Azzal, hogy a VSZL gyakorlatilag négy évnyi semmittevést követően fennállása egyik legjobb eredményét érte el, maximálisan elégedett lehet. Arról már többször is esett szó, hogy amikor Vajdaság szempontjából kényes kérdések kerültek napirendre a szerbiai parlamentben, úgymint a tartományi statútum vagy a tartományt alkotmányosan megillető ominózus 7 százaléknyi költségvetési pénz ügye, a ligások, akik a Demokrata Párt nagykoalíciójának részeként kerültek be a parlamentbe, és ezzel kormányzati pozícióba, nem álltak ki a vajdasági ügyek mellett, azzal a nemes magyarázattal, hogy az európai integráció folytatása miatt nem bukhat a kormány. Az új kormány megalakulásakor Čanak bejelentette, hogy lemond elnöki tisztségéről a nemzeti decentralizációs tanácsban. Na most a 100 eurós nyereménykérdések: Az olvasók közül hányan tudtak róla, hogy ilyen testület működik? Mivel foglalkozott ez a testület? Hallotta/látta-e bárki is az előző négyéves ciklus során a ligás vezért e testület munkájáról, eredményeiről nyilatkozni? Mert én sem.
Čanaknak, aki DP-s szövetségesei sorsán osztozva Belgrádban ellenzékbe kényszerült, a tartományban és Újvidéken pedig a hatalmat gyakorolja, a jelenlegi helyzet remek mozgásteret biztosított. A „Hol van a mi pénzünk?” (Di su naši novci?) és a többi legendássá vált jelszó után újakat lehet kitalálni, amelyek a jó népnél „bejönnek”, és egy-két szavazatot is hozhatnak. Persze tegyük fel a kérdést: mi a liga fronttevékenységének a célja? A pártnak a víz felett tartása vagy a vajdasági autonómiáért vívott harc? Mert, miközben ez a fellépés az első esetben hatékony lehet, és Čanakéknak négy év múlva is biztosíthat néhány képviselői helyet, addig ez a beszólogatás, a szerb kormánnyal való konfrontáció, a szembehelyezkedés eredményt nem hoz, mert ha mi lövünk rájuk, akkor ők sem rózsaszirmokat dobálnak majd felénk, hanem vissza fognak lőni.
Értelemszerűen a kívánatos út az lenne, amelyből a párt is tud profitálni, de a kitűzött programcélt is el lehet általa érni. Ilyesmit sugall nyilatkozatában Pásztor István, aki a konfrontáció helyett inkább tárgyalna Dačićékkal, és megállapítható, hogy jelen pillanatban mindenképp ez tűnik a járhatóbb útnak. Az új kormánnyal kapcsolatos minden fenntartást félretéve meg kell adni a lehetőséget arra, hogy a szocialista–haladó tandem bizonyítson – amennyiben bizonyítani akar –, hogy tényleg hajlandó tiszteletben tartani Vajdaság autonómiáját. Ha a VMSZ-nek sikerülne konkrét, kézzelfogható eredményeket elérni ezen a téren, miközben a ligások a lövészárokban hasalnak, az a párt regionális szerepvállalása tekintetében olyan komoly siker lenne, amellyel tényleg megerősíthetné a pozícióját mint regionális politikai erő. Amennyiben pedig kiderül, hogy a jelenlegi kormány nem különbözik a vörös-feketének becézett elődjétől, még mindig vissza lehet húzódni a frontvonal mögé, a lövészárokban lesz hely mindenkinek…
