Olvasónknak a szüleit rabolták ki, a rendőrség pedig nem a megfelelő módon reagált. Következzen Valéria levele:
„Igen, sokkal több eset, betörés, rablás történik, mint amit a rendőrség megjelentet. Sajnos a szüleim is "megjárták" még 2003-ban, de a rendőrségtől azóta sem kaptak semmiféle értesítést, információt, pedig apu konkrét adatokat adott a rendőröknek.
2003 őszén egy délután, mint minden délután elsétált a sarki kiskocsmába, ahol összegyűltek az ismerősök, szomszédok, és egy sör mellett megbeszélték a "világot". A szomszéd, mivel pálinkafőzéssel foglalkozott, kapott az ismerősétől 5 ezer dinár előleget szilvára és pálinkafőzésre.
Éjjel, úgy éjfél után 2 órakor a szüleim arra ébredtek fel, hogy valaki nyitogatja a nyikorgós előszobai szekrényajtót. Mindjárt tudták, hogy itt baj van. Mire felültek az ágyban, és villanyt gyújtottak, addigra már a simaszkos, pisztollyal és fémbottal felszerelt rabló a szobában volt, és pisztolyt fogott rájuk.
Ordítozni kezdett, hogy kéri az értékeket, mert ha nem adják oda, mindkettőjüket lelövi, mint a kutyát! Hiába mondták, hogy ők kisnyugdíjasok, hogy két nap múlva lesz a nyugdíj, a pénztárcában a maradék pár száz dinár van, ezt ő nem hitte el, dobált ki mindent a szekrényekből, elvágta a telefonzsinórt, ordítozott, hadonászott.
Megtalálta apu régi óráit, amelyeket fiatalkora óta gyűjtögetett, azt a kevés ékszert, amit anyu az unokáknak tartogatott, de ez nem volt elég, az 5 ezer dinárt követelte.
És ha nem kapja meg, mindkettőjüket kinyírja, mint a kutyát. Apu szívbeteg volt, rosszul lett, ki kellett mennie a fürdőszobába, anyu vele kellett, hogy menjen, a betörő mindvégig rájuk fogta a pisztolyt. Mikor visszaértek a szobába, apu összeszedte a bátorságát, és úgy döntött, hogy ő már csak nem adja a "bőrét ingyen", a bottal, amivel járt, rácsapott a rabló kezére. Az apuhoz vágta a vasbotot (komoly sérüléseket okozva), és kétórás "rablás” után eliszkolt az udvaron levő kerékpárral.
A szüleim a régi, nem kidobott telefonról (mert majd egyszer akármire jó lesz!) hívták a rendőrséget. Rövid időn belül 4-5 rendőr jelent meg, páran az udvaron maradtak, és a diófáról lepotyogott diót törögették, eszegették, egy-kettő pedig szédelgett egy kicsit a házban. Senki nem vett sehonnan ujjlenyomatot, holott a rabló nem használt kesztyűt.
Arra már nem emlékszem, hogy készült-e bármiféle jegyzőkönyv, vagy csak diót rágcsáltak lazán, de arra emlékszem, hogy a két ijedt, meggyötört idős embernek másnap (vasárnap) a rendőrségre kellett mennie vallomást tenni.
Hiába mondta el apu, hogy kik voltak előző nap a kiskocsmában, hiába mondta el az 5 ezer dinár történetét, és hiába mondta el azt is, hogy a szomszéd házszáma 17-es, az övéké pedig 17/a, a rendőrségtől soha, a mai napig nem kaptak semmiféle információt, hogy elfogták volna a tettest, illetve meglettek-e az ellopott órák és ékszerek.
A szüleim egy ideig hívogatták a rendőrt, akinél a vallomást tették, a végén beleuntak, mert soha még egy reményt adó szót sem kaptak válaszul.
Sajnos ilyen és ehhez hasonló eset nagyon sok van. Mindig azt hittük, hogy ilyesmi itt velünk nem történhet meg, ilyesmi csak az amerikai filmekben van, aztán egyszer rádöbbenünk, hogy a 20 évvel ezelőtti nyugodt, biztonságos kisvárosba beköltözött a gonosz."
Írják meg Önök is igaz történetüket lapunk szabadkai rovatának, ha valamilyen bűncselekmény áldozatai voltak. Mi történt, hogyan reagált a rendőrség, sikerült-e elcsípni az elkövetőt vagy elkövetőket, visszakapták-e az eltulajdonított értéktárgyakat, és elégedettek voltak-e a bírósági epilógussal. Természetesen nemcsak a negatív történetek érdekesek, hanem azok is, amelyek jól végződtek.
A történeteket e-mailben a maszo@magyarszo.com címre várjuk, postai úton pedig a szabadkai szerkesztőség címére: Szabadka, Corvin Mátyás u. 9. Kérjük Önöket, a levélben mindenképp hagyják meg elérhetőségeiket.
