Elek története következik:
Az ember lassan mindenhez hozzászokik, mindenhez alkalmazkodni tud. Sajnos így vagyunk a kisebb-nagyobb rablótámadásokkal is, amelyekről majd minden héten hallunk vagy olvasunk. Az idős emberek világos nappal való kifosztása annyira gyakori esetté vált, hogy már nem is lepődünk meg rajta, már kezdenek eltörpülni a pénzváltók, az üzletek kifosztása és a véres verések mellett. Szüleim a második világháborút Belgrádban élték át, és sokat meséltek a vég kezdetéről, az 1939/40-es évekről, amit eleinte nem értettem. Ma már tudom, mert azt kell tapasztalnom, hogy itt is eljött az az idő, amely Belgrádban volt a háborút megelőző években.
Drága édesanyám mesélte, hogy az emberek annyira elszegényedtek, hogy a betörések mindennaposak voltak. Elhagyatott utcán egyedül, világos nappal sem volt tanácsos végigmenni, mert többször megtörtént, hogy a kapualjból előlépett két-három alak, és gatyára vetkőztették az embert, elvették mindenét. A tüntetések, felvonulások mindennaposak voltak, a rendőrség kis ügyekhez ki sem ment, ha két-három rendőr összetalálkozott egy csapat rablóval, azonnal futásnak eredtek, nemhogy letartóztatták volna a bandát.
Szabadkán is kísértetiesen kezd olyan helyzet kialakulni, mint amilyenről a szüleim meséltek nekem. Levelem is egy ilyen eset miatt írom, mert itt is minden mozdíthatót elvisznek, semmit és senkit nem kímélnek.
Szabadkán a szerb temetőnél van egy privát hentesüzlet. Ide járok, itt vásárolom a friss marhahúst és a felvágottat. Egy alkalommal elbicikliztem a megrendelt marhahúsért, nem tudtam azonban átvenni, mert az üzletbe betörtek, és kirabolták. Az elárusítónő azzal vigasztalt, hogy a részemre félretett húst nem vitték el; megvan, mert a nyers húst nem bántották, és a helyszínelés után egy jó óra múlva megkaphatom.
Egy óra múlva visszamentem, a technikusok viszont még nem végeztek, így várnom kellett még egy fél órát. Ez idő alatt elbeszélgettem az adatokat felíró rendőrrel és a tulajdonos feleségével (aki időközben érkezett meg a boltba), ő elmondta, hogy májusban már egyszer betörtek ide, és ugyanúgy, mint most, akkor is a sonkákat és hentesárut vitték el. Az udvarban levő kis ablakot betörték, majd bemásztak a raktárba és az üzletbe. Elvitték az összes sonkát, kolbászt és a több tálca csevaphúst, valamint a kasszában lévő 5 ezer dinár, aprópénzt, amit azért tartanak, hogy reggel legyen visszajáró az első vevőknek.
Nagyon el vagyok keseredve, mondta a tulajdonos, mert tudom, hogy nekem ezt a kárt senki sem fogja megtéríteni, a májusi rablásról sincs semmi hírünk. Nem tudjuk, elfogták e betörőket, kik voltak, és milyen büntetést kaptak. A rendőrségen azzal nyugtatnak, hogy idővel biztos meglesznek a tolvajok, mert „az idő nekünk dolgozik”.
Majd a férjemmel megbeszéljük, hogy béreljük e tovább ezt a szabadkai üzletünket, ha lejár a bérlet, vagy zárjuk be – tette még hozzá.
Írják meg Önök is igaz történetüket lapunk szabadkai oldalának Gengszterkorzó című rovatába, ha valamilyen bűncselekmény áldozatai voltak. Mi történt, hogyan reagált a rendőrség, sikerült-e elcsípni az elkövetőt vagy elkövetőket, visszakapták-e az eltulajdonított értéktárgyakat, és elégedettek voltak-e a bírósági epilógussal. Természetesen nemcsak a negatív történetek érdekesek, hanem azok is, amelyek jól végződtek.
A történeteket e-mailben a maszo@magyarszo.com címre várjuk, postai úton pedig a szabadkai szerkesztőség címére: Szabadka, Corvin Mátyás u. 9. Kérjük Önöket, a levélben mindenképp hagyják meg elérhetőségeiket. Amennyiben inkább elmesélnék történetüket kollégáinknak, hívják a 024/555-530-as telefonszámot.
