Navracsics Tibor: 1956 a függetlenségről szól, arról a vágyról, hogy a saját sorsunk urai lehessünk, hogy magyarok lehessünk, hogy merjünk magyarok lenni (Fotók: Molnár Edvárd)
A szabadság és az emberi méltóság megőrzésének, visszaszerzésének fontosságára emlékeztettek hétfő este a vajdasági magyarság 1956-os forradalom 56. évfordulójának központi megemlékezésén, a Vajdasági Magyar Szövetség szervezésében a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központban. A megemlékezés díszvendége dr. Navracsics Tibor, Magyarország miniszterelnök-helyettese, közigazgatási és igazságügyi minisztere volt.
Az idei megemlékezést az is különlegessé tette, hogy a magyar Himnuszt a Garden Quartett élő előadásában hallhatta az emlékező közösség.
Navracsics Tibor ünnepi beszédében hangsúlyozta, Szabadkára, a Vajdaságba jönni egy magyar ember számára kitüntetett kedvességet jelent. Vajdaság kicsiben mintázza Közép-Európa sokszínűségét – hangsúlyozta Navracsics. – A mai ünnep, október 23-a egy szempontból kilóg a többi nemzeti ünnep sorából. A legfiatalabb nemzeti ünnepünkről van szó, amelynek hősei, szemtanúi, de az árulók is, itt élnek közöttünk. Még mindig nem döntetett el, hogy 1956 hol is találja meg a helyét a nemzeti ünnepek sorában. A szabadság ünnepe ’56, de így vagy úgy a szabadságot ünnepeljük, az önállóságot, augusztus 20-án és március 15-én is. Október 23-a azonban egy szempontból mégis kilóg a sorból. Ez a nap egy olyan korszakban érte a magyarságot, amikor már szétszakadva, nem egy országként éltünk, együtt éreztünk, de mégis a magyar nép küzdelmét a többi magyarok kívülről figyelték. Viszont ez a nemzeti ünnepek ereje, hogy azt minden magyar nemzeti ünnepként éli meg. Ez teszi közösséggé a magyar nemzetet. 1956 a függetlenségről szól, arról a vágyról, hogy a saját sorsunk urai lehessünk, hogy magyarok lehessünk, hogy merjünk magyarok lenni. Nem másokkal szemben, hanem mások mellett. A mi szabadságunk csakis úgy valósulhat meg, ha minden nemzet szabad lesz. ’56 nemcsak a magyar szabadság, hanem Közép-Európa minden nemzetének szabadsága. A kölcsönös tisztelet lehetősége. Október 23-a csupán látszólag csak a szabadság, hiszen a szabadság minden. Találjuk meg a tiszteletet, a szabadságot, és legyen részünk a gyarapodásban – hangsúlyozta Navracsics Tibor.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke köszönetet mondott Navracsics Tibornak – akivel, mint hozzátette, hat éve nem volt alkalmuk a személyes találkozásra –, azokért az emberi és szakpolitikai tevékenységeiért, amelyeknek sokan haszonélvezői vagyunk.
Ünnepi beszédében hangsúlyozta, sokan és gyakran érezzük, pedig senki közülünk nem volt ott, hogy ’56, ahogy Faludy mondja „ ... lényem egy kioperálhatatlan darabja, testrész, ki jöttél velem ...”. A lélek szelete, egy olyan kód, amely a mi lelkünk, lényünk mássá teszi, mint a más nemzethez tartozók lelke és lénye. De mi is ez a kód, miből tevődik össze, mi alkotja? – tette fel a kérdést Pásztor.
– Az érzés a lelkünket alkotó ’56-os kód lényege – mondta. – Tizenhárom nap, amely nemcsak a világot rengette meg, hanem a mi lelkünk, a kollektív lelkünk is megváltoztatta.
Ottlik így ír minderről: „Én nem tudtam volna előre elképzelni, hogy van ilyen boldogság, amivel az ember járt Budapest utcáin – mert nem ismertem, fogalmam sem volt róla, hogy van ilyen boldogság. (....) Mert ez a döntő: nem bátor elszántság, nem hősies vakmerőség, hanem ez van a szemükben: boldog megkönnyebbülés. Mennek együtt vagy külön, mély, boldog nyugalommal neki a tankoknak, a rájuk célzó ágyúknak, gépfegyvereknek. Semmi sem drágább nekik, mint a visszanyert emberi méltóságuk.”
– Mi az emberi méltóság? Az egyedi, egyéni és a közösségivé, nemzetivé összeálló, merthogy ugye vitán felül áll, mindkettő létezik. Mikor és hogyan kerül veszélybe, mikor és hogyan vész el? Mit lehet tenni, ha az ember úgy érzi, veszélyben van, elvész?! És hogyan lehet visszanyerni? Csak akkor kezdi el vizsgálgatni az ember, ha egy bizonyos szint fölé kerül a keserűség, amikor a kilátástalanság, a megalázottság, a jogfosztottság és igazságtalanság érzése az elviselhetetlennek tűnő határt karcolja. Talán kimondható, a szabadság korlátozottsága, a szabadság sérelme és hiánya az emberi méltóság kioltója, halálos ellensége, a méltóságvesztés érzetének okozója.
Mi tagadás, a nemzeti ünnepen beszélve is az ember szeme ráakad egy momentumra, ami akár az okok, akár a következmények tengerében éppen akkor, éppen most, valami egybeesés miatt, különös aktualitással bír. Ez a választás, ez az aktualitás szubjektív. Így van ez 1956-tal is, így van ez most is, így van ez velem is.
