Gyászt és bizakodást zengő harangok

Cikkünkhöz fotógaléria kapcsolódik, amely itt érhető el

A nemzeti összetartozás napja alkalmából a vajdasági központi ünnepséget Királyhalmon, a Jézus Szentséges Szíve-plébániatemplom kertjében tartották meg. A magyar nemzet immár tíz éve a nemzeti összetartozás napja, a Magyarországon törvénybe iktatott emléknap keretében tekint vissza az 1920-ban történtekre, illetve a trianoni békediktátum következményeire. Délután fél ötkor a rendezvény szimbolikusan száz másodpercre elcsendesedett, és ekkor csak a templomharangok zúgtak, ugyanúgy, mint szinte mindenhol a Kárpát-medencében.

A rendezvény szentmisével kezdődött. Trianon traumája száz éve szorítja össze a magyarok szívét, ám a magyar nemzet alapvető tulajdonsága, hogy a történelmi csapásokból mindig megerősödve kerül ki – emelte ki Paskó Csaba plébános, hozzátéve, hogy a közösséghez tartozás egyben felelősség is, minden magyar felelős minden magyarért. A magyarok összetartanak és össze akarnak tartani a jövőben is – hangsúlyozta Paskó Csaba.

A mise után az egybegyűltek a királyhalmi Népdalkör, a palicsi Szederinda Népdalkör, a hajdújárási Rekötye Népdalkör és a ludasi Fűzérfonó Népdalkör vezetésével elénekelték a Himnuszt. A folytatásban mondta el ünnepi beszédét Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. Felidézte a száz évvel ezelőtt aláírt békediktátum szövegét, annak szándékát és következményeit. Az ország megölésének szándéka a magyar nemzet szétdarabolásában mutatkozott meg – hallhatták az egybegyűltek. Pásztor István arra is emlékeztetett, hogy amikor nemzeti érzelmű kormányok irányították Magyarországot, a becikkelyezett békeszerződés gyászkerettel jelent meg a törvénytárakban.

Alkalmi beszédének folytatásában Pásztor István arra is emlékeztette hallgatóságát, hogy Trianon után kilencven évvel az akkor megválasztott nemzeti kormány jelképes és egyben valóságos cselekedetet hajtott végre, azaz a trianoni békeszerződés gyászkerete mellé odahelyezte a nemzeti színeket is. A gyászkeretes trianoni békediktátumnak piros-fehér-zöld keretezése a 2010. évi, LXV. Törvény a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló, június 4-én hatályba lépett törvénnyel történt meg – emelte ki Pásztor István, rámutatván, hogy az említett törvény 4. cikkelye nyilvánította június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává.

A MAKACSSÁG MEGMARADÁST SZÜLT

Beszédének folytatásában Pásztor István a tíz évvel ezelőtt foganatosított nemzetpolitikának az egyetemes magyarság tekintetében betöltött szerepéről beszélt.

– Köszönettel tartozunk Orbán Viktor úrnak, Magyarország miniszterelnökének, valamint az általa tíz éve vezetett kormány nemzet- és szomszédságpolitikájának. A nemzeti összetartozás tanúságtételéről szóló törvény bennünket erősítő békejobb a szomszédos országok irányába. Büszkék vagyunk arra, hogy Szerbia ezt a baráti kéznyújtást elfogadta, hogy nekünk könnyebb lett az életünk – fogalmazott Pásztor István.

A VMSZ elnöke a folytatásban a vajdasági magyarságnak mondott köszönetet, amiért „szívós kitartásának, nemzeti öntudatának, makacsságának – amivel akkor is ragaszkodott a nemzethez, amikor ezért mind az anyaország, mind a többségi nemzet részéről lesajnálás, megvetés, fenyegetés vagy éppen verés járt – köszönhetően megmaradtunk, megmaradunk és jövőt, közösséget építünk a szülőföldünkön”.

A DÖNTÉSHOZATALBAN VALÓ RÉSZVÉTEL A TÉT

A VMSZ elnöke a június 21-én tartandó általános választások témájára is kitért alkalmi beszédében. Mint kifejtette, nem kívánja a rendezvényt kampányeseménnyé tenni, ugyanakkor kötelességének érzi, hogy „a nemzeti összetartozás és egyben szétszakítottság, valamint a vajdasági magyarság százesztendős kisebbségi tapasztalatának vonatkozásában felhívja a figyelmet arra, mi ennek a választásnak a tétje”.

– Tudjuk, hogy általánosságban, szavak szintjén a helyi szintű kötődés erős a vajdasági magyarokban. A tömbmagyarság önkormányzataiban mégsem magától értetődő a magyar tömörülés győzelme a választásokon. A rendszerváltás óta majd beledöglöttünk a küzdelembe. Volt, hogy Milošević bábja győzött, máskor a radikálisok embere. A demokrata polgármesterekre is emlékszünk, de haladó polgármestert is meg kellett szoknunk. Ha most nem fogunk össze, akkor, amikor egy új típusú szövetségi és szomszédságpolitika van kialakulóban, akkor, amikor magyar EU-biztosa van a csatlakozási portfóliónak, amikor az előttünk álló időszakban meg fognak nyílni a beruházási lehetőségek, ki fogunk maradni a döntéshozásból. És ha nem vagyunk döntéshozatali helyzetben az önkormányzatokban, akkor az anyaországi nemzetpolitika nem tud bennünket a határon átívelő nemzetegyesítésben segíteni. Ha most nem fogunk össze a választásokon, akkor utólag lehet vádaskodni és megvetően beszélni a többségi nemzet által megválasztott legitim politikai erőről, de tudomásul kell venni, hogy akkor az lesz, hogy mi kimaradunk, akiket pedig a többségi szerb nemzet megválaszt, azok a mi eredményeinket felhasználva, de bennünket kihagyva építenek együttműködést a magyarországi partnerekkel országos, tartományi és önkormányzati szinten egyaránt. Ha nem vagyunk erősek országos, tartományi és önkormányzati szinten, akkor a fejlesztések sorsába ugyanúgy nem tudunk beleszólni, mint ahogyan nem fogjuk tudni elintézni a magyar osztályok megnyitását és minden mást. Ha most nem fogunk össze a választásokon, akkor beteljesedik rajtunk a trianoni döntéshozók szándéka – fogalmazott Pásztor István.

A rendezvény művelődési műsorral fejeződött be, amelyben nemcsak a környékbeli művelődési egyesületek, hanem Vajdaság más térségeiből érkezett fellépők is alkalmi műsorszámot mutattak be.

KÉTSÉGBEESÉSBŐL REMÉNY

Dr. Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete, továbbá Csallóközi Eszter szabadkai főkonzul, valamint a vajdasági magyarság egyházi méltóságai, köztársasági, tartományi és helyi önkormányzati képviselői mellett a rendezvény egyik kiemelt vendége mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke volt. A trianoni békediktátum aláírásának százéves évfordulója kapcsán megfogalmazódott gondolatairól, érzéseiről nyilatkozva lapunknak kiemelte: „Fájdalom, keserűség, kétségbeesés és a gyász érzése – mindez a mai napig bennem volt. Ma, látván a száz évvel ezelőtt történtekről való megemlékezésnek az eseményeit és azt, hogy mennyi fiatal kapcsolódott be a rendezvénysorozatba a Kárpát-medence területéről, úgy érzem, hogy nem reménytelen a helyzet. A jövőbe vetett hit, a remény és a bizakodás érzése kavarog most bennem.”