Megható az őszinteség, amellyel Aleksandar Vučić a Szerb Haladó Párt alelnöke, a Szerb Radikális Párt egykori főtitkára bejelentette, hogy a VMSZ-re, mint a „legőszintébb jövőbeni partnerre tekint”.
Meghatóak Pásztor István szavai is 2008-ból, amikor kijelentette: „Ami a radikálisokat illeti, e pillanatban egy belső szükséglet miatt kénytelenek kifehéríteni a kilencvenes éveket, de a magyar közösség nem felejtheti el Aleksandar Vučić kétszendvicses ajánlatát, azoknak, akik messzebbre mennek és az egy szendvicset azoknak, akik csak Magyarországig utaznak”.
Aleksandar Vučić, vagy ahogy őt Pásztor úr nevezte a „kifehérített radikális” feledékenysége ha nem lenne komikus, akkor tragikus lenne. Na de mit mondhatnánk Pásztor István emlékezéséről?!
A közlemény előtt bizonyosan ismert Aleksandar Vučić és Pásztor István megállapodása, amelynek értelmében a Magyar Haladó Párt, bocsánat a Vajdasági Magyar Szövetség megkapja a szabadkai polgármesteri széket, ha segítenek megdönteni a jelenlegi kormányt, és egy új kormányt alakítani élén Aleksandar Vučićtyal, a „kifehérített radikálissal”.
Az is megható, hogy milyen kitartóan igyekszik Pásztor István teljesíteni Aleksandar Vučić parancsait Szerbia európai irányultságú kormányának megdöntésére irányuló többszöri sikertelen kísérletével. Megható, egyben tragikus elképzelni is, hogy Aleksandar Vučić, Milošević egykori tájékoztatási minisztere, akire a magyar nyelvű médiumok szerkesztőinek és újságíróinak brutális leváltásairól és elbocsátásáról emlékezhetünk, Pásztor Istvánnal szándékozik együttműködni. De az is lehet, hogy ebből a „nem megfelelő” újságírók húzhatnak hasznot, ők ugyanis most személyesen Pásztor Istvántól és Lovas Ildikótól kapnak egy szendvicset. Vagy mindjárt kettőt. Hogy minél messzebbre menjenek. Megható, de tragikus.
Megható az is, hogy a választópolgár, aki Aleksandar Vučićra voksol, megkapja Pásztor Istvánt, az pedig, aki Pásztor Istvánt választja, megkapja Aleksandar Vučićot.