Hetek óta a „kétszázezer” foglalkoztat, akik úgymond lábbal szavaztak, akik közül minden tizedik vidékünkön keresztül menekült. Azok, akik az önkéntes száműzetést választották, az idegent. Milyen mértékben hatalmasodhatott el bennük a kilátástalanság, a meggyőződés, hogy menekülni kell, mert itthon nem nyerhető vissza az emberi méltóság, nem képzelhető el emberhez méltó élet. És ugyanakkor, mindennek ellenére, mekkora lehetett bennük az életerő, a szabadság szeretetének ösztöne, az újrakezdés reménye – mondta Pásztor, aki a nemrégiben megtartott MÁÉRT ülésén találkozott a távolba szakadt magyarok leszármazottaival, s ennek kapcsán hangsúlyozta: – Sokukban Magyarország csak homályos gyerekkori emlék lehet vagy csak a szülői szavak által ébresztett és táplált érzés. Milyen furcsa, akik, illetve akik ősei elhagyták az országot, azok mutatnak példát, ragaszkodásból és nemzetszeretetből! Szervezeteik tagjai közül sokan nemrég tették le az állampolgársági esküt, sokan közülük talán magyarul sem tudnak, de rendíthetetlenül magyarnak vallják magukat. Milyen furcsa, hogy tőlük, tőlünk vonták meg sokan, vonták volna meg talán örökre a közjogi értelemben vett összetartozás jogát. Most, a szavazati jog kapcsán tőlük, tőlünk féltik Magyarországot. Azt próbálják elhitetni, a határon túli magyarok, éljenek akár a Kárpát-medencében vagy diaszpórában, tömbben vagy szórványban, mint az egyetemleges nemzet részei nem tudnak véleményt formálni, Uram bocsá’, rosszat akarnak annak az országnak amelyből őseik kilencven vagy akár 56 évvel ezelőtt kiszakadtak, kirekesztődtek. Vagy hogy van ez, az, ami az Olaszországon, Franciaországon, Horvátországon, Románián kívülre szakadt állampolgárok tekintetében demokratikus hagyomány és érték, az önmagunk vonatkozásában megvetendő, elítélendő, elképzelhetetlen, jobboldali pártpolitikai fondorlat?!
És félreértés ne essék, mi most sem, és ezután sem kívánjuk megmondani, hogyan szóljon az erre vonatkozó magyarországi törvényi szabályozás! – tette hozzá.
Pásztor kiemelte, magunk miatt is gondol a kétszázezerre. Azokra akik ’56-ban, előtte és utána úgy döntöttek a boldogulásnak otthon, itthon nincs esélye.
– Többen elmentek a faluból, az utcából, mások készülődnek, gondolkodnak, tervezgetnek, hallható jóformán mindennap. Megalapozott, több indok, bizonytalanság, kiszámíthatatlanság ad rá okot.
A politikai térkép felborulásán túl bizonytalanságunkat az elmúlt hetek egyéb más, aggodalomra okot adó jelensége is erősítette.
Szembesülnünk kellett a kampány utáni realitásokkal. Az ország katasztrofális anyagi helyzetével, a költségvetés csőd közeli állapotával, a szélsőséges időjárás következményeivel, a támogatások elmaradásának bizonyosságával, az alkotmánybírósági döntésekkel, a közbiztonság tarthatatlan, tűrhetetlen vadnyugati állapotával. A személyes anyagi biztonság emberemlékezet óta nem tapasztalt alacsony szintjével. A munkanélküliség egekig törésével, a gazdaság és szociális létbizonytalansággal is. Ha mindezt és a még fel nem soroltakat is figyelembe vesszük, csoda-e, hogy elbizonytalanodunk, kételkedünk.
Hát már annyit kínlódtunk, küszködtünk, nélkülöztünk, reménykedtünk és csalódtunk az elmúlt negyed évszázad alatt! És most megint újra, tovább újra!? És mit tehetünk, mit kell tennünk, hogyan tudjuk ezt az állapotot kezelni, tudjuk-e egyáltalán kezelni? – tette fel a kérdést a VMSZ elnöke, majd kiemelte: igen, tudjuk. De valljuk be: nem teljesen, nem gyorsan, nem egyedül. Remélem és hiszem, meg tudjuk őrizni, vissza tudjuk szerezni emberi méltóságunkat. Erre a feladatra vállalkoztunk, erre kértünk és kaptunk felhatalmazást. Ezt várják el tőlünk. Ez a kötelességünk.
Ha nem sikerül, olyanok leszünk, mint az egyik legismertebb emigráns, Horváth Elemér szerint az „ ’56-os magyar ember, aki csak vándorol haza, és szüntelenül onnan menekül, s nem érkezik meg sehova, de azt hűen és rendületlenül teszi”.
Isten éltesse a Nemzetet! Isten éltesse a vajdasági magyar közösséget! – fejezte Pásztor ünnepi beszédét.
Az ünnepi műsort a Szabadkai Népszínház magyar társulata színészeinek a Szép magyar sors című előadása zárta, melyet Mezei Zoltán rendezett. A szövegeket, amelyek a forradalom részvevőinek vívódásait, mindennapjait, szenvedéseit elevenítették fel, Kalmár Zsuzsa válogatta, a videót, amely a műsor szerves részeként felelevenítette ’56 szép és szomorú eseményeit, Baráth Attila állította össze. Az előadás hatásosságát a Garden Quartett zenei betétjei növelték.
