– Abban állapodtunk meg, hogy a két parlament közötti jó együttműködést, annak ellenére, hogy a parlamenti többségek eltérő politikai színezetűek, fenn kívánjuk tartani a jövőben is. Másodsorban, én nem kívántam megkerülni azokat a kérdéseket sem, amelyek a jelen pillanatban feszítik az Újvidék és Belgrád közötti viszonyokat: az alkotmánybírósági döntést követően létrejött helyzet, a Vajdaságot megillető hét százalék ügye, a hatásköri törvény rendelkezései, a brüsszeli iroda körüli bonyodalmak, a közvagyonnal kapcsolatos, eddig elmaradt kormánydöntés mind szóba került. Megállapodtunk, hogy ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása a két kormány, az országos és a tartományi kabinet munkája kell, hogy legyen, s mindketten azt gondoljuk, hogy a két parlament elnökének ezen a téren egy fajta stabilizációs döntéshozatali tényezőnek kell lennie. Olyan tényezőnek, amelyik csillapítja, s semmiképp sem növeli a létező feszültségeket. Mindez különösen azon esetek kapcsán jelentős, amelyek az elmúlt napokat jellemezték, gondolok itt mindenekelőtt a Velimir Ilić által tett kijelentésre. Stefanovićtyal egyetértettünk abban, hogy az efféle kijelentések messze állnak a valóságtól, s a kormány minden tagjának tartózkodnia kéne az ilyen megnyilatkozásoktól, mert ezek semmiképp sem a megoldások irányába mozgatják a közvéleményt és a gondolkodást, hanem kizárólag az öncélú konfrontáció irányába, aminek semmi értelme sincsen.
Hogyan valósulhat meg a közeljövőben a két képviselőház közötti együttműködés?
– Stefanović azt szeretné, ha a parlament asztalára kerülő jogszabályok egy közvita tárgyát képeznék, s ebben a közvitában a vajdasági képviselőház is fontos szerepet vállalna. Azt gondolom, ez így teljesen rendben is van, ez a folyamat legtermészetesebb menete. Közöltem, hogy nem kizárólag a vitában szeretnénk részt venni, hanem alkotmányos és törvényes jogainkkal élve adott esetekben akár módosítóindítványokat is tehetünk, de nem zártam ki annak lehetőségét sem, hogy visszatérve a Tartományi Képviselőház korábbi gyakorlatához, törvénytervezeteket is benyújtsunk – ehhez is megvan a jogunk, s szerintem e gyakorlatot újra alkalmazni kellene. Mindemellett egyet értettünk abban is, hogy a titkárok, szakszolgálatok, bizottságok között is létre kell jönnie a megfelelő kommunikációnak.
Ön szerint egy rosszindulatú autonómiaellenes kijelentésről vagy egy miniszter tájékozatlanságáról van szó Ilić már említett megállapítása esetén?
– Sok mindenről, az említettekről mindenképp. Ilić a múltbéli ciklusokban is hajlamos volt arra, hogy a realitásoktól teljesen elrugaszkodva, butaságoktól tarkított mondatokat mondjon ki, az idő múlásával, úgy tűnik, a helyzet csak rosszabbodott. Ez a kijelentés is rosszindulattal, feszültségkeltéssel és butasággal van tele. Azt mondani, hogy a hatásköri törvény sokba került Szerbiának a politikai feszültségkeltés maximuma. Ami a nagyberuházási alapról mondottakat illeti, ahhoz azt tudom hozzáfűzni, hogy olyan ellenőröket küldhet az alaphoz bárki, amilyeneket csak akar. Én nem azt mondom, hogy nem lehet ellenőrizni a nagyberuházási alap ügyvitelét, csak messze nem igaz, hogy az alap felelőtlenül használta a pénzeket, miközben az nagyon is igaz, hogy az elmúlt több mint öt évben hetvenmilliárd dinárral kaptunk kevesebbet annál, amit az alkotmány előír. Ez az, amiről Ilić és még sokan mások is megfeledkeznek, ez az, amit azok sem mertek kimondani korábban, akiknek a párttársai miniszteri bársonyszékekben ültek, ma viszont már hangoskodnak. Ilićnek most véleményem szerint az a fő feladata, hogy a következő négy hónapban biztosítsa a nagyberuházási alapnak járó hatmilliárd dinár kifizetését. Ezenkívül a Szerbiai Fejlesztési Alap is tartozik még mintegy félmilliárd dinárral vajdasági beruházások pénzelésére. Inkább ezekkel a dolgokkal kéne a miniszternek foglalkoznia. Közszereplőknek nem lenne szabad így viselkedniük, előbb a tényeket kéne megismerniük, s csak azután nyilatkozni.
Újvidéken nagy port kavart a gyűlöletet szító falfirkák megjelenése és a Đinđić nevét viselő utcanévtábla leverése a Bölcsészettudományi Kar bejáratánál. Mindez akkor történik, amikor a város vezetőinek leváltására készül az ellenzék. Összeolvasva ezeket a jelenségeket az Ilić által kijelentettekkel, vagy az alkotmánybíróság döntésével, úgy tűnik, mintha az utóbbi időszakban megnövekedett volna az ilyen negatív előjelű, Vajdaságot érintő történések száma.
– Egyetértek ezzel, s aggódva figyelem a történéseket, mint mindenki más. Azt gondolom, hogy ok-okozati összefüggés az újvidéki többség ilyen vagy olyan módon való megalakulása és ezek között a jelenségek között nincsen. Azt viszont világosan látni kell – s erről szól az utóbbi két évtized tapasztalata –, hogy amikor instabillá válnak a politikai viszonyok, amikor felbolydul a közélet, akkor számbelileg, intenzitásban és agresszivitásban is növekszenek az ilyen kilengések. Úgy gondolom, hogy az újvidéki többség átalakítását meghatározó szándék végig fog söpörni egész Vajdaságon, legalábbis szemmel látható ez az ambíció. Ettől függetlenül, nekem az a meggyőződésem, hogy nem fog sikerülni ugyanolyan politikai összetételű hatalmakat létrehozni az országos szinttől kezdve egészen az önkormányzatokig, mert az élet egyszerűen nem így működik. Nem döntheti el valaki, ki hogyan viselkedjen az egész országban. A politikai élet ugyanis úgy működik, hogy különböző többségek jönnek létre, s ezek egyes helyeken egybeesnek, más helyeken viszont különböznek az adott elképzeléstől.
Hogyan fog viselkedni a VMSZ az újvidéki városvezetés átalakítása során?
– Újvidéken a Vajdasági Magyar Szövetség kis számban vesz részt az önkormányzat működésében, s a jelenleg többséget alkotó pártokkal egyezett meg az együttműködésről. Ehhez a megállapodáshoz fogjuk magunkat tartani. Magának a képviselő-testületi többség átalakításának az ügykezelését nagyon aggasztónak tartom, mert olyanokat emel be a közszereplők fontos sorába, akikkel kapcsolatban fenntartások vannak a választási folyamat tisztaságával kapcsolatban. Ezt mindenképp aggasztó jelenségnek tartom.
