Radomir Konstantinović szabadkai születésű filozófusra, irodalmárra emlékeztek azon a fórumon, melyet a Vajdasági Független Újságírók Egyesülete szervezésében tartottak meg pénteken a Tartományi Képviselőházban. A fórum központi témáját, az egy évvel ezelőtt elhunyt szerző A vidék filozófiája című műve nyomán, a vidék szelleme, annak társadalmi-kulturális következményei, múltja és jelene képezte. A fórumon Latinka Perović történész, Végel László irodalmár, Aleksandra Đurić Bosnić művészettörténész és Ana Dević szociológus osztották meg benyomásaikat Konstantinović gondolkodásával, műveivel kapcsolatban.
Vendéglátóként Pásztor István, a képviselőház elnöke üdvözölte a részvevőket. Fontos eseménynek nevezte a fórumot, és azt, hogy Konstantinovićra emlékeznek, s arról biztosította a vendégeket, hogy a képviselőház ajtaja mindig nyitva áll a hasonló beszélgetések, viták előtt.
A vidék filozófiája térségünk kultúrájának mély krízisét vázolja fel, a kispolgáriságról szól. Végel László szerint olyan ez a mű, mintha írója választ akarna adni arra a kérdésre: milyen a valóság. A mű a válasz, Konstantinović azt mondja: a valóság pontosan ilyen. Az 1969-ben kiadott könyv Végel véleménye szerint addig nem látott démonokat fed fel, ezek a démonok azonban nem kívülről, belülről emésztenek. A kelet hátborzongató arcát jelenítik meg, mely a populizmusra, nacionalizmusra építve állandó harcban áll a nyugat arcával, a változásokkal, az előremozdulással – értékelte Végel.
Latinka Perović a szerző néhány fontos gondolatára hívta fel a figyelmet: szerinte sokatmondó igazság az, hogy a tradíciókon csak úgy lehet túllépni, ha igazán megismertük azokat, a fejlődés alapfeltétele a felvilágosultság. Mint mondta, Konstantinović tudta, hogy a katasztrófa nem a megsemmisülést, hanem a forradalom lehetőségét hordozza magában. Sajnálatosnak nevezte, hogy nem értették, s nem értik meg a szerzőt ma sem, de ez sem teljesen igaz – inkább volt el nem fogadott, mint meg nem értett író.
Aleksandra Đurić Bosnić egyetértett abban, hogy Konsantinović nem egyazon szellemi síkon élt korával, s nem ő az egyedüli ilyen példa. Ana Đerić szerint az intellektuális elit a leggyakrabban ingerültségében nyúl a filozófus műveihez, s amellett szállt síkra, hogy a műnek minél gyorsabban fel kellene kerülnie az egyetemi szakirodalmak listájára.
