Ma már idejétmúlt a szólás, hogy az, ami nincs benne az újságban, az nem is történt meg. Manapság már az internet a menő, s vannak olyanok, akik szerint ami nincs fenn a világhálón, az igazából nem is létezik, s ugyanez vonatkozik a különböző közösségi portálokon történő megjelenésre is.
A sikeres web2-es megjelenés ékes példája a jelenlegi amerikai elnök, Barack Obama választási kampánya, amely végül is 2008-ban a washingtoni Fehér Ház ovális irodájába repítette az alig négy évvel azelőtt még teljesen ismeretlen afroamerikai politikust, akinek akkoriban elég pénze sem volt a választási háború lebonyolítására s nem utolsósorban annak megnyerésére. Lényegében Obama volt az első, aki az internetet és az adatbázisokat sikeresen használta kampányában. Pedig a jelenlegi amerikai elnök receptje tökegyszerű volt. Lényegében az úgynevezett vírusvideók és vírusanyagok hatását kihasználva az először szavazókat s a fiatal, nem szavazó réteget szólította meg elsősorban, különös hangsúlyt fektetve az olyan közösségi oldalakon történő megjelenésre, mint mondjuk a Facebook. Az amerikai elnök s nem utolsósorban az Obama kommunikációját elleső és kiválóan felhasználó Orbán Viktor magyar miniszterelnök Fb-s profilja egyébként mai napig ékes példája annak, hogy miképpen kell kommunikálni a közösségi oldalakon keresztül, s a vajdasági magyar pártoknak és politikusoknak is miképpen kellene felhasználniuk az egyébként ingyenes és bérmentes virtuális közeget a saját népszerűségük növelésére, illetve célkitűzéseik ismertetésére. Mert annak ellenére, hogy mindegyik vajdasági magyar pártnak s szinte mindegyik vajdasági magyar politikusnak van saját profilja, illetve oldala a Facebookon, honatyáink nem igazán tudnak élni a közösségi oldalak adta lehetőségekkel, mivel legtöbb esetben egyoldalú, személytelen kommunikációt folytatnak mindazokkal, akik „lájkolják” vagy éppen ismerősként bejelölik őket. Ezzel szemben Obama vagy pedig éppenséggel Orbán Viktor oldalát látogatva, s a bejegyzéseket olvasgatva legalább az az érzése támad az embernek, hogy a „drót túlsó oldalán” emberi valóságában is ott ül az ország első embere, aki szabadidejében éppen a profilját gondozza.
Természetesen legtöbb esetben szó sincs erről, mivel ahogyan az amerikai elnök oldalát, úgy Orbán oldalát is valószínűleg egy ezzel megbízott alkalmazott, vagy éppen egy egész stáb gondozza. A mi politikusaink és pártjaink viszont idegenkednek az ilyesmitől. Egeresi Sándor profilján alig találunk személyes, illetve a munkájával kapcsolatos bejegyzést, Pásztor Istvánnak ugyan van két (szerb és magyar nyelvű) rajongói oldala (http://www.facebook.com/pages/Ištvan-Pastor/111119192272133 és http://www.facebook.com/pages/Pásztor-István/107919755928124) de egyben elgondolkodtató lehet az, hogy az írás születésének a pillanatában mindkét oldal összesen 3 lájkolóval büszkélkedhet, s nagyjából ennyi bejegyzés is található az oldalakon. Ágoston András (http://www.facebook.com/pages/András-Ágoston/129788207062750) oldalán egyetlen bejegyzés sincs, s az utóbbi időben Rácz Szabó László (http://www.facebook.com/profile.php?id=100001002208004) is elhanyagolja profilját, „nemzeti Tamásunk” (Dr. Korhecz Tamás) oldalára pedig nem sikerült rábukkanunk. Ezzel szemben mindenképpen a pozitív példák közé tartozik Pásztor Bálint (http://www.facebook.com/pasztor.balint), Pál Károly (http://www.facebook.com/profile.php?id=100000698769215), László Bálint (http://www.facebook.com/laszlo.balint1) és Csonka Áron (http://www.facebook.com/pages/Csonka-Áron/159186414099528), akik saját profillal és rajongói oldallal is jelen vannak a Facebookon. A pártok közösségi megjelenését górcső alá véve, a mennyiséget illetőleg nem panaszkodhatunk, mivel az összes párt, s ezeknek a legtöbb helyi szervezete jelen van a „portrékönyvben”, a bibi csupán az, hogy ezeknek a virtuális tevékenysége többnyire a vajdasági magyar, illetve a szerb nyelvű médiumokból átvett, őket érintő megosztásokban merül ki, ami nem biztos, hogy érdekli azokat, akik kikapcsolódásként vagy pedig munkájukból kifolyólag követik ezeket a profilokat, de a pártkatonák számára is könnyen uncsi dolog lehet. Pedig egy-egy ügyesen elejtett, személyes (hangú) bejegyzés, feltöltött fotó sokat javíthat egy-egy politikus, vagy éppen egy párt „píárján”, különösen a fiatalok körében, akiknek a Facebook bizonyos tekintetben a lételemük, s nem utolsósorban ezek a fiatalok azok, akiknek jövője nagyban függ a politikusainktól, s mégis, hogy néz ki, hogy egy-egy politikus arcképe mellett alig néhány lájk van? Ez bizonyos tekintetben, legalábbis a fiatalok körében, minősíti magát a politikust és a pártját is.
